A püspöki kar tízmilliós gyorssegélyt küld Kárpátaljának

2015. március 5. 17:57
A cigánypasztorációval foglalkozó intézetet alapított a katolikus püspöki konferencia, amely februárban oktatásügyi kérdésekről tárgyalt a kormánnyal.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 3–4-én megtartotta tavaszi rendes ülését. Az ülés témáiról Mohos Gábor, a testület titkára sajtótájékoztatón számolt be március 5-én.

Az MKPK a Kárpátalján kialakult súlyos helyzet miatt korábban döntött arról, hogy katasztrófaalapjából 10 millió forint értékben gyorssegélyt juttat el a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítésére. Ezzel egyidejűleg a püspökök gyűjtést hirdetnek minden katolikus templomban március 15-én, vasárnap a kárpátaljai testvérek javára, mivel a háború sújtotta Ukrajna magyarok lakta vidékén a mindennapi megélhetés is egyre nagyobb gondot okoz.

A Katolikus Karitász továbbra is elkülönített bankszámlán várja az adományokat, illetve az adakozók az 1356-os adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal járulhatnak hozzá az akcióhoz.

Korábbi döntése értelmében a konferencia megalapította a cigánypasztorációs képzésekkel foglalkozó Boldog Ceferino Képzési Intézetet, amelynek vezetésével Székely János esztergom-budapesti segédpüspököt bízták meg. Az ülésen a püspökök elfogadták a cigánypasztoráció irányelveit megfogalmazó dokumentumot, amely elsődlegesen a területtel foglalkozó lelkipásztorok és lelkipásztori munkatársak részére íródott. A nehézségeket és problémákat nem figyelmen kívül hagyva az MKPK meg kívánja mutatni azt a számos példaértékű, eredményes kezdeményezést is, amelyeket a katolikus egyház országszerte indított. Ilyen például a közösségi házak, tanodák, családi napközik hálózata, amely országosan közel száz helyszínen van jelen.

Beszámoló hangzott el a hit- és erkölcstanoktatás tapasztalatairól. Az idei tanévben négy évfolyamon több mint 102 ezer diák választotta a katolikus hit- és erkölcstanoktatást az állami fenntartású általános iskolákban és a hat évfolyamos gimnáziumokban. Az oktatás több mint 2600 helyszínen mintegy 11 ezer csoportban történik. A felmenő rendszernek megfelelően a következő két évben várhatóan duplájára növekszik ez a létszám.

Mohos Gábor titkár újságírói kérdésre válaszolva beszélt az oktatás témájában a történelmi egyházak és a kormány között a múlt héten lezajlott tárgyalásokról. A Magyar Katolikus Egyház a testvéregyházak képviselőivel együtt február 23-án, hétfőn a nemzetgazdasági miniszterrel tárgyalt a szakképzésről. Mivel a 2015/16-os tanévről szóló döntés már megszületett, és a Magyar Közlönyben meg is jelent, kifejezetten a hosszú távú kérdésekről esett szó. Az egyházak azt kérték, hogy a hosszabb távú tervezéshez szükséges információkat kapják meg. Különösen azért fontos ez, mert a szakképzés átalakításából következő profilváltás sokszor komoly anyagi ráfordítást is követelő eszközigénnyel jár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelési Államtitkárságán lezajlott február 26-i, csütörtöki megbeszélés egy rendszeres egyeztetés része – tette hozzá Mohos Gábor, – amelyet az indokol, hogy az egyházak részesedése a közoktatásból tíz-tizenöt százalék. A tárgyaláson kifejezetten gyakorlati problémákról esett szó.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem jámbor szólam , hogy ha találsz a magadénál nehezebb helyzetben levőt , akin segíthetsz , akkor ez erőforrás , mert egyszeriben nem tűnik már annyira rossznak a magad problémája...

A pesti ferencesek állandóan jelen vannak Kárpátalján és folyamatos a gyűjtésük az ottani magyarok javára. Pénz, könyv, tankönyv, ruha, kaja, mindent gyűjtenek.
És közöttük is élnek. Időnként cserélgetik egymást.
Ilyen nagy gyűjtésnél komolyabb összeget szoktunk a perselybe dobni.
Múltkor a katolikus iskolák javára gyűjtöttünk. Mindig van miért, kikért, csak nem verjük nagydobra.

A Katolikus Egyház nem szokott "önfényezni". Egy sor ilyen és hasonló gyűjtéseket, ételosztást, ruhaosztást, stb. a helyi plébániákban végez. Rendszeresen adunk élelmiszercsomagokat a rászorulóknak. Nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak. Most azért lehetett hír, mert a térséggel sokat foglalkozik a sajtó.
Sok kárpátaljai magyar gyereknek semmije sem lenne, ha évek, óta a rendszerváltás előtt is, nem segített volna a katolikus, ferences közösség. De Erdéllyel is ez a helyzet. Mennyi mindenfajta könyvet gyűjtöttünk már nekik.

Válaszok:
Csomorkany | 2015. március 6. 10:32

Jó, de Tunya olvtársnak ezzel együtt igaza van: ezt most nagy nyilvánosság előtt kellett meghirdetni, hogy többen halljanak az ottani nyomorúságról, amit a háború minimum négyzetre emelt.

Válaszok:
Sulammit | 2015. március 6. 11:17

Igen, igaza van!
Hallani sokan hallanak, de így többen tudnak segíteni, mert tudják, hogy hova, küldjék az adományukat.
Tunyacsáp egy jobbikos hazafi, aki szívén viseli a magyarok sorsát.
Én meg egy fideszes hazafi vagyok, aki szintén szívén viseli a magyarok sorsát.
És, ha baj van ez a lényeg.

Igen ez így van. Mozgósítani kell, ahogy most az erdő bajbajutott projekttel is.
A magyar ember hallja és érti, hogy miről van szó, ha eljuttatják hozzá a hírt. És mindenkor cselekszik is. Ilyenkor nagy az összefogás.
Kell a reklám, a hír átadása, ahogy régen végig ment a falun a kisdobos.

Egy ismerős öregúr könnyes szemekkel: "Nem pénzt kell küldeni! Egy hadosztályt a Vereckei hágóra!

Ezen még gondolkodom.

Vasárnap márc. 15.-én pénzt fogunk gyűjteni a Kárpátaljai magyaroknak, erről már beszéltünk.
Szintén ekkor élelmiszer adományokat is gyűjtünk, ezt a saját szegényeinknek - minden évben.
Rizst, cukrot, csokit, olajat, bármit lehet vinni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés