Négy-öt év

Ferenc pápa: Rövid lesz a pápaságom

2015. március 13. 19:58
Ferenc pápa egy interjúban arról beszélt, hogy úgy érzi, rövid lesz a pápasága, legfeljebb négy-öt év, és nem áll elegendő idő rendelkezésére az egyház hibáinak kijavítására.

Pápasága esetleges rövid időtartamáról beszélt Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet egyházfősége második évfordulóján a Televisa nevű mexikói televíziós csatornának adott – jelentette a Vatikáni Rádió. Ferenc pápa úgy fogalmazott: „az az érzésem, hogy pápaságom rövid lesz: négy vagy öt év. Nem tudom. Vagy kettő-három. Hát, kettő már eltelt”. Hozzátette: úgy gondolja, nem áll már elegendő idő rendelkezésére.

Az egyházfő bátor döntésnek nevezte elődje, XVI. Benedek elhatározását, aki előrehaladott korára és meggyengült erejére hivatkozva 2013. február 28-án lemondott. Az idén 78 éves Ferenc pápa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pápaságról való lemondás lehetőségét saját maga esetében nem mérlegeli. 

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa számos témában nyilatkozott a Televisa riporterének. Az interjúnak a Vatikáni Rádió honlapján közölt összefoglalója szerint elmondta, hogy Argentínába kivándorolt olaszok leszármazottjaként nem tudja nem észrevenni a világot sújtó bajokat és igazságtalanságokat. 

Az egyház hibái között azt említette, hogy az egyház „túlzottan klerikális” és nem képes megszólítani a laikusokat. A tavaly októberben a családról rendezett püspöki szinódussal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a szinódust „túlzott elvárások” kísérték olyan összetett témákban, mint az elváltak áldoztatása vagy az azonos neműek párkapcsolata.

Ferenc pápa az interjúban azt is elárulta: leginkább az hiányzik neki, hogy észrevétlenül kiszökhessen egy pizzáért.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

ott kéne kezdeni, hogy magyarul leírod, mit is akartál mondani. Aztán pedig nem mástól vársz cáfolatot, hanem magad érvelsz mellette, mintegy bizonyítván, hogy nem puszta alpári ökörség, amit benyögtél, hanem megalapozott vélemény.

Nem kis meló, elismerem.

Nagyon keveset tudsz te az egyházról, barátom.

Az egyház nem "Róma", még a róm. kat. felfogás szerint sem. Az egyház egy hatalmas, elő szervezet, ami idővel kiveti magából a selejtet. Sokkal jobban képes megújulni mint minden más ideológiai vagy hatalmi formáció.
Európa és az európai értékrend, amennyiben értékekről és nem csak érdekekről beszélünk, szintén csak az "egyházból" lesz képes megújulni, ha egyáltalán.

Ez a pápa erre tette fel az életet. Ha a Vatikán mint állam és hatalmi struktúra menthetetlennek bizonyul, akkor inkább vesszen. A lényeget maga a Szentlélek őrzi.

A nem vallásos világnak sokkal inkább érdeke, hogy megmaradjon a Vatikáni rendszer: ellenségnek és cinkosnak egyaránt. De eléggé elvakult, ha azt hiszi, hogy a Vatikánnal áll és bukik "az egyház" sorsa.

Csak nem mindegy, hogy mi az eredmény.

A rombolás előkészítéséhzz mindig kevesebb idő kell; aminek jövője van, az lassan épül: érik.

Csak meg ne öljék szegényt.

Az Isteni hatalmat szolgálja. Az is elég ok, hogy az életére törjenek.

És képzeld, vannak alakok, akik ennek a csodálatos pápának a tanítását azzal gúnyolják, hogy csimpánzokat és gorillákat küldözgetnek azoknak, akik a pápa tanítását képviselik.

Válaszok:
Sulammit | 2015. március 22. 17:47

De hát a zsidók nem tudnak héberül!

Kis Szent Teréz azt sajnálta nagyon, hogy nem tanult meg héberül és nem tudta a Bibliát eredetiben olvasni. Na de olyan fiatalon halt meg, hogy ideje sem volt rá.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában