Megtiltotta a jezsuita egyetem professzora a melegházasság kritizálását

2014. november 19. 18:58
Homofóbnak minősítette egy jezsuita rend által fenntartott amerikai egyetem etikaprofesszora a melegházasság vitáját kezdeményező diák ötletét, mondván, ezügyben konszenzus van a társadalomban. A professzor kollégája szerint Cheryl Abbate pusztán a liberális taktikát alkalmazza, és kérdéses, hogy katolikusnak lehet-e nevezni egy egyetemet, ahol nem lehet kritizálni a melegházasságot – írja a LifeSiteNews.

Arra panaszkodott egy a jezsuita rend által fenntartott, római katolikus Marquette Egyetem diákja, hogy filozófiaprofesszora, Cheryl Abbate  a morálfilozófia órán kijelentette, hogy a melegjogokról nem lehet vitázni, mivel általános konszenzus övezi a témát. A diák ezután kijelentette, hogy szerinte igenis megéri a vitát a melegházasság és a meleg párok örökbefogadási joga, erre Abbate azzal intette le, hogy egyes témákról nem nyit vitát, mint a „rasszista és szexista nézetek”írja a LifeSiteNews. A professzor hozzátette: „ezen az órán nem tolerálja a rasszista és homofób megjegyzéseket”. A professzor feljebbvalói, miután a diák jelentette az esetet, azt kérték tőle, hogy beszéljen a tanárával „tiszteletlen módon”.  

 
A Foundation for Individual Rights in Education (FIRE), egy szólásszabadságot és vallásszabadságot védő szervezet szerint a professzor viselkedése megsérti az egyetem elkötelezettségét a szabad véleménynyilvánítás felé, másrészt meglehetősen „bizarr” Abbate katolikus hit iránti „ellenségessége”. A szervezet szerint a professzoroknak inkább bátorítaniuk kellene a vitás vélemények megjelenését. Ezt a Marquette Egyetem diákjai két ok miatt is elvárhatják: a diákoknak készült szabályzat szerint az egyetem elkötelezett az ellentondásos vélemények kifejtése és megvitatása iránt, másrészt az intézmény katolikus, a katolikus egyház pedig köztudottan ellene van a melegházasságnak, s mégiscsak furcsa, ha erről épp egy katolikus egyetemen nem lehet vitázni. 
 
John McAdams, az egyetem politikatudomány professzora az intézménytől független saját blogján, a Marquette Warrioron azt fejtegette: kollégája nem pusztán rosszul kezelte a helyzetet, hanem a liberálisok megszokott taktikáját alkalmazta: a vélemény, amivel nem ért egyet, az nem pusztán rossz, hanem sértő, és így aztán el kell hallgattatni. McAdams szerint egy olyan egyetemet nem lehet katolikusnak nevezni, ahol nem vitatható meg a melegházasság témaköre.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A katolikus egyetemen nem csak papok tanítanak.
Azt, hogy nő, az oktató, már megírták neked.

"Istenem! Mennyi alkalmatlan és eretnek pap van!"

Egyébként pedig tananyag a melegekkel kapcsolatos kérdések egy morálfilozófia, vagy erkölcsteológia órán.

Főleg egy filozófusnak lehetett volna egy csemege az erről való vita és semmi esetre sem egy kényes vagy ami még rosszabb, rasszista, szexista, homofób nézetek.
Biztos, hogy nem marad egy ilyen ember sokáig az egyetemen.

Ne beszélj hülyeségeket!

"Ha valaki esetleg nem tudná, az USÁ-ban a melegházasságok igazibbak mint nálunk a szentségi házasságok."

Egyik kérdésem:
És ez egy kizárólag amerikai sajátosság, "mert ott a melegek életre szólóan együtt maradnak, imádják egymást jóban rosszban, nem, soha nem veszekszenek"....?
Európában, Ázsiában, Afrikában, Ausztráliában veszekszenek, és nem imádják egymást és nem maradnak életre szólóan egymás mellett?

Másik kérdésem:
Te éltél szentségi és meleg házasságban is, hogy ilyen mélyrétegű tapasztalataid vannak?

"minden az alfa hímnél kezdődött és már a kezdeteknél szükségszerűen kialakult a buzulás,"

- ez tudományos tény? bocsánat, hogy beleszólok a beszélgetésbe, de nem ismerem azt az elméletet, amelyről beszélsz, pedig hosszasan tanultam biológiát, beleértve az etológiát is.

a másik:

" pár száz év elteltével, majd az örökké maradi egyház is követni fogja a világ fejlődését"

mikor követte az Egyház (nagybetűvel, mert tulajdonnév!) a világ "fejlődését"? Milyen fejlődést? Ez fejlődés? Miért kéne követnie a VILÁG bármijét az Egyháznak?

Miről beszélsz Te?

Válaszok:
magnamater | 2014. november 21. 19:14

Igazad van ,Ancillácska, ez az alfahím elmélet nem stimmel.Alfahím csak egy volt a hordában, az összes többi nem, így a buziknak sokkal nagyobb számban kellene előfordulniuk. Az állatvilágban is megfigyelhető,a csoport többi tagja nem lesz buzi,hanem kemény küzdelemben megpróbálja megszerezni az alfahím pozíciót.

Régen tudtam, de már elfelejtettem. Már beszélgettünk igaz?
Attól, hogy nő vagy még lehetsz meleg. Csak elnevezés kérdése, nem a szavaktól függ az identitás.

Bocs, de nem vagyok képes ezt elhinni.

Olyan van, hogy pár híján egymással foglalkoznak, de amint felbukkan egy más nem azt választja párnak.
Szerintem az ismerősöd beetetett téged.

Volt egy videokazettája a családomnak ahol bemutatták, most csak a san franciscóira emlékszem, de több városban is készítettek filmet a homoszexuálisok életéről. Alig élnek ott heterok.
Járhattak templomba természetesen, de nem akartak belenyugodni a áldozás tiltásába.
Sajnáltam őket, hogy nem lehetnek teljes jogú tagjai az egyháznak, de veled ellentétben én viszont jól tudom, hogy sűrűn váltogatják a partnereiket.
Nagyobb és gyakoribb az igényük a szexre, mint a heteroknak.
Utálják a hájas férfiakat.
Nem hűségesek. Rengeteg a férfi prosti köztük.
Ha kimennél a Népligetbe akár most, többszörösét találnád, mint a Rákóczi téren-fiúkat. Vagy, ha lemennél egy meleg bárba.
Van olyan könyvem is, amiben meleg férfiak mesélnek, egy újságírónak.
A neten fenn van talán még egy két fénykép amit valamelyik fürdőben készült. Liberális férfiak egy medencében és van ott minden.
Sok homokos művészt ismerek, de egy sem hűséges. Viszont a szakmájukban kiemelkedők.

Az nem a világ fejlődése, ami ellen Szent Pál hadakozik. Azt romlásnak hívjuk.

Helló!
Egy gyóntató sosem vágja a fejéhez a gyónónak később sem, hogy miben volt sáros, hiszen amikor meggyónta, akkor megbánta, letette a bűneit, és bocsánatot nyert. A gyóntató felejt a lelkivezető nem.
"Még mindig olyan középkori dolgokkal küszködünk lelkiségben" Ezen az egész mondaton mit értesz?

Szent Pállal kapcsolatban a Római levélre gondoltam.
Ami fogadta a korintusi kikötőben, az az erkölcstelenség.
Az egyház nem maradi, hanem szikla. Nem hajladozó nád. Jézus alapította és ez kötelezi valamire nem? Nem követheti a világ éppen akkut problémáit olyan értelemben, hogy hol erre hol arra hajlik. Jézust, Isten tanítását tagadná meg.
Akkor is voltak homokosok. Isten is ismerte és tiltotta. Nem adott kibúvót, hogy gének, öröklés, hajlam, megrontás. Tiltotta.

Miért gondolod, hogy kiborítottál (több ponton)?

Az elméleted tudományos alapjai érdekelnének, mert szerintem nem jó itt mindenféle elképzeléseket közzétenni, anélkül, hogy alátámasztanánk őket valamivel. Ezáltal a vita parttalanná és érzelmi alapúvá válik, amit kerülni kellene.

Viszont nem válaszoltál a kérdéseimre, ez nem valami korrekt...

Ami az Egyházzal kapcsolatos kérdéseimet illeti, arra is válaszodat várom.

Az én véleményemet - nyilvánvaló talán, vagyis remélem - Sulammit részletesen és kristálytisztán megfogalmazta legutóbbi (2014. november 21. 22:17) hozzászólásában.

Minden alfahím elbukik egyszer, a próbálkozás nem reménytelen.
Hogy mennyien vannak, nem lehet tudni,lehet, szaporodik az állományuk.
Elég szomorú ez a nőkre - milliókat költenek divatra,szépítőszerre,sőt operációkra és rendesen utálják egymást, de a férfiak egymást szeretik
Mi lesz ennek a vége, ha már nem születnek gyerekek? Talán lombikban kotyvasztanak utódot, igen nagy hibaszázalékkal.

"Hali! A lelkivezető és a gyóntató egy személy szokott lenni"
Nem feltétlenül.
A Római levélben nem ez a szép fejezet, hanem egy másik.

Nem vagy túl aggodalmas? Önbizalom hiányos? Olvasd el még egyszer a 12. fejezet azon mondatát, hogy:
"Senki ne becsülje magát a kelleténél többre"

Például ilyen egy lelki vezető feladata.
A gyóntatódnak, ha gyóntatószékben gyónsz, nincs módjában lelki vezetést adni. Meg ki az aki a padsorok melletti fülkében pl. idősebb paphoz, aki már nem hall jól ezzel fordul?
Lehet, hogy sokaknak igényük sincs rá.
Én nem szeretem a szentmise alatti gyóntatást. Ha misére jön akkor azon legyen. Jobb az előtte, vagy utána, vagy megbeszélés szerinti gyónás, gyóntatás. És az már lehet lelki vezetés is.

Vannak aggályoskodók, azoknak mindenképp a lelki vezetés szükséges. Nem élhetnek szorongva, miközben a templomba járnak.

Volt egy srác, aki évekig töprengve ült a templomban.
Odamentem hozzá és azt mondtam, hogy ugye az a gondod, hogy ha a papi hivatást választod, jó pap lesz-e belőled?
Meglepődött és azt válaszolta, hogy:
"nem könnyítetted meg a helyzetem"
1-2 év múlva végre döntött. A jezsuitákat választotta.

Sokat kell imádkozni, vagyis beszélgetni Istennel, de a te akaratodból, Isten segítségével kell, hogy meghozd a döntéseidet.

Ja és Istennél, sosincs túl késő!

Helló!
"Amúgy a lelki vezető miért nem felejt?"
Azért, mert ő nem a bűneiddel foglalkozik, hanem élet vezetést ad. Ha elfelejti a fontos dolgokat veled kapcsolatban, akkor minden alkalommal kezdheti veled elölről. Neked pedig egy folyamat kell. És, hogy azonnal fel tudja venni a szálat.

Egy gyóntató azt sem tudja, hogy ki a gyónó sok esetben. Oda feloldozást kérni mennek az emberek, többnyire. Egy fiatalnak ez viszont nem elég. Sokszor bezárkozik és valahol ki akar tárulkozni. És tudja, hogy egy papnál bizalmat talál. És rengeteg jó tanácsot. Jobbat, mint egy áruló barátnő.

A férfiak saját kedvtelésükre költenek autóra, a nők meg a férfiakért, hogy megszerezzék maguknak.
Nyolcvannégy éves tapasztalatom ez,nincs női összefogás, a férfiak pártolják egymást, a nők nem,és mivel női jelleg erősebb, a köztük való taszítás is erősebb.

Gyónáskor lehajtod a fejed, bocsánatot kérsz és kapsz, Jézustól, mert megbántad a bűneid.

Lelki vezetéskor fölemeled, fölemelik a fejed, és mutatják az utat Jézushoz.

Így tudnám összefoglalni.Lehajtott fej, felemelt fej. Mindkettőre szükség van.

"felemelt fejjel kezdhetek járni végre." - Írod.
Van olyan, hogy aggodalmaskodó lelkiismeret. Ez ugyan olyan bűn, mint a lelkiismeretlenség, mert nem bízol Jézusban, a szeretetében, jóságában, megbocsátásában, IRGALMASSÁGÁBAN.
Jézus azt mondta, hogy "Kelj fel és járj!" És, mint írtad, végre feltápászkodtál és jársz ennek, szívből örülök.

"Aggodalmaskodás,önbizalomhiány,depresszió..stb Ez mind bűn?"
Azt ugye tudjuk, hogy a testet a lélek rendezetlensége betegíti meg.
Ép testben ép lélek.
Aggodalmaskodás: Nem erről beszéltem. Az aggodalmaskodással megmérgezed a kapcsolataidat. Terhes a másik embernek.
Az aggodalmaskodó lelkiismeretről írtam és indokoltam.
Az egészséges lelkiismeretért nekünk is dolgozni kell. Személyiségünk fejlődésével arányos a keresztény erkölcsi fejlődésünk.
Nevezhetem, bizonytalan lelkiismeretnek is. Ez lehet kételkedő vagy téves lelkiismeret. Vagyis a jó és rossz megkülönböztető képesség gyengesége. Erről szól a Szentírás.

Az önbizalomhiány nem bűn, sokszor viszont az önbizalom hiányos családja, szülei, férje, felesége a felelős érte. Lehet, hogy bűnös fokon.
Depresszió: minden lelki problémát nem tárgyalhatunk ki, ez nem az a fórum.

"a világ legbűnösebb emberei lennénk."
Nyilván, hogy nem, mert nem ezek a legnagyobb bűnök, sőt nem is fő bűnök, sőt lehet, hogy csak vétkek, vagy az sem.
Melyik nő tehet arról, ha az apjának ő nem egy hercegnő, hanem fiú helyett "csak egy lány" volt! Valamint egy asszonynak, ha a férje egy cselédet csinált belőle.
De a nőknek is van elég sara, ha a férjét pénz- automatának nézi, és hajszolja, amíg infarktusban meg nem hal.

Halált vállalni valakiért nem bűn, hanem áldozathozatal. Te nem mondanád, hogy inkább én haltam volna meg, mint, mondjuk a gyermeked? Te nem szerettél még ügy, hogy az életed adnád a szerelmedért, szeretett emberért?
A fájdalmat és megvetést elviselni viszont alázat.

De még egyszer, nem aggodalmaskodásról, depresszióról, önbizalomhiányról volt szó. Nem erről beszéltem.
Hogy lehet "depressziót vállalni valakiért?"

Szerintem 45-50 év körüli vagy. A fiatal azért jutott eszembe, mert nekik van a legnagyobb szükségük az életvezetésre.
"Ha egyszer úgysem foglalkozik a bűneimmel, akkor miért baj, ha elfelejti?"
Most a lelki vezetőről beszélsz? 23. 00:57 megadtam a választ. Pont azt mondtam, hogy nem felejti el.
A lelki vezetés nem pszichoanalízis.

Arra mindenkinek van ideje, hogy havonta mondjuk egyszer elmenjen a lelkiatyjához egy azaz 1 órát, ha igénye, vagy szüksége van rá.
Sokan a valamilyen helységben történő gyónást sem vállalják, mert szégyenlik a bűneiket szemtől szembe megvallani.
Ha elkövetni nem szégyellted, bevallani szégyenled?
Most nem rólad van szó.
"a katolikus feministák imádják az ilyent,"
- Nem tudom, hogy kik ezek, nem ismerem őket.
"Meg a nagyságos asszonyok és úrinők."
- Erről sem tudok. Nem társadalmi osztályok kérdése, hogy ki szorul rá az életvezetésre. A megtérőknek van szükségük leginkább rá, vagy a bajba jutottaknak.
"A szorongás az mi és, hogy lesz valakiből szorongó?"
- Például vizsgák előtt, szorongó és aggodalmaskodó vagyok! Minden vizsga előtt.

"Senki ne becsülje magát a kelleténél többre"
A KELLETÉNÉL ezen van a hangsúly!
De becsülje magát ez a minimum.

Először is, az egyház számtalanszor bocsánatot kért már a bűneiért!
A többivel egyetértek.
Csakhogy! Nem az egyház riogat a kárhozattal, kisgyerekeket, hanem - én csak egyet ismertem - idióta hitoktató. Meg is kapta a magáét tőlem.
Evangélium = örömhír. Ezt kell hirdetni, ezt bízta ránk Jézus.
Az egyház nem beszél a kárhozottak számáról, mert nem tudja, hányan lehetnek. Reménykedik abban, hogy nem sokan.

A rokonaid régen jártak hittanra nem tudom, hogy akkor mi volt.
Ahol elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem! Rom 5

Nem tudom, hogy mi volt a szülőd, nagyszülőd "bűne".
Ha valaki egészséges családban nő fel, heti 1 hittanóra nem teheti tönkre az életét, szerintem.

Nem, dehogy:)

Miből gondoltad?

Na jó, még mindig nem értem, hogy ettől miért lennék domonkos nővér, de nem baj.

Sajnálom, hogy ellenszenves neked az én természettudományos sznobizmusom:) - viszont csak egy (!) diplomám van...

A linket köszönöm, megnézem.

Az érvelésed, amivel kapcsolatban kértem valami alátámasztást, nem a hittel, hanem az alfahímmel és a homoszexuális viselkedés kialakulásának szükségszerűségével volt kapcsolatos - számomra ez a hittől távol eső világ.

Sajnálom, ha az én okvetetlenkedésem, vagy ahhoz hasonlók miatt vesztetted el a hittel való kapcsolatodat, mint írod.

Én is embernek tartom magam, nem érvelőgépnek (tetszik a szó:)), de azért egy vitában az érvek és nem az érzelmek számítanak; azt hiszem, ez talán tényleg nem lehet sértő számodra.

Na, akkor jó:)

Ami a nővéreket illeti: én csak a blogjukat ismerem, és az tényleg tetszik:).

De ha esetleg nővér lennék, akkor CSAK kármelita! azért az az igazi, nekem...

Egyébként az nem baj szerintem, ha az embernek nincs külön profán és szakrális "világa", sőt, törekednék is erre jobban - sajnos kevés sikerrel, egyelőre. Ezek szerint te ebben jó vagy. Majd figyelek!
:)

Nahát, ezt köszi:)
Annyira nem jó...

Elnézést, hogy belekotyogok!

"Évi egy hittanóra is tönkretehet valakit, mert Isten nevével visszaélni beláthatatlan következményekkel jár."

Talán túlzás az "évi egy", de sajnos én is tudok hasonló rossz tapasztalatról.Igaz, ez egy nőszemély volt, aki a kis hittanosnak "halálos bűnről" beszélt, anélkül, hogy elmagyarázta volna, mit jelent ez. És szegény kicsi azt hitte, hogy meg fog halni...

Viszont az is igaz, hogy többségükben remek hitoktatókat ismerek - beleértve a "papbácsikat" :) is.

Én remélem, hogy a helyzet egyre javul, mert mostanában már azért nemigen hallok rossz tapasztalatot, és sok kedves, lelkes, fiatal hitoktató végez például a Sapientián...

Valóban fiatal vagyok. Én is jártam hittanra,de sosem egyedül. Sokan voltunk. Nem tudom, hogy történhet erőszakoskodás ennyi ember előtt? És miben állt az az erőszakoskodás?

"És ráadásként jóvá kell tennem azt, amit elrontottam, de legalábbis igyekeznem kell ellentételezni. Én miért nem várhatom el a kölcsönösséget, mondjuk a püspök/p"
- Azért, mert te nem vagy gyóntató. A pap is gyón, de egy másik papnak, nem neked.
A bűnünkért bocsánatot kérünk Istentől és igyekszünk jóvátenni. Biztos ezt értetted az "ellentételezés" alatt.

A konkrét ügy ismerete nélkül nem tudok mit mondani.

Nagyon hálás vagyok az egyházamnak és papjainknak.
Kizárólag jót és szépet kaptam tanultam tőlük. Sok papot néhány püspököt ismerve kizárólag jót mondhatok róluk. Lelkiismeretes Jézust követő hiteles emberek. Nekem ezek a tapasztalataim.

A problémák azért vannak, hogy megoldjuk. Minden megoldástól, csak erősebbek leszünk. DE ne akarjunk mindent mi megoldani, hagyjunk valamit Istenre is, nehogy abba a bűnbe essünk, hogy nélküle is mennek a dolgaink.
Sokat kell imádkozni, - ez beszélgetés Istennel. Nem órákig való elvonulás egy sarokba és gépies imádkozás, hanem szüntelen imádkozás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés