A pápai népszerűség ára

2014. október 22. 21:49

Patrick J. Buchanan
vdare.com
VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aminek az ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát. Elgondolkodhatunk, vajon Ferenc pápa mit gondol Kelemen „hajthatatlanságáról”.

„A szinódust lezáró beszédében Ferenc pápa az »úgynevezett tradicionalistákon« csúfolódott »barátságtalan hajthatatlanságuk« miatt.


Végülis így is lehet magyarázni a dolgokat. Egy másik magyarázat az, hogy a tradicionalisták azt gondolják, hogy az erkölcsi igazság sosem változik, és a katolikus tanokat sem lehet megváltoztatni. 

Még a pápa sem teheti ezt meg.

Ha ilyen szándékai lennének, a pápa eretnekséget tanítana. És mivelhogy a katolikus tanítás szerint a pápa csalhatatlan, azaz nem tévedhet, amikor ex cathedra kijelent valamit a hittel és morállal kapcsolatban, ez azt jelentené, hogy Ferenc pápasága érvénytelen, és hogy Szent Péter széke üres. 

S aztán sokat olvashatnánk skizmatikusokról és sedevacantistákról. 

A Katolikus Egyház nem Obama, Hillary és Joe Demokrata Pártja, ahol az abortuszról, homoszexualitásról és a melegházasságról való alapvető álláspont úgymond „kibontakozik”. S vajon mikor vált az erkölcsi ügyekben a »rugalmasság« erénnyé a katolikusok számára?

Egyébként VII. Kelemen pápa a házasság felbonthatatlanságának védelmében közösítette ki VIII. Henriket, aki »A hit védelmezője« titulust tudhatta magáénak Luther eretnekségeinek megcáfolásáért.

Amikor Henrik el akart válni Aragóniai Katalintól, és el akarta venni Boleyn Annát, Kelemen pápa közölte, hogy ez nem lehetséges. A házasság mellett való kiállásának ára az volt, hogy a Katolikus Egyház elvesztette Angliát.

Elgondolkodhatunk, vajon a mostani pápa mit gondol Kelemen pápa »hajthatatlanságáról«.

Míg I. Ferenc tagadja, hogy bármit is meg akarna változtatni a katolikus tanításban, Burke bíboros jól látja a dolgokat. A pápa »sok kárt okozott«. Zavart keltett a hívek között, és világosan kellene beszélnie a katolicizmus változatlan igazságairól.   

VI. Pál boldoggá avatásán, vasárnap, Ferenc pápa a változást éltette. »Isten nem tart az új dolgoktól – mondta –, mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az utat és az eszközöket a társadalom változó körülményeihez.«

De a II. Vatikáni Zsinat és VI. Pál óta a társadalmi változások közt volt, hogy a nyugat elfogadta az indoklás nélküli válást, a határtalan promiszkuitást, az abortuszt és a melegházasságot. 

Biztos, hogy az egyháznak alkalmazkodnia kellene ezekhez a társadalmi változásokhoz? Biztos, hogy az egyháznak hozzá kell magát igazítania egy olyan dekadens kultúrához, mint a mienk? Vagy inkább fel kellene lépnie ellene és a morális igazságról kellene beszélnie a kulturális és politikai hatalom birtoklóinak, mint az első mártírok Rómában?

Ferenc pápa roppant népszerű. De világias népszerűségéért úgy tűnik, némi árat kell fizetnie  az egyháznak, amit vezet és az igazságnak, amit meg kellene védenie.

»Ki vagyok én, hogy megítéljem?« – kérdezi a pápa. De nem volt része mindig is része a munkaköri leírásának? És ha nem Te, Szentséged, akkor ki?”  
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Buchanan idézi a beszédet a cikkben, szóval olvasta, de gondolom, amerikai lévén, angolul. A Mandiner meg leszemlézte a beszédet, imhol:
http://kereszteny.mandiner.hu/..

1.Ferenc pápa is öszintén-szenvedélyesen törekszik a szeretetre és bűnbánatra , mint legelső elődje , a Kőszikla ...
2. Ugyanúgy folyamatosan Jézusra , a feltámadt Mesterre tekint , mint Péter , s Hozzá kiált : ez elég is , amikor süllyedni kezd a vízenjáráskor/egyházkormányzáskor , mert Jézus megmentő közelségébe kapaszkodhat .
3.Konkért intézkedéseit pedig ugyanúgy vitatni fogják , mint a történelem összes pápájáét ...
4. "Helytartójaként " osztozik Jézus sorsában , aki Szegletkő ugyan , de akit az építök elvetnek / Mt 21.42 / .

Talán érdemes megemlíteni, hogy VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házasságát egy mai egyházi bíróság 10 perc alatt szétkapná azon az alapon, hogy hiányzott a szabad beleegyezés.

Anno az volt a gond, hogy Henrik rossz percímre hivatkozott: alá akarta íratni a pápával azt a nyilatkozatot, hogy az elődje által adott fölmentés az unokatestvérek házasságának a tilalma alól, törvénytelen volt.

Már tudniillik Henrik és Katalin elsőfokú unokatestvérek voltak, és ez bezony tényleg házassági akadály, csak olyan, ami alól katolikus fölfogás szerint a pápa fölmentést adhat, ahogy a konkrét esetben tette is.

(""És ha nem Te, Szentséged, akkor ki?"")

Jogos lehet a furcsállkodásod Rasid, de ha kiegészíthetőnek tételezem (a most fölteszem rómkat) Buchanan kérdőmondatát, akkor így hangzik:


És ha nem Te, Jézus Földi helytartója Szentatyámuram,
akkor ki más közvetíthetné -Jézus- ítéletét, kinyilatkozását?


(( Párbeszédszerüen:

- Ki vagyok én?
- Te vagy Jézus Földi helytartója.

Van, amikor az Egyháznak haladni kell a korral. De jobb, ha a kor nem mindig az emberi önfeladás irányába tart.

1.A kettő nem zárja ki egymást : ő legjobb lelkiismerete szerint cselekszik .
2.Mi emberek is latolgatjuk , amit tesz , de a Mester , az Örök Bíró mondja ki a végső szót .

1. Azt nem Ön dönti el , mi tartozik a lényeghez ...A végső szó csakugyan a Szentháromságé .
2.Önnek lehet , hogy bal-bla .
3.De azért van...
4.Krokodilkönnyeket ne hullasson , s szubjektív vélekedését tiszteletben tartom .

Szerinted én mást mondtam?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés