A kérdező ember – Hankiss Elemér emlékére

2015. január 14. 17:43

Galambos Ádám
Evangélikus.hu
Hankiss Elemér rávilágított a Tízparancsolat aktualitására, színvonalasan és érthetően mutatta be a Biblia világát és szerepét.

„Otthon volt a világban. Úgy közelített társadalmi és szellemi gondolatok felé, hogy kereste: szimbólumok, kijelentések, társadalmi változások, vagy vallási tételek mögött mi az, ami valójában van vagy lehet. Sokrétű, tudományt és mai gondolkodásunkat egyaránt meghatározó munkásságából most elsősorban egyházunkra gyakorolt hatásáról tennék említést.

Talán sokan ismerik a kezdetben a Magyar Televízióban vetített, majd kötet formában megjelent A tízparancsolat ma című sorozatát, ahol a szellemi élet egy csoportjával a Dekalógus régi és mai jelentéslehetőségeit tette középponttá. A nagy sikerű sorozattal nemcsak rávilágított a parancsolatok aktualitására, hanem színvonalasan és sokak számára érthetően lehetőséget nyújtott az érdeklődők számára arra is, hogy a Biblia világát, annak teológiai, kultúrtörténeti és az európai kultúrát meghatározó szerepét fel- és megismerjék. Ugyanígy A Nincsből a Van felé – Gondolatok az élet értelméről című művében is a kultúra különböző oldaláról kereste a Van-t, az Örököt és annak az ember számára nyújtott felfedezési lehetőségét. Ebben már igen személyesen és közelien írt »az emberi kalandról.«

Lengyel László Hankiss Elemérrel készített életút-interjújából az is kiderült, hogy édesapja evangélikus – a debreceni evangélikus gyülekezet felügyelője –, édesanyja katolikus, és bár katolikus templomban keresztelték, de evangélikusnak nevelték. Egyházunk számára örömteli, hogy ez a fajta kötődés nemcsak írásokban, hanem személyes találkozásokban is megjelenhetett.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában