A négy történelmi egyház vezetőjével egyeztetett Balog Zoltán

2014. november 24. 11:33
Balog Zoltán a négy történelmi egyház vezetőjével egyeztetett csütörtökön Budapesten, ahol megállapodtak abban, hogy az állam és az egyház konstruktív együttműködésének szakmai kérdéseiben rendszeres szakmai egyeztetéseket folytatnak.

Balog Zoltán a négy történelmi egyház vezetőjével egyeztetett csütörtökön Budapesten, a megbeszélésen az egyházi fejlesztésekről is szó volt – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Sajtó és Kommunikációs Főosztálya az MTI-t.

 
A megbeszélésen részt vett Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke - olvasható az Emmi közleményében.
 
A tárgyaláson a felek a következő uniós költségvetési időszak egyházakat is érintő tervezett operatív programjairól beszéltek. Az Emmi közlése szerint Balog Zoltán elmondta, a kormányhatározatokban rögzített egyházi fejlesztéseket a kormány korábbi szándékával összhangban támogatja.
 
A résztvevők megállapodtak abban, hogy az állam és az egyház konstruktív együttműködésének szakmai kérdéseiben rendszeres szakmai egyeztetéseket folytatnak a jövőben.
 
A tárgyaláson az egyházakat érintő költségvetési kérdések is szóba kerültek, és a felek megegyeztek abban, hogy további egyeztetéseket fognak tartani az egyházi finanszírozási rendszer stabilitásának megőrzése érdekében - olvasható a közleményben.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés