Keresztény Európa

2015. január 28. 14:15

Bencsik Gábor
Ami Európában történik, az alapvetően két nagy kultúra versengése. Dönthetünk úgy, hogy feladjuk a magunkét, és elfogadjuk a másikat – de ha nem így döntünk, ha meg akarjuk őrizni a kulturális otthonunkat, azt csak a keresztény alapok megtartásával tehetjük.

Immár száz éve újra és újra akad valaki, aki fölüti az aktuális statisztikai zsebkönyvet a vallásoknál, és látva, hogy egyre kevesebb a templomba járó hívő, jeles felfedezésként kürtöli világgá, hogy a keresztény Európa fogalma immár érvényét veszítette.

Igaz, ami igaz: az Európai Unió polgárainak fele már nem hisz semmilyen vallás istenében – noha négyötödük szerint létezik valamiféle, a testtől elkülönült lélek (Eurobarometer Poll 2010). Kilencven százaléknál nagyobb a hívők aránya Máltán, Horvátországban és Romániában, húsz százaléknál kevesebb Észtországban, Svédországban és Csehországban, negyvenöt százalék nálunk – hogy mitől ez a különbség, azt bizonyára a szociológusok tudják megmondani.

Ám tévedésben van, aki ilyen adatok alapján akarja eldönteni, hogy a keresztény Európa fogalma érvényes-e még. Hiszen nem vallásbéli megállapításról van szó. A vallás, a hit, még ha milliós pápai misén vagy mekkai zarándoklaton gyakorolják is, magánügy. Pontosabban fogalmazva: az egyén belső ügye. Ha keresztény Európáról beszélünk, valójában egy nagyon bonyolult, sok ezer éves tradíciókból építkező, koherens értékrendet létrehozó, emlékezetközösséget formáló, a benne részesek számára jól érthető jelrendszert megalkotó szociokulturális konstrukciót írunk le. És ez a konstrukció olyannyira eleven, hogy nélküle nem is nagyon tudnánk önazonos életet élni.
Természetesen nem ez az egyetlen ilyen konstrukció. Az emberi civilizáció jónéhányat létrehozott már – ezek egy része kiürült, elpusztult vagy átfolyt egy másik konstrukcióba, más részük azonban ma is működik. Valamennyi egy-egy tételes vallás köré szerveződik – hogy a vallás szükséges feltétel-e, az tisztázásra vár.

Az aligha lehet kérdéses, hogy az egyénnek szüksége van a valamelyik konstrukcióhoz tartozásra. És önazonosságának része az, hogy melyikhez. Identitásunk olyan, mint a téli ruha: testünkhöz közel lévő rétegeit továbbiak, azt még továbbiak fedik, és e rétegek – család, nyelv, nemzet, kulturális közösség – belső személyiség-testünkkel együtt tesznek azzá, akik vagyunk.

A mi európai identitásunk meghatározóan keresztény. Ez jelent kulturális hagyományokat, morális értékszerkezetet, közös szimbólumrendszert, problémakezelő sémákat, a többiek részéről kiszámítható reakciókat, a világ kihívásaira adott válaszokat. Mi ebben vagyunk otthon.

A második világháború után új népek érkeztek Európába, saját szociokulturális konstrukcióikat nagyrészt hátrahagyva a mi otthonunkban, a mi hagyományainkat, értékrendünket, szimbólumrendszerünket átvéve próbáltak otthont teremteni maguknak. De mára ez megváltozott. Mert ezek az új népek megértették, hogy a mi otthonunk soha nem lesz az ő otthonuk. Hát nekiláttak, hogy Európában felépítsék a saját konstrukciójukat. Nyugat-Európában már létrejöttek azok az etnikai zárványok, amelyekben a muszlim konstrukció az érvényes. És ezek a zárványok, a demográfia egyszerű, de kérlelhetetlen törvényei szerint folyamatosan növekednek.

Ami történik, az nem a kulturális sokszínűség kivirágzása, hanem alapvetően két nagy kultúra versengése. Mi, az európai tradíciók gyermekei dönthetünk úgy, hogy feladjuk a magunkét, és elfogadjuk a másikat. De ha nem így döntünk, ha meg akarjuk őrizni a kulturális otthonunkat, azt csak a keresztény alapok megtartásával tehetjük. Ez a mi örökségünk, akár tetszik ez valakinek, akár nem.

Bencsik Gábor

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyetértek azzal a kiegészítéssel, hogy az Európai kultúra, nagyon sok korábbi kultúrát magába ötvözött és kialakított egy sajátos, keresztényi alapokon nyugvó, de folyamatosan változó Európai kultúrát, amely erős kötődést jelentet. Szerintem most ezzel a kötődéssel van egyeseknek problémájuk.

"Az európai kultúra alapja az ókori görög és római kultúra" igen.
És még régebbi.
A keresztények csak birtokba vették, nincs kétezer éve.

Ami a multikultúrát illeti, illik rá Móricka megjegyzése: 'a lecsó is jó, a mákos tészta is jó, de a kettő összekeverve nem jó'.

Nagyon fontos,amit Bencsik Gábor felvet. Nagyon is van keresztény kultúra,olyan,amelyre a legpontosabb azt mondanunk,hogy keresztény politikai kultúra,keresztény európai politikai civilizáció:

"...szeretnék kitérni a szabadságjogoknak arra az európai rendszerére, amelyet lényegében az angol politikai gyakorlat és a francia forradalomnak az ideológiai programja együttesen dolgozott ki. Ennek döntő elemei a hatalmak elválasztása, az általános választás útján létrejövő népképviseleti parlament, a parlamentnek felelős vagy valamilyen módon a nép által kiküldött és visszahívható vagy határidős végrehajtó hatalom, a végrehajtó hatalomtól független bíráskodás, amelynek a hatásköre valamilyen formában kiterjed magára annak a hatalomnak az aktusaira is; a mindeme intézmények ellenőrzését lehetővé tevő szabad sajtó, gondolat-, gyülekezési és egyéb szabadságok, kiterjedt helyi önkormányzat, amelyek mind egymással összefüggő, egymást láncszerűen kölcsönösen tartó rendszert alkotnak, amiből egyetlenegy elemet sem lehet úgy kiemelni, hogy azzal az egész láncolat és az egész rendszer kárt ne szenvedjen.

Ez a rendszer nemcsak hogy nem szorítható ilyen rövid lejáratú átmeneti jelenségekre, amilyenek a kapitalizmus és az uralmon lévő nagyburzsoázia vagy a polgári ideológia, hanem ezeknél sokkal messzebbre nyúlik vissza a múltba és remélhetőleg előre a jövőbe. Úgy minősíthető ez az egész rendszer, mint a nyugati kultúrkör egyik legvitánkívülibb, egyik legtartósabb, egyik leghitelesebb, leghumánusabb, legkevesebb veszélyt fölidéző nagy teljesítménye, amelynek – bár végső kicsengésében sok antiklerikális elem közepette jött létre – a végső gyökerei abban a társadalomszervező munkában gyökereznek, amelyet a kereszténység Nyugat-Európában elindított. Pontosabban: a végső gyökerei a görög-római politikai gyakorlatban gyökereznek, de azt tovább építette a keresztény inspirációjú társadalomszervezés, és ebben az értelemben a szabadságjogoknak ez a rendszere talán az egyetlen komolyan sikeres megvalósulási formája a kereszténység erőszakmentességet hirdető erkölcsi programjának.

A történelem nem ismer még egy ilyen rendszert, amelyik a politika világát és ezen keresztül az egész társadalom életét ilyen mértékben megszabadította a felsőség és a másik ember erőszakától való állandó félelemtől, amelyik ilyen mértékben lehetővé tette volna, hogy a politikai hatalom birtokosai erőszakos halál és vesztőhely nélkül tudják átadni helyüket olyanoknak, akik erre az adott pillanatban alkalmasabbaknak látszanak, és ilyen mértékben lehetővé tegye a népnek, hogy döntő pillanatban a kedvére nem való politikai hatalmasoktól megszabaduljon."

Ez adta nekünk az európai civilizáció,ezt érdemes őrizni,ahogyan Bibó ebben az idézetben oly pontosan megírta.

S ha ezt veszélyezteti valami más kultúra,civilizáció,akkor az ellen tenni kell,nem is vitás,nincs sunyi pc-duma: ellene kell menni.

Ezek nagyon demagóg ellenvetések ám...
és önkényesen kiragadott példák.

Mi dominál a kulturális viszonyrendszerben?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés