Szijjártó Hágához fordul az egyiptomi keresztények kivégzése miatt

2015. február 16. 12:49
Az egyiptomi keresztények kivégzésének ügyében fordult a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészéhez Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy az elkövetőket a lehető legszigorúbban vonják felelősségre.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordul Fatou Bensoudához, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészéhez, hogy haladéktalanul kezdje meg az egyiptomi keresztények kivégzésének kivizsgálását és tegyen meg mindent az elkövetők lehető legszigorúbb felelősségre vonásáért – a közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.

 
Mint írták, a tárcánál mély megdöbbenéssel értesültek a Líbiában elrabolt 21 egyiptomi keresztény brutális meggyilkolásáról. Legmélyebb részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak, a közel-keleti keresztény közösségnek és az egész egyiptomi népnek. 
  
„A semmivel nem igazolható, barbár cselekedet nemcsak ellentmond minden vallás tanításainak, hanem összeegyeztethetetlen az emberi civilizáció legalapvetőbb értékeivel is” – fogalmaztak. Hozzátették: a közel-keleti keresztény közösség elleni barbár támadásokat a világ nem nézheti tétlenül. Szijjártó Péter ezért hétfőn a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészéhez fordul, ugyanis a testület egy korábbi döntése alapján folyamatosan vizsgálja a 2011 februárjától Líbiában elkövetett emberiség elleni bűncselekményeket.
 
Az Iszlám Állam líbiai szárnya vasárnap este videofelvételt tett közzé 21 egyiptomi kopt keresztény kivégzéséről. Az ötperces felvételen látható, ahogy a tenger partjára vezetik, térdre kényszerítik és lefejezik őket mint „a kereszt népét, az ellenséges egyiptomi egyház követőit”.
 
Az Iszlám Állam líbiai ága január elején jelentette be, hogy foglyul ejtette az egyiptomi keresztényeket, akik az építőiparban dolgoztak Líbiában. Az észak-afrikai országban egyre gyakoribbak a kopt keresztény közösség tagjai elleni támadások.
 
A kopt keresztények lefejezésének hírére az egyiptomi kormány hétnapos gyászt rendelt el, Abdel-Fattah esz-Szíszi elnök pedig összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A többi kivégzett nem érdekel. Mert gonosz vagyok. Lebuktattál.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés