Nehéznek tűnhet a kereszténység

2015. április 2. 16:42

Udvardy György
Pécsi Egyházmegye
Nagyon népszerű lehetne a kereszténység, ha nem kellene elfogadni Krisztus halálának és feltámadásának tényét és a megtérés szükségességét. Ha ezt a kettőt kihagynánk belőle, komfortosabb érzéseket kelthetne. Interjú.

Mi az, amit a húsvét misztériumának nevezünk?


Számomra a húsvét az Atya végtelen szeretetének megjelenése az engedelmes Fiúban. Ajándék az Atyától: élet, amellyel megajándékozza Fiát, aki szeret bennünket. A húsvét ugyanakkor a hit ünnepe is. Ha Jézus művéből vagy akár ebből a szent három napból elhagynánk a hitet, a Fiú feltétlen hitét az Atyában, akkor elveszne a lényeg. Esetleg azt gondolhatnánk, hogy az Atya és a Fiú valamilyen módon egyeztették, megbeszélték ezt az egészet, és bár így sem egyszerű Jézusnak végigvinnie, de mégiscsak minden az előzetes megbeszélés szerint történt. Csakhogy, ha nincsen szerepe a hitnek, akkor elsikkad az ember szabadsága, felelőssége és döntésének jelentősége. Jézusnak úgy kellett szembenéznie a halállal, hogy az vég, teljes megsemmisülés, ami után nincsen semmi, és így, ebben a helyzetben hitt és bízott feltétel nélkül az Atyában. (...)

Látszik-e a világon a keresztények reménye és kezdeményezőkészsége? Csakugyan alakítja a világot ez az öröm?

Jogos kérdés, hogy mi, keresztények, nem engedtük-e ki a kezünkből ezt, nem engedtük-e kilopni a szívünkből az örömöt. Például azon okok miatt, amelyekről szolgálata kezdetén Ferenc pápa nagyon sokat beszélt: a pletykálkodás, a rossz állandó emlegetése miatt, vagy, mert elmerülünk olyan beszélgetésekben, amelyek nem visznek előre, és egymásra licitálunk a bajok és nehézségek felsorolásában. Ilyen módon biztosan kiszökik a lelkünkből az öröm. 

Azt látjuk, hogy az emberek nagy része a gyógyulást, az előrehaladást, az életmód megfelelő alakítását nem a keresztény egyháztól reméli, sokkal inkább tudománytól, technikától, ilyen-olyan életvezetési módszerektől. Nem a kereszténység megtorpanásáról vagy valamilyen hiányosságáról tanúskodik ez?

Az a gondolkodás, amelyet a keresztények igyekeznek képviselni, vagyis, hogy az embert egységben szemléljük múltjával, jövőjével, vágyaival, és így adjunk választ a boldogságkeresésére, nem feltétlenül népszerű. A népszerű az, hogy légy egy területen profi, és akkor sikeres leszel. Arról azonban ne beszéljünk, hogy egyébként sikeres vagy-e a magánéletedben, családodban. Azért fizetünk, hogy amabban sikeres légy, ezt viszont oldd meg magad. Ha összeroppansz, majd felveszünk helyetted mást. Az emberek szeleteket látnak, szeleteket élnek meg. Ijesztő lehet, amikor tudományágak arról beszélnek, hogy állítsunk fel életszakasz-modelleket, válasszunk magunknak életszakasz-társakat. S bár meglehet az értelme a gyakran emlegetett »élethosszig tartó tanulásnak«, de kérdés, hogy mi az a tananyag, amit élethosszig tanulunk. Kialakul a szégyenlősség kultúrája, bizonyos kérdéseket nem teszünk fel. Például azt, hogy mi van a sikertelenséggel, mit kezdjünk a betegséggel, mi jön a halál után, és hogyan legyünk ezzel együtt boldogok. Erről ne beszéljünk, helyette fecsegjünk inkább sztárokról, rövid ideig tartó teljesítményekről. Látjuk a tudomány, a technika vagy az egészség istenítését: egészséges életmód, egészséges táplálkozás, fiatalság-kultusz, stb. Ezek azonban az emberi létezésnek csak szűk szeletei. Mi van, ha valaki nem sikeres, nem tehetséges, nem egészséges, nem szép, nem fiatal? A mai kultúránk ilyesmiről nem nagyon akar beszélni, a kereszténység viszont igen, ezért talán túl nehéznek, túl kellemetlennek tűnhet. Az egészet egyben látni nehezebb, mint csupán egyetlen szeletét. Nagyon népszerű lehetne a kereszténység, ha nem kellene elfogadni Krisztus halálának és feltámadásának tényét és a megtérés szükségességét. Ha ezt a kettőt kihagynánk belőle, komfortosabb érzéseket kelthetne.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aki ismeri és megérti "Az irgalmas szamaritánus" történetét, könnyebben eligazodhat az életében.
Mire gondolok?
A három megtaláló közül ketten otthagyták az összevert, sérült embert a porban.
De a háromból volt egy, aki segített rajta.
Ő az irgalmas szamaritánus, Ő A FELEBARÁT.
A másik kettő: NEM FELEBARÁT.
Az írás pedig hogy is mondja?
"Szeresd felebarátodat, mint önmagadat."
Felebarátomat szeretem, aki nem a felebarátom, azt nem szeretem, feltétlenül.
Szerintem ezt sok keresztény nem látja át, vagy rosszul méri fel.
Innen, ebből pedig sok-sok nehézség, hitehagyás származik.
Önazonosság-vesztés.
Sajnos.
Szomorú, hogy a magyarságra a naiv tisztelet, minden más-másság iránt, fokozottan érvényes.
Ami életveszélyes.
Erre pedig, Püspök Úr, Önöknek kellene kiemelten figyelniük.
A kérdést folyamatosan felszínen tartani és a magyar keresztények megóvása okán, krisztusi módon kezelni.

Egy Barabás hívőnek mindenbe be kell beszélnie ami magyar?

"szeretném megkérni az atyákat, hogy ne csesszék le a hívőket és a templomban megjelenteket azok miatt, akik nem járnak templomba..mert mi ott vagyunk, szóval minket ez nem érint..ha jól gondolom."

Na ez jó kérés egyetértek vele.
Voltam már püspöki szentmisén, tridumon, amikor ezzel kezdte a püspök atya. Direkt ezért mentem oda, hogy halljam az ő beszédét. Hát el is ment a kedvem, attól, hogy a többin is részt vegyek.
Milyen már az, hogy rohanok, minden mást félretéve és akkor még nekem tesz szemrehányást a többiek miatt?
Szegény plébános is kellemetlenül érezte magát.
Egy vidéki meghívott vendég volt a püspök egy hétfő napon.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés