Reformáció gumipapucsban

2014. november 1. 18:26

Székely Attila
reposzt
Azon az estén megtanultam, hogy addig nem lesz református reformáció, amíg nem tanulunk meg igazán fázni.

„És akkor megérkezett.


Először a cigányasszonyok jöttek, ki így, ki úgy. Volt, akin volt kabát, máson csak kardigán. Fiatalabbakon szoknya, nem színes, bő, hanem egészen csinos, fekete, harisnya, formásabb magas sarkú, esetleg vastagabb csizma. Némelyiken farmer, koptatott, tépett. Kisgyermekek normálisan, melegen felöltöztetve.

Egy idősebb asszony melegítőnadrágban érkezett. Sőt, ez nem is melegítő, annak ugyanis három fajtája ismert. Van ugye a szabadidő ruha, vagy tréningruha, amit sétálni, vagy egyszerűen csak jobb helyekre vesz fel az ember, ha kikapcsolódni, kirándulni akar. (Ennek a katolikus változata a tréningatya, sportoláshoz. Elismerem, gyenge poén.) Aztán van a melegítő, ami otthonra tökéletes, netán répát pucolni a húsleveshez, vagy elheverni a tv, a laptop előtt – ideális. És van a mackónadrág, amibe befűtünk, autót mosunk, leseperjük az udvart, tuját ültetünk.

Ez az asszony mackónadrágban érkezett.

Egy férfi pedig gumipapucsban.

Ősz végéhez közeledve, mikor elkel a nagykabát, valaki gumipapucsban jött úrvacsorázni.

Tudom, hogy fázott benne.

Ősz végéhez közeledve, mikor elkel a nagykabát, egy hideg templomban általában fázik az ember, ha csak egy gumipapucs van a lábán, zokni nélkül.

Mi felöltözve is éreztük a hideget.

Ő is, ők is felöltöztek. Ez volt a minden. Mackónadrág, gumipapucs, ünneplős, szabadidő és otthoni heverős, munkás és pihenős egyszerre. Ez az összes.

És most nem érdekel, hogy miért ez az összes, hogy miért nincs több, hogy mit vétett, hogy ki a hibás, hogy ki rontotta el ezt az egészet. Mert ez most nem fontos, és nem is érdekel semennyire.

Ami fontos, hogy OTT voltak.  Fázó lábakkal, mackónadrágban, gumipapucsban, talán fázó lélekkel, éhesen, ki tudja, talán lelkileg is szomjasan, az élő vízre, a forrásra, a „megtöretett” és „kiontatott” után vágyakozva. Mert ők sem tehettek másképp.

Azon az estén megtanultam, hogy addig nem lesz református reformáció, amíg nem tanulunk meg igazán fázni. Addig felesleges szócséplés minden, amíg az egyház bebiztosítása helyett el nem indulunk oda, ahol az élet, a meleg, anyatej ízű ölelés adatik.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azért igazi meghatottság helyett hadd mutassak rá mégis, hogy számít az, hogy miért voltak mezítláb. Ugyanis használt ruhához azután Magyarországon hozzá lehet férni. Ha valaki mezítláb jön, gumipapucsban, az jó eséllyel koldulni jön.

A cigányokon télen sincs nagykabát, nézd, csak meg a velük készült riportfilmekben. Gyakran télen is mezítláb vannak a gyerekek, egy szál puloverfélében.
Ezt szokták meg a cigánysoron élők. Nem fáznak, mint mi. Folyton szaladgálnak, mozognak.
És valóban ruhagyűjtés, ruhaosztás folyamatos és nem csak a katolikusoknál.
Azért jó, hogy észrevetted. Megkérdezted, hogy hol a cipője? Nyilván odaadtad a sajátodat, nem csak egy írás született belőle.
Tudod, Szent Márton is azonnal kettévágta a fázó koldusnak a köpenyét és nem moralizált az egyháza hiányosságain. Kétszer ad, ki gyorsan ad.

"Hidegben mindenki fázik,"
Nem mindenki egyformán. Nézd meg egy iskola udvarán játszó gyerekeket. A tanároknak úgy kell rájuk parancsolni, hogy vegyék fel a kabátjukat. Így sem igen veszik fel, mert nem fáznak. És most nem cigánygyerekekről beszélek.
Én sem fáztam, csak az anyukám, ezért kellett jól felöltözködnöm.
Tehát, hozzá lehet szokni ha kezdettől nem öltöztetik agyon a gyereket. Sőt nem is ajánlott.
Ugye nem tudod, hogy régen cipő nélkül jártak falun az emberek. Nem csak a cigányok. Ők télen is.

Régen nem ilyen kövérek, hanem nagyon soványak voltak, mert ritkábban ettek. De ahogy mesélik a dok. filmekben, megszokták, nem zavarta őket.
Nem keresem meg a lelkészt, meg egyébként is miért is?
Egy közeli ismerősöm most osztott szét köztük egy rakás minőségi ruhaadományt. Sokan segítenek, sokféleképpen.
Ha szegényeket látok nem az egyházam hiányosságain töröm a fejem, ahogy Szent Márton sem. Az egyház én vagyok. Nekem kell az adott helyen cselekednem, és nem az előjároimat okolnom.
Ugye tudod, mit mondott Jézus? "Szegények, pedig mindig lesznek köztetek."

Ja még senki nem jár nagykabátban, én egy vékony dzsekiben mászkálok.

A mondanivaló hitelessége szempontjából is számít, hogy mennyire életszerű egy példa. Egyszerűen kizártnak tartom, hogy a példabeli cigány ne tudott volna melegebben öltözni, ha akart volna. Bármilyen okból nem akart.

Itt, ahol élek, van egy figura, akin minden városba költöző keresztény meghatódik, mert látványosan csöves, de ott van minden szentmisén, imádkozik, karácsonykor viszi a kis karácsonyfáját, stb.

Akik ismerik őt, tudják, hogy gyakorlatilag nem lehet rajta kívülről segíteni. Idegi problémái vannak, nem tudja az életét vezetni, de nem is fogad el külső segítséget, viszont van lakása és rendszeres jövedelme.

Így, ahogy van, szeretettel látjuk őt a szentmiséken.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában