Isten hozott mindenkit a templomban!

2014. december 25. 16:36
tanácsom rövid és így szól: gyakorlati vallásosságra van szükség! Konkrét cselekedetekre, karitatív és spirituális gesztusokra. Ha már csak pislákol a hited Isten létében, kezdj el úgy élni, mintha lenne!

„Én mindenesetre nem sajnálom senkitől. Isten hozott tehát mindenkit a templomban! Titeket is, akik ritkábban jártok erre; minket mindannyian, olykor talán nem is mindig »jóakaratú« embereket, akiket a mindenki iránt jóakaratú Isten annyira szeretett, hogy örömhíre meghallására méltónak talált! 


Hadd beszéljek talán ma este éppen azokhoz, akik esetleg nem túl gyakori vendégek a templomunkban. Nektek szeretnék mondani valamit, akik csak úgy eljöttek; ezért vagy azért; és akik talán fáradtak, álmosak is vagytok, esetleg bosszankodtok is, hogy ilyen hosszúra nyúlik ez a prédikáció… (pedig még csak a felénél tartok! :-)

Mert aki dolgozik, az elfárad, aki dolgozik, az elálmosodik. És az ünnepek munkával járnak – nem kell ezt bizonyítani egyetlen háziasszonyoknak, egyetlen családapának sem. Munkával, sőt plusz-munkával: hiszen a bevásárlás és az ajándék-mizéria fokozott terhelésnek számít a hétköznapokhoz képest (»vajon van-e már mindenkinek?«) – hogy a szokásos vendéglátásról, a sütés-főzésről ne is beszéljek!

Mi is nemrég vacsoráztunk ma este, jezsuita rendtársi körben. Utána pedig – bár más dolgom is akadt volna – rám esett a mosogatás sora. Belül már javában készültem erre a prédikációra, a találkozásra veletek a templomban, hát mosogatás közben imádkozni próbáltam azokért, akik erre az éjféli misére jönnek… (Avilai Nagy Szent Teréz nem véletlenül beszélt arról, hogy Isten a fazekak között is ott van!) Szóval, ezért mondtam az elején – és most hadd nyomatékosítsam még –: Isten hozta azokat, akiket nyomasztanak az élet gondjai! Jó, hogy te is itt vagy, hogy eljöttél; akkor is, ha úgy érzed, nemigen maradt energiád a »lelkiekre«, mert elborítanak a napi gondok, jön a gázszámlás, nehézségek vannak a munkahelyen, s talán hiába próbálsz ilyenkor is »mindent megadni« a szeretteidnek… (...)

Ahol az Istennel való gyakorlati kapcsolattartás intenzitása bizonyos szint alá süllyed vagy megszűnik, ott bizony ezek a kérdések menetrendszerűen megjelennek. Aki már régóta nem jár misére és egyáltalán nem imádkozik, az bízvást számolhat a felmerülésükkel. Mit lehet tenni ilyen helyzetben? A tanácsom rövid és így szól: gyakorlati vallásosságra van szükség! Konkrét cselekedetekre, karitatív és spirituális gesztusokra. Ha már csak pislákol a hited Isten létében, kezdj el úgy élni, mintha lenne! (Etsi Deus daretur!) Rászorulókat betegeket, nyomorultakat biztosan találsz a környezetedben – az istentapasztalat lehetősége éppen a velük való kapcsolatban rejlik! És persze az imában.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kérdezhetek?

Kinek az elvárása? Ugye nem a tiéd? :)

Csak egy gondolat ehhez a cikkhez, függetlenül attól a polémiától, amit az ide gyűlt terelők kibontakoztattak.

A cikk ezekkel a szavakkal fejeződik be:

"Rászorulókat betegeket, nyomorultakat biztosan találsz a környezetedben – az istentapasztalat lehetősége éppen a velük való kapcsolatban rejlik! És persze az imában.”

Ami nekem egy kis - egészen kis! - kényelmetlen érzést okoz, az az utolsó mondat bevezetése: "És persze..."

Valahogyan olyan érzésem támad ettől, és elnézést, ha tévednék, mintha a cikk szerzője az imát (csak) másodsorban említené meg.

Mint a Karitász tagja elmondhatom, hogy nagyon fontosnak tartom a gyakorlati, tevékeny, segítő aspektusát a keresztény létnek.

De azért kellő tisztelettel hadd tegyek hozzá két dolgot:

Egy: a benedeki regulában az "Ora et labora!" mondat szerepel, nem pedig a "Labora et ora!.

Kettő: Teréz anya, akinél tevékenyebben szerető katolikust nehéz elképzelni, semmihez nem fogott (és a nővérei sem) a napi szentmise ÉS egy órás szentségimádás nélkül. Tehát azt gondolom, hogy számára az ima több volt, mint egy odavetett "És persze..." kezdetű mondat-gondolat.

Azt hiszem, ennyi.

Azt gondolom, hogy az alázat nagyon fontos. Tisztában lenni azzal, hogy mi vagyok, és mi NEM.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés