A Nyugat nem mondja: I am a Christian (keresztény vagyok)

2015. március 16. 20:31

Fricz Tamás
Fricz Tamás blogja
Európa jelenleg identitásában gyengének, széthúzónak és védtelennek mutatkozik, ettől vérszemet kapnak azok a szélsőséges iszlám csoportok, amelyeknek egyetlen célja, hogy megtörjék a Nyugat fölényét és magabiztosságát.

Sorra-rendre érkeznek a keresztények elleni brutalitásokról, borzalmas gyilkosságokról szóló hírek, ám amíg a Charlie Hebdo nevű ateista, szélsőséges gúnylap elleni merénylet után egész Európa a »Je suis Charlie« felkiáltás lázában égett, most Európa hallgat, a nyugati világ hallgat. (...)

Jómagam néhány héttel ez előtt arról írtam, hogy ha a nagy vallások – a kereszténység, az iszlám, a zsidó vallás – nem ismerik meg, nem »tanulják meg« egymást, akkor végül elpusztítják egymást. Ahhoz azonban, hogy a megismerés és az egymáshoz közeledés megindulhasson, az kell, hogy mindegyik vallás megőrizze az identitását és erkölcsi erejét. Jelenleg viszont azt látjuk, hogy az európai kereszténység nem felel meg ennek a minimális követelménynek, kiindulópontnak sem. Önmagát gúnyolja, ostorozza, s folyamatosan önmagát korlátozza. Így aztán védtelenné és kiszolgáltatottá válik a többi vallással szemben, különösen abban az esetben, ha a másik vallás – jelesül az iszlám – radikális, szélsőséges erői megérzik és felmérik, hogy az európai kereszténység sebezhetővé és védtelenné vált.

Csak erős és magabízó kultúrák és civilizációk tudnak egymással egyezségeket és megállapodásokat kötni. Ne áltassuk magunkat, az emberi történelem már sokszor bizonyította, hogy az erősek és magabiztosak nem kímélik meg a gyengéket és önmagukban meghasonlottakat.

Európa jelenleg identitásában gyengének, széthúzónak és védtelennek mutatkozik, ettől vérszemet kapnak azok a szélsőséges iszlám csoportok, amelyeknek egyetlen célja, hogy megtörjék a Nyugat fölényét és magabiztosságát. Meggyőződésem, hogy meghatározott globális hatalmi köröknek érdekében állhat, hogy Európa a civilizációk, vallások újjáéledt küzdelmében gazdaságilag és kulturálisan meggyengüljön, elveszítve ezzel a világban eddig betöltött vezető szerepét.

Éppen ezért riasztó jel, hogy miközben Afrikában, a Közel-Keleten és Ázsiában keresztényeket ölnek és üldöznek, Európa mélyen hallgat. Holott bele kellene kiáltani a világba: »Keresztény vagyok!«

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én nem azt várom a nyugattól, hogy reggeltől-estig azt halljam tőle,hogy mekkora keresztény - ezt itt hallom eleget a Fidesztől -,hanem azt, hogy odamenjen szépen,ahol ezek a nyugati civilizációra súlyos veszedelmek kialakulnak,virágoznak, majd rendesen kirúgja alóluk a sámlit.
(És akkor még finom voltam.)

Minden közösségnek szüksége van egy eszmerendszerre, amely tulajdonképpen védelmet jelent számára.
Eszmei fogódzó, tájékozódást megkönnyítő és magatartást parancsoló ideológia nélkül sem az egyén, sem egy társadalom nem képes önmagát fenntartani.
A XX.századig ez az eszmei fogódzó a kereszténység volt. Ez egy nagyon erős támaszt jelentett, olyan erőset, hogy a befolyása alatta élők a világ más társadalmai fölé tudtak nőni.
Ezt az eszmét a beszivárgott zsidók kikezdték és a nekik, mint gyökérteleneknek, a sokkal inkább megfelelő liberalimust csempészték a helyébe.
Csak hogy a liberalizmus nem védőernyőnek, hanem elveszejtőnek bizonyul(t).
Ezért a magabiztos és életerős eszmét valló népek lassan a kereszténység fölé nőnek és az a társadalom, amely oly sikeres volt a kereszténység támasza alatt, óhatatlanul védtelenné válik, hiszen a liberalizmus az általa megszállt társadalom immunrendszerét teszi tönkre és szolgáltatja ki azt mások kénye kedvére.

"Ez egy baromság, ne haragudj."
------------------------------------
Már miért is haragudnék. Ha elme ápoltak között sétálnék és inzultálna egy ápolt, akkor sem haragudnék.
Ez csak érthető...vagy ez sem?

És elutasítják a cionizmust! Vagyis az izraeli államot is.

Az viszont tény, hogy a liberálisok is zsidók voltak és a komcsik is. Nagy lázadók!

Nem inkább azt akartad mondani, hogy nem küldené háborúba?
Mert kenyérrel küldi.
Ha viszont arra gondolsz, hogy,
"ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel", hát ez nincs benne a Bibliában. De ez maradjon köztünk, mert csak kevesen tudják.
De, ha elmesélnéd, azt, hogy ez, a gyakorlatban hogy valósítható meg? Tudod vizuális vagyok.
Szóval menetelnek a katonák kétkilós kenyérrel a hónuk alatt és egyszer csak szembe jön velük az ISIS. Így valahogy? És nem fejezik le őket, hanem szépen leülnek falatozgatni. Jól értelek?

A lázadást jó értelemben értettem.
A cionizmusról egy kicsit később, hogy mit akartam mondani ezzel.

Nem tudom ismered-e, szereted-e, olvasod-e a zsoltárokat. Csak egy pici ízelítőt adnék a 126. zsoltárból.
De előbb a 137. Zs. pár sorából. Ez a fogság (babiloni) idejéből való. A hívő zsidók biztos, hogy ismerik ezt a sort. Lehet, hogy te is, hiszen annyira közismert, szép, és fájdalmas.

"Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk... elnyomóink öröméneket követeltek." 137,1

De hogyan énekeljünk az idegenek földjén?
Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon el jobbom!" zs. 137,4-5

A 126. zsoltár már arról ír, hogy Isten történelemformáló akarata az volt, hogy a babiloni fogság 70 éve véget érjen.
A hazavezetés megtérést jelent, mert csak a szent maradék tért haza. Vagyis Izrael népe, amikor megtér, akkor térhet vissza a hazájába.
Évtizedek óta vitatkoznak a zsidó közösségek azon, hogy mit jelent az a mondat, hogy:
"Igen az Úr nagy dolgot tett."
- Vannak akik a mai Izrael állam megalakulására vonatkoztatják, előre mutató próféciának tekintik, főleg a cionista mozgalmak.
- Az ortodox zsidóság ezt tagadj, a zsidó állam profánsága miatt.
Egyrészt a zsidó állam nem tartja be következetesen - vagy sehogy sem, - a Tóra előírásait.
Másrészt Izrael népét csakis Isten küldötte a Messiás gyűjtheti össze és teheti nagy néppé, nem a cionista szervezetek.

Herzl Tivadarral most nem kívánok foglalkozni. De pár mondatát azért idéznék.
"Ahol megjelennek ott megjelenik az antiszemitizmus is - s füstölög az magában Izraelben is."
Azt gondolta, ha megalakul Izrael állam, fokozatosan megszűnik az antiszemitizmus is.
"zsidókérdés van létezését csak az ostobák tagadják."

Igen a zsidók nem tudom, hogy az ortodoxok vagy a neológok is egy része vagy mind ezt sem tudom, az Újszövetséget antiszemitának tartja, mert Jézus keményen elmondja, hogy rossz úton járnak ez nem Isten útja.

Fricz Tamásnak igaza van. Ugyanakkor meg kell látni azt is,hogy cigány-magyar viszonylatban ugyanez a helyzet - a primitív, erőszakos, gátlástalan népség alig várja, hogy többségre kerülve,ugyanazt tegye, mint most a muzulmánok.

És hogy hogy útálta a papokat...

Válaszok:
Sulammit | 2015. március 21. 8:23

Hát, ugye. Eddig nem úgy ismertem meg kordartot, mint a szabadkőművesség nagy barátját, de Petőfiről egy ilyen nyilatkozat után megrendültem. Mondjuk tény, hogy kordart meg a pápán gúnyolódik, ha olyan téma kerül szóba, úgyhogy ez a zsák a foltját-effektus.

Igen voltam a Szentföldön. Miért???

És kik azok a "gyengébbek"? :)

Jó, ha ezt a gyengébbek is figyelembe veszik.

Melyik oldaláról? Arról, hogy megcsalta az első kokárdát varrogató feleségét?
Vagy a politikával kapcsolatosan gondoltad?

magnamater, lehet, hogy nagy hirtelenjében általánosított. DE! Neked meg nincs jogod így beszélni vele! Ő egy 85 éves asszony és miért ne lehetne ennyi robbantás, halottak után egy ilyen véleménye? Cáfold meg! De te nem ezt tetted, hanem a keresztény egyházat és annak felszentelt papjait kezdted el undorító jelzővel illetni. Vedd tudomásul, hogy a papok először is nem a szószékről beszélnek, másodszor nem politizálnak, nem böfög a szószékről! Nálatok szokás "böfögni" evés után, nem?
Te pedig ezzel a szövegeddel számold ki, hogy hány milliárd keresztényt sértettél meg!
magnamater honnan veszed, hogy katolikus?

"Tekintsen csak egy picit vissza - középkor / kereszténység! / - hogy "azok" mit csináltak!"

Na, mit csináltak?
Választ adtak egy terület foglalásra, gyilkolászásra, a Szentföld elfoglalására!
Azért, hogy az oda zarándokolt keresztények, nyugodtan végig tudjanak menni Jézus keresztútján, például.
Vissza akarták kapni, meg akarták védeni a Szentföldet!
Probléma ezzel?

@pszichodoki
És kik azok a "gyengébbek"? :)

Jó, ha ezt a gyengébbek is figyelembe veszik.

Ez neked ment. Félre címeztem.

A 21. 08:02-re ne válaszoljál dokikám!

Értem. Olvassam el? Szerinted Érdemes?

Mióta intézmény a keresztesháború?
És különben is nem unalmas már, hogy folyton ezzel jönnek, amikor semmit nem tudnak az előzményekről?

I. Mi van? :) Ezt, ha megkérhetnélek, miről van szó?
Tudod én egy csekély értelmű medvebocs vagyok. :)

A Szentföldet a kereszténység saját területének tekintette. Így élte meg a mohamedán támadást. A mai napig minden ország természetesnek tartja, hogy megvédje a területét a külső támadásokkal szemben. Akkoriban hozzátartozott a zarándoklat a kereszténységhez. Minden ország, Szt. István is alapított egy zarándokházat Jeruzsálemben. Én is laktam abban nézd meg, hogy milyen szép.
Első cél a pápa felhívására a Szentföld visszafoglalása volt. Ebben mi a probléma?
Tehát elfoglalták a Szentföldet, támadták legyilkolták a világ minden részéről oda zarándokoltakat, a mohamedánok. Ezt szó nélkül tűrjük?
Szt. Lászlót kérte fel a pápa a hadvezetésre, majd II. András is részt vett benne. Szt. Erzsébet férje is ott betegedett meg és halt meg.

Aztán, hogy bizonyossá vált, (addig eltelt pár száz év), hogy a mohamedánok, Európa meghódítására, a kereszténység megsemmisítésére tör, a pápa a kereszt jegyében szólított fel Európa és a kereszténység védelmére. Azért ezek komoly dolgok voltak! Nézd meg a magyar névsort, hogy ki mindenki vett benne részt.
De amire céloztál, hogy mi jár együtt a háborúval az itt is megtalálható. Szegénység, éhezés, nyomor, erőszak, megbecstelenítés, vagyis az embertelenség. Ráadásul egy jócskán elhúzódó háborúban. Ebbe keveredtek a zsoldosok, rablóhadjáratok. Könyves Kálmánnak is ki kellett űznie egy ilyen rablóhordát a hazánkból. Szent célok, lovagok és gyilkos, pénzt szerző hajhászó zsoldosok.
Nem véletlenül kért ezért is számtalanszor bocsánatot II. János Pál pápa.
Mit is kérdeztél? :) Nem ment fel! Jó akkor vizsgálódjunk tovább!

Nocsak, el is kezdted ellenem a dzsihádot!Még, hogy nem térítő vallás!
Egyébként üdvözlöm mind a négy feleségedet!

"beleböfögöm az éterbe"
megvan nékem a Korán
arany a dísze
zöld a kötése
olvasom éppen
fontolgatom éppen
ki kellene térni
de közöld kérlek vélem előre
síita vagy
vagy szunnita vagy
kitérek az ellenkezőre
hogy szép nagy fejedet
levághassam végre!

Válaszok:
Sulammit | 2015. március 22. 20:22

Biztos voltam benne, hogy megvan neked a Korán, de legalábbis foglalkoztál már vele (olvastad) Még akartam is írni ennek az embernek, hogy jóval kezd ki a személyedben.

És biztos vagy abban, hogy Petőfi elutasította a forradalmi terrort? Mert a versei mintha nem hajszálpontosan erre utalnának...

"Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés