A hétköznapok értelme

Gáncs Péter: A betlehemi jászolnál újra találkozik Isten és a tőle elszakadt ember

2014. december 25. 14:33
Abból a kegyelemből élünk, hogy Isten eltapossa vétkeinket, és megbocsátva befogad minket. Ezzel pedig „minket is fölszabadít arra, hogy merjünk szeretni, elfogadni, bocsánatot kérni és adni, másokat befogadni” – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

A betlehemi jászolnál újra találkozik Isten és a tőle elszakadt ember – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

A püspök prédikációjában kiemelte, Krisztus születése óta lehet ajándékként tekinteni a földi életre, mert Isten megszentelte a földet azzal, hogy a világra született, és a föld pora magába szívta könnyeit és vérét. Ez a föld Isten járta föld – hangsúlyozta Gáncs Péter. 
 
Abból a kegyelemből élünk – fogalmazott a püspök –, hogy Isten eltapossa vétkeinket, és megbocsátva befogad minket. Ezzel pedig „minket is fölszabadít arra, hogy merjünk szeretni, elfogadni, bocsánatot kérni és adni, másokat befogadni”. Ennek a befogadásnak, ennek az egymásra találásnak „mindennél szebb és egyszerűbb szimbóluma a betlehemi jászol” – tette hozzá.
 
Gáncs Péter rámutatott: a karácsonykor fölragyogó isteni fényben senki sem lehet többé sötétben. „Az isteni kegyelem világosságában élünk, még akkor is, ha sok minden homályos körülöttünk”, akkor is, ha elrejtőzünk a fény elől, vagy ha bekötött szemmel járunk a világban. Nem zuhanásban, hanem a hajnal reménységében, azzal a „csodálatos tudattal, hogy Istentől jövünk, hozzá érkezünk, és a kettő között is vele járhatunk” – mondta.
 
A püspök hozzátette: az ünnep fényében „megtalálhatjuk a hétköznapok értelmét, az örömhírt, hogy az élet ajándék, kegyelem, amelyet boldogan oszthatunk meg másokkal is”.
 

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés