A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Interjú.
„Szerinted mit neveznek Pálferi jelenségnek abból, ami körülötted történik? Hogy azok is kötődnek a csoportokhoz és eljárnak a ma már ezerfős alkalmakra, akik nem vallásosak? Hogy mindezt egy katolikus pap indította el és tartja össze?
Biztos több minden, beleértve azt is, hogy eltelt két év, négy év, hat év és egyre többen lettek, akik élőben, és sokkal többen, akik a világhálón hallgatják az előadásokat. Hogy a hallgatóság egy része nem vallásgyakorló, de ők is eljárnak az előadásokra, az alkalmakra, ahogy mi nevezzük, sőt a programokra, sőt ma már ők is szerveznek programokat, közösségben vagyunk egymással, ami még izgalmasabb számomra. (...)
Könnyű az írott vagy kimondott mondatokat másokra, sokszor ismeretlenekre bízni? Nehéz követni, ki hogy vágja meg, mire használja föl?
Van negatív tapasztalatom is, de eldöntöttem, hogy inkább bizalmat szavazok, és bízom benne, hogy olyan jóindulattal hallgatnak, amilyen jóindulattal igyekszem beszélni. Bízom benne, hogy nem azzal a céllal figyelnek, hogy sarkítsák, kiforgassák, ami elhangzik.
Azért kérdezem, mert egy ilyen népszerű, határterületeken dolgozó embert nyilván éri kritika a két hivatása képviselőitől.
Egyházi részről tapasztalok értetlenséget főleg azért, mert sokak számára nem egyértelmű, hogy a lelki nyomorúsággal való foglalkozás, az arra való érzékenység alapvetően és törvényszerűen az Evangéliumból következik. Jézus maga ad példát arra, hogyan válaszoljunk cselekvő módon a testi, fizikai, szellemi, erkölcsi nyomorúságra. A kórházak, az iskolák, a szociális intézmények is ennek a cselekvő együttérzésnek a színterei. A legfrissebb kutatások szerint a huszonegyedik században az emberiséget leginkább érintő betegségek közül több mint öt lelki nyomorúság, mint például a depresszió, vagy a különböző neurózisok. Tehát az egyháznak nagyon sok feladata van ezen a téren, ha az ember mellé akar állni. A lelki betegségek, sebzettségek ugyanis hatnak a spiritualitásunk minőségére, az istenkapcsolat világára. Ma Magyarországon a felnőttek 50%-a nem képes biztonságosan kötődni. A kötődési zavar egyértelmű hatást gyakorol az imaéletre, a hitéletre, az Istennel való kapcsolatra, a közösséghez tartozásra.”
Összesen 40 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Az jó, mert Pál Feri se nem féleszű, se nem maradi.
Nem tudod, mit beszélsz.
1.Ejnye , ejnye : a depresszió kezelését nem papként , hanem pszichológus szakemberként végzi . Nagyon nehéz ezt belátni ?...
2.Gratulálok : ön az összes papot ismeri ?...
Maradi? A 25, 30, 40 éves papokra gondolsz?
Ja és még "féleszűek" is?
Miért, téged ki kezel?
Egyet sem ismer, ez a bibi. De véleménye azért van róluk. De kit érdekel?
1.Igazad van , tulajdonképpen érdektelen .
2.Viszont , maga a jelenség szóvá teendő . Tömény előítéletesség alapján nem átallott "a" papokról nyilatkozni . "Boldog" tudatlanságban élve , a maga zárt világának bástyái mögül lövöldözi tudatlansága nyilait...
Legalább vehette volna a fáradságot, hogy utána nézzen, hogy kiről beszél.
Írhattam volna 70 éves távolról sem "maradi" papokat, de ezt már fel sem fogná, de, csak addig, amíg beszélgetésbe nem elegyedne velük. Azután viszont biztos, hogy jól elszégyellné magát. Persze ez sosem késő! Nem is előítéletes, kirekesztő ugye? Biztos, egy "befogadó" liberális.
Ezt már írtad és belinkelted a másik cikknél. Köszönjük olvastuk.
És hányig jutottál?
A bányászbéka feneke alatti színvonalon írva , el sem lát odáig...
Bejelentkezés