Öt dolog, amit már megtett a szinódus

2014. november 1. 18:21

James Martin SJ
Reflexió
Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt.
„Eltérő vélemények: A családdal (és szexualitással) kapcsolatos kérdések kapcsán már eléggé világosan körvonalazódtak az Egyházban a bíborosok közötti csoportok: vannak, akik az Egyház tanítására összpontosítanak és vannak, akik az irgalmasságra. Természetesen mondhatjuk, hogy a tanítás irgalommal teli, illetve azt is, hogy az irgalmasság a tanítás része. Szerintem egyértelmű: egyes püspökök előnyben részesítik a hatályos egyházi törvények szorosabban vett alkalmazását (vagy azok világosabb kifejtését), míg mások »az irgalom orvosságát« – ahogyan XXIII. János is fogalmazott a II. Vatikáni Zsinat megnyitásakor. (...)

Ezek az eltérések a nyilvánosságban is megjelentek, világszerte megosztva a katolikusokat. Magam is őszintén meglepődtem, mennyi rosszindulat szabadult el, különösen a közösségi oldalakon. (Még soha nem kaptam ennyi »gyűlölködő tweet-et«, mint az elmúlt pár hétben.) Időnként még a prelátusok is túlléptek a vatikáni ügyekkel kapcsolatos szokásos udvariasságon. Ugyanakkor, talán erre is számított a pápa, amikor meghívott minket a nyílt, őszinte beszédre.

Áttetszőség. A szinódus változást hozott abban is, hogy a riporterek kérdéseinek kereszttüzében naponta mozgalmas sajtótájékoztatót tartottak, a püspökök pedig világosan válaszoltak. (Emlékszem Wilfrid Napier bíboros elmondta, hogy a viták utáni jelentéstől már nem lehet »visszalépni«, Reinhard Marx bíboros pedig megjegyezte, hogy az egyházi gyakorlat »nyilvánvalóan« változhat.) A félidős, vita utáni jelentést is megjelentették, ahogyan beszámolókat a kiscsoportok munkájáról is, most pedig a záró jelentést, melyet szinte rögtön közzétettek a szavazás után a szavazatok eredményével.

Mindez a pápa óhaját mutatja az áttetszőségre. És mindez jó, segít megtisztítani a levegőt, hiszen az ilyen üléseket eddig titokzatosság vette körül. Ez növeli a felelősségteljes hozzáállást és mutatja azt is, hogy az Egyház kevésbé fél nyitni.

LMBT: A szinódus kapcsán a médiatudósításokban legtöbbet szereplő téma az LMBT-kérdés helyzete volt – amelynek a szinódusi helye és kezelése az előkészületek során több mint bizonytalan volt.Ettől talán féltek is egy kicsit a szinódus résztvevői. Ám attól a naptól kezdve terítékre került a téma, amikor az egyik házaspár saját tapasztalatáról beszélt egy ismerős házaspárral kapcsolatban, akikről tudták, hogy van egy meleg fiuk.

A média fókusza szerintem teljesen érthetően irányult rá a hangnem változására a vita utáni, félidős jelentésben ezekkel és más témákkal kapcsolatban is. A félidőben a vita utáni »relatio« nyelvezete a melegekkel és a leszbikusokkal kapcsolatban új volt, teljesen új. (...) Ez valóban hírértékkel bír. (...)

Kezdet.Elmerülve a szinódus néhány vitájában, úgy gondolom, az elmúlt két hét még csak az első felvonás volt. A rendkívüli közgyűlés után a püspökök visszatérnek egyházmegyéikbe és az Egyház világszerte reflektál ezekre az ülésekre a következő (rendes) közgyűlésig, amely 2015 októberében kezdődik el. A munka félidejében rendezik meg Philadelphiában a Családok Világtalálkozóját (amelyen minden bizonnyal Ferenc pápa is részt fog venni), ahol hasonló témákban fognak beszédek és homíliák elhangozni, illetve cikkek megjelenni. Tehát folytatódik a további reflexió.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kíváncsi lennék, ha Prohászka püspök meg tudna most szólalni, mit szólna!
Ő lélekben annyira jezsuita volt... és amit írt, az annyira más, mint ez az elkenős, számomra (és sokunk számára...) visszatetsző, alig-alig (vagy így is, úgy is) érthető szöveg!
Ezek már nem katonák! Hanem politikusok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés