Támogatja a magyar katolikus egyház a kárpátaljai magyarokat

2014. december 4. 20:10
Harminckétmillió forinttal támogatja a katolikus egyház a kárpátaljai magyarokat a Katolikus Karitászon keresztül – hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtöki sajtótájékoztatóján. Erdő Péter bíboros kifejtette, milyen problémákkal küzdenek az egyházi szociális intézmények, és az egyház súlyos problémájaként említette, hogy jelentősen késnek az európai uniós pályázatok kifizetései.

Harminckétmillió forinttal támogatja a magyar katolikus egyház a kárpátaljai magyarokat – hangzott el a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 
Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke elmondta, hogy a támogatás – hasonlóan más egyházak akcióihoz – elsősorban a fűtések átalakítását szolgálja. Célja, hogy ne csak gázfűtés legyen a lakásokban, az egyházi, szociális és oktatási intézményekben, mert a gázszolgáltatás akadozása esetén ez problémát jelenthet. 
 
Mohos Gábor, az MKPK titkára ismertette, hogy az adományokat december 12-én adja át Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Majnek Antal püspöknek Munkácson.
 
A sajtótájékoztatón Erdő Péter beszélt a Magyarországon a kommunizmus éveiben betiltott, majd a rendszerváltozás után újra engedélyezett szerzetesrendek nehézségeiről.
 
Mint mondta, ezek a rendek azzal a feltétellel kaphatták vissza ingatlanjaikat, hogy ugyanazt vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytatnak benne, mint korábban. Így a feloszlatás előtt kórházaknak, szociális intézményeknek, iskoláknak helyet adó épületek visszaigénylése rengeteg kötelezettség vállalásával járt – hangsúlyozta a bíboros.
 
Kitért arra is, hogy ezek az intézmények korábban éppen azért voltak különösen színvonalasak, mert szerzetesek dolgoztak bennük. Példaként említette a kommunizmus évtizedei alatt is működő piarista gimnáziumot, amelynek tanári kara a hatvanas években is szinte kizárólag rendtagokból állt.
 
Az MKPK elnöke ismertette, hogy a szerzetesrendek által visszaigényelt intézményekben ma többségében világi szakemberek dolgoznak. Komoly kihívás a szerzetesrendek számára –  mondta Erdő Péter –, hogy olyan kapcsolatot építsenek ki munkatársaikkal, amelynek eredményeképpen a világi szakemberek is képesek a katolikus vagy akár a sajátos rendi szellemiséget képviselni.
 
Erdő Péter megjegyezte: néhány, a rendszerváltozás után újra engedélyezett szerzetesi közösségeknek olyan kevés tagja van, hogy a korábban önálló magyarországi rendtartomány megszűnt, és a magyar rend külföldi tartományi vezetés alá került.
 
Hozzátette: a magyar jogszabályokat nem ismerő külföldi vezetés számára az intézmények vezetése komoly teher, ezért nagy a veszély, hogy bezárják ezeket a közfeladatokat ellátó intézményeket és értékesítsék az épületeiket. A bíboros kiemelte: a magyar társadalomnak nem ez az érdeke, és az ingatlanok visszaadásának sem ez volt a célja.
 
Erdő Péter fontosnak nevezte, hogy azok a rendek, amelyek nem képesek intézményeiket működtetni, a piacinál jóval kedvezőbb feltételek mellett átadják azokat más egyházi fenntartónak, aki vállalja, hogy továbbra is közhasznú tevékenységet folytat benne.
 
Erdő Péter a katolikus egyház súlyos problémájaként említette, hogy a szervezeteik által megnyert európai uniós pályázatok kifizetései jelentősen késnek. Mint mondta, a már megvalósult beruházások és szabályosan leadott számlák kifizetését többször próbálták sürgetni, egyelőre azonban kevés eredménnyel. Ezért az MKPK tagjai úgy gondolják, hogy most már a hatóságoknak is lépniük kell.
 
Mohos Gábor beszélt arról, hogy pályázati információs központot hoz létre az MKPK, hogy segítse az egyházi jogi személyek számára is elérhető pályázati források felhasználását. Mint mondta, a központ feladata a pályázatokkal kapcsolatos információk és feladatok országos koordinálása lesz.
 
Az MKPK titkára ismertette azt is, hogy a Szent István Társulat gondozásában megjelent a négy kötetes zsolozsma első kötetének új kiadása, amely a jövő héttől található meg a könyvesboltok polcain.
 
Mohos Gábor elmondása szerint az MKPK ülésén döntés született arról is, hogy jövőre Debrecen ad otthont a Katolikus Társadalmi Napok elnevezésű rendezvénynek. Erdő Péter ehhez magyarázatként hozzátette: a helyszínválasztás oka, hogy 300 évvel ezelőtt engedélyezték Debrecenben a katolikus vallás gyakorlását. Akkor épült a Szent Anna-templom, hiszen korábban nem lehetett katolikus templom a városban. 
 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha már a magyar kormány Ukrajna területi egységéért aggódik, akkor legalább ez...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés