A legdurvább diktatúrák nem vallási alapon jöttek létre – éppen ellenkezőleg

2015. január 28. 10:41

Szilvay Gergely
Mandiner
A történelem során a legdurvább diktatúrákat éppen a szekuláris ateizmus jellemezte, ezeknek pedig – mások mellett – leginkább tótawéi kifejezéssel élve a valláskárosultak álltak ellent.

„Nem támadjuk a vallást, csak akkor, ha az belekeveredik a politikába” – hangoztatta Gérard Biard Charlie Hebdo-főszerkesztő az amerikai NBC amerikai tévének nyilatkozva az MTI összefoglalója szerint. Biard úgy látja, „ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül”. „Hívőnek lenni személyes döntés, ami senki másra nem tartozik. Ezt tiszteletben tartjuk, ugyanúgy, mint az egyes személyek magánéletét, ha azok nem ártják magánéletüket a közszférába” – tette hozzá. „Az hirdetjük, hogy Isten nem lehet politikai vagy közszereplő. Magánszemélynek kell lennie.”

A főszerkesztő olyat is mondott, hogy „a vallás nem lehet politikai érv”„Ha a hit, a vallási érvelés bekerül a politikai arénába, akkor totalitárius érveléssé válik. A szekularizmus megvéd bennünket ettől. A szekularizmus szavatolja a demokráciát és biztosítja a békét. A szekularizmus lehetővé teszi, hogy minden hívő és nem hívő békében éljen, ez az, amit mi védelmezünk” – mondta Biard.

Nos, mindenekelőtt: a történelem során a legdurvább diktatúrákat éppen a szekuláris ateizmus jellemezte, ezeknek pedig – mások mellett – leginkább tótawéi kifejezéssel élve a valláskárosultak álltak ellent. Úgy tűnik, az ateizmus, szekularizmus is veszélyeztetheti a demokráciát, ha belekeveredik a politikába. Totalitarizmust szinte bármiből lehet csinálni, tekintve hogy mindenfajta berendezkedést emberek alkotnak, így a legerősebb intézményi kontroll mellett is van esély arra, hogy vigyázatlanság esetén felbukkan és követőkre talál egy wannabe diktátor.

Másodszor: akkor a demokráciában mindenki képviselheti a maga világnézetét, vagy esetleg a francia változat olyan, mint a kommunizmus, és csak a templomban lehet hinni? Ez a „hit magánügy” és a közéletben való kötelező szekularizmus pontosan olyan, mintha azt mondanánk egy vallásos társadalomban, hogy az ateizmus magánügy, otthon lehet ateistának lenni, a közéletben meg nem. Nos, ha egy képzeletbeli buddhista közösség úgy gondolja, kivonul a semmibe, és konszenzussal úgy dönt, hogy alapít egy buddhista államot, akkor ez a buddhista állam demokratikus alapon jött létre. Ez van.

Vagy ha nem, akkor álljanak elő a szekularizmus hívei a fatvával. Ha a vallásos embereknek helye van a demokráciában, de a vallásnak nincs, akkor mégis milyen képviselettel bírnak a vallásosak? Mi lenne, ha azt mondanánk, ateistáknak helye van a demokráciában, de az ateizmusnak nincs? Olálá. Ráadásul a demokráciának olyan kötelező premisszái sincsenek, hogy racionalistának kéne lenni. A demokráciában, úgy alapvetően, mindenki képviselheti, amit gondol, ésszerű vagy sem, sértő-e vagy sem, stb. 

A vallás mint magánügy kérdésköre időről időre előkerül, s mindannyiszor leszögezzük, hogy ha a vallásosak szerint a vallás közügy, akkor az közügy. Közügy az, amiből közügyet csinálnak. Ez van. Azért, mert ha ők is teljes jogú tagjai a demokráciának, akkor joguk van a közéletben is képviselni világnézeti álláspontjukat. Ha nincs, akkor másodrangú állampolgárok. Ők meg pont a szekularizmust találják veszélyesnek, na? Ateistának lenni, szekularistának lenni, baloldalinak lenni is „személyes döntés” kérdése, sőt akár demokratának lenni is az. Akkor most ezek is maradjanak a négy fal között?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 108 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„Nem támadjuk a vallást, csak akkor, ha az belekeveredik a politikába” – hangoztatta Gérard Biard Charlie Hebdo-főszerkesztő ájtatosan.

A lap a merénylet után is hű maradt a hagyományaihoz, és főként a valláskritikáról szól.

Az apácagyalázás és keresztre feszítve napozó Jézus mellett elfért egy olyan cikk is, amelynek az írója sajnálkozik, hogy mindenki Charlie, ezért közli, hogy ő nem Charlie, és reméli, hogy előbb-utóbb minden rendbe jön, és megint utálni fogják őket.

Azaz világos a szándék: Vallásos emberek provokációja mérhetetlenül alantas eszközökkel. Ennek jogosságát azzal indokolják, hogy szerintük a vallás belekeveredik a politikába.

Remekül rátapint a lényegre az utolsó bekezdésben a szerző:

"ha a vallásosak szerint a vallás közügy, akkor az közügy.

Közügy az, amiből közügyet csinálnak. Ez van. Azért, mert ha ők is teljes jogú tagjai a demokráciának, akkor joguk van a közéletben is képviselni világnézeti álláspontjukat. Ha nincs (joguk), akkor másodrangú állampolgárok.

Ők meg pont a szekularizmust találják veszélyesnek,"

Az biztos, hogy bizonyos ügyeket magánügyként kéne kezelni.
Node! Miért a Charli Hebdo akarja megmondani, hogy éppen az istenhit legyen ez
a konkrét ügy és mondjuk nem a melegség.

Túlmentek a kezelhető határon.

A liberálisok szerint a hit, mint minden más is magánügy. Nincs közügy és nincs társadalom. Az állam csak a visszafogott illemtanár szerepét játszhatja.

Könnyű neked, azt sem tudod, mit olvasol.

"Úgy tűnik, az ateizmus, szekularizmus is veszélyeztetheti a demokráciát, ha belekeveredik a politikába."

Arisztotelész görög filozófus szerint

"Egy zsarnoknak a szokásosnál nagyobb vallásos áhítatot kell mutatnia. Az alávetettek kevésbé aggódnak egy olyan uralkodó törvénytelenségei miatt, aki istenfélõ és jámbor. Másrészt nem lépnek fel olyan könnyen ellene, mivel azt hiszik, hogy az istenek mellette állnak."

Hitler Istentagadó, vagy Istenfélő volt?

(Gondoljunk a „Harcom” c. programjában írtakra.)

Remekül megfogalmaztad: "a helyes társadalmi rendnek csak egyik építőeleme a racionális, felvilágosult államszervezet, a másik pedig a történelem során kialakult vallásos nézetrendszerek desztillálódásából született értékhalmaz.

Nevezheted humanizmusnak is, ha úgy tetszik, de akkor is a kőtáblákról vannak átparentálva."

Éppen a humanizmus fogalma volt az, amelytől kinyílt a bicska a a múlt századi ateista diktatúrák működtetőinek zsebében.

Ezt jól jellemezte a híres szovjet költő, Majakovszkij elhíresült mondata: Ha a humanizmus szót hallom, a revolveremhez nyúlok.

A dogmatikai tételek tárgya (pl. az ember) változhat a természettudományos ismeretek bővülésének a fényében.

Érdemes a másik oldalt is figyelembe venni: a halál beállta a szívhalál vagy az agyhalál? Évszázadokig a szívhalál volt.

Ennek ellenére ha ma egy orvos megtagadná egy "szívhalott" újraélesztését, aligha számíthatna a keresztény egyházak mély egyetértésére.

Sokan meg a Holokausztot unják. Rendben, de attól még családok hordozzák a tapasztalatot, hogy megvadult, istentelenné lett államok a fegyvertelen családtagjaikra támadtak, és közben jólétről, igazságosságról haladásról megmittoménmiről dumáltak.

Az ilyesmi elég demoralizáló tapasztalat, és ha unod, attól még az marad.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés