Ferenc pápa: Könnyekkel teli a karácsony a világban

2014. december 25. 13:56
Ferenc pápa a békének szentelte karácsonyi beszédét, amelynek jelentős részében a világban dúló konfliktusokat és az ezek miatt okozott szenvedést sorolta fel.

Háborúval, fájdalommal és könnyekkel teli a karácsony a világban Ferenc pápa szerint, aki a római Szent Péter bazilika központi lodzsájáról délben mondott beszédében békét sürgetett Irakban, Szíriában és Ukrajnában is.

 
A pápa úgy fogalmazott: Irak és Szíria túl régóta szenved a konfliktustól, amelyben etnikai és vallási csoportok „brutális” üldöztetés áldozatai. Az egyházfő megemlékezett a közel-keleti térségben és az egész világon otthonukat elveszítő menekültekről. „A velük szembeni közömbösség közelséggé, az elutasítás befogadássá változzon” – hangoztatta a pápa humanitárius segítséget sürgetve a telet menekülttáborokban töltő százezrek számára. Békét sürgetett Ferenc pápa az egész Közel-Keleten, a Szentföldön pedig támogatást szorgalmazott az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd mellett elkötelezett felek számára. 
 
Az egyházfő megemlékezett az Ukrajna „szeretett földjén” szenvedőkről azzal a reménnyel, hogy a feszültség oldásával sikerül legyőzni a gyűlöletet és az erőszakot a testvériség és a megbékélés útjára lépve. Békét kért Nigériában, „ahol túl sok vér folyik és túl sok embert gyilkolnak le”, valamint az afrikai kontinensen Líbiában, Dél-Szudánban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban is. Ferenc pápa párbeszédre és testvéri együttélésre sürgetett.
 
A katolikus egyházfő hosszasan és erős szavakkal beszélt az erőszak, kizsákmányolás, emberkereskedők áldozataivá váló gyermekekről. Azokról a gyerekekről, akiket harcra kényszerítenek, akiktől megtagadják az élethez való jogot, vagy „szemünk láttára élnek vissza azzal és gyilkolják le őket” a világ „cinkos csendje” közepette. Az egyházfő vigaszt kért a Pakisztánban a karácsony előtti héten legyilkolt gyermekek családjainak. A pápa hangsúlyozta, hogy a háborúkat, üldözést, rabszolgaságot a „világiasságba és közömbösségbe süppedt” emberek kemény szívvel szemlélik. 
 
„Mennyi könny van ezen a karácsonyon!” – mondta Ferenc pápa, azt kérve, hogy a fegyverekből eke, a pusztításból kreativitás, a gyűlöletből szeretet és gyengédség legyen. Egyébként ezért imádkozott a szenteste bemutatott misén is. 
 
A pápa megemlékezett az ebolajárvány betegeiről az afrikai Libériában, Sierra Leonéban és Guineában, köszönetet mondva a betegeket ápolóknak. 
 
Beszéde végén az egyházfő latin nyelvű Urbi et Orbi áldást adott Róma városára és a világra. 
 
A szentszéki szóvivő szerint a hívőkkel és turistákkal teljesen megtelt Szent Péter téren nyolcvanezren hallgatták Ferenc pápát.
 

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves csabi,
szerintem az ilyen mocskolódók nem pusztán ateisták. Inkább "antiteisták", ha lehet ilyet mondani.
Azon felül sérült lelkű emberek.
Amit mi itt látunk, mint az ő megnyilvánulásaikat, ugyanaz található bennük töményen. Képzeld csak el...

Erre mondta röviden az én lelkiatyán egyszer:
"...szerencsétlen!"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés