Miért nem bízok az egyházi szinódusokban?

2014. október 21. 12:42

Dwight Longenecker
Standing on My Head
Az Anglikán Egyház a társadalmi változás úttörője lett – a fő feladata pedig immár nem a lelkek, hanem a fák megmentése.

Mint volt anglikán, nem bízok a szinódusokban.


Hogy miért?

Az Angol Anglikán Egyház (Church of England) Általános Szinódusa (General Synod) lényegét tekintve egy demokratikus jellegű, emberi alapította intézmény. 1970-ben alapították az 1910 óta létező Egyházgyűlés (Church Assembly) mintájára. Az Egyházgyűlés a választott törvényhozók egy tanácsadó, konzultatív testülete volt, akiknek hatalma volt megváltoztatni az Anglikán Egyházat. Az Általános Szinódus még kiterjedtebb, mint az Egyházgyűlés volt. Három háza van: a püspökök, a papok és a laikusok háza. A résztvevő papokat és laikusokat egyházmegyei szinten választják. A demokratikus kormányzás pedig így az Általános Szinódustól terjedt ki lefelé, az egyházmegyei és esperesi kerületekig. 

Ez a demokratikusan megválasztott testület egyre és egyre nagyobb hatalmat szerzett magának az Anglikán Egyházban, és ennek következtében az Anglikán Egyház olyan egyházzá vált, ami inkább maga alkalmazkodik a világhoz, mintsem hogy maga kívánná átalakítani a világot. Az Anglikán Egyház, a VIII. Henrik-féle alapításának természetéből kifolyólag erasztiánus volt, de mára már oda jutott, hogy egyre kevésbé az egyházfő szuverén uralkodó akarata érvényesül benne, hanem a kulturális doktrínák ide-oda fújó szelei. Az örök igazság a többség akarata alá rendelődött, és bármikor a többségi akarat válik a fő szabályozó erővé, a csőcselék már az ajtóban várakozik.  

Az Általános Szinódus megalapítása előtt az Anglikán Egyház az egyébként többnyire szabadkőműves püspökök öregfiú-klubjának tűnt, de feltételezné bárki is, hogy az öregfiúk klubja feloldódik a demokrácia burka alatt? Na de. Amiről beszélünk, az Anglia. A Birodalom jövője, mint mondják, Eton és Harrow füves pályáin dől el. Ami megváltozott, az az, hogy megérkezett az öregfiúk és öreglányok újabb sora, és mivel ők választott képviselők voltak, nem pedig kinevezettek, hatalmukat egy amatőr komolyságával és kegyetlenségével gyakorolták. 

Ez a demokratikusan megválasztott Általános Közgyűlés nem volt mentes a megválasztott testületekre jellemző korrupciótól. Kialakultak az érdekvédelmi, nyomásgyakorló lobbicsoportok, és a nyomásgyakorlás főbb pontjai is. A forgatókönyv készen állt. A Lobbicsoportok megalakultak. Felsejlett a progresszív programok látomása. Reakciós forradalmakról szőttek terveket. A kongresszusok és parlamentek, a lordok háza és a képviselők minden zűrzavara, összevisszasága befészkelte magát az Anglikán Egyházba – a főhadiszállás amúgy is csak egy kőhajításnyira van a londoni Parlamenttől, a Westminster-apátság árnyékában. Ez volt az Anglikán Egyház kis Vatikánvárosa – ahol egykor a püspökök bizalmasan lépkedve irányították az Anglikán Egyházat. Mára viszont a papok testületében helyet foglalnak vidéki plébánosok, kereskedővárosok főesperesei, becsületes evangéliumi keresztények és heves, vidéki, anglo-katolikus esperesek. A világiak testületében pedig ott találunk iskolai tanárokat, nyugalmazott polgármestereket és tekintélyes anglikán asszonyságokat.

Ezek a jótét lelkek lettek az Anglikán Egyház új urai, és idővel az aktivisták új nemzedéke is megérkezett: melegek, feministák, zöldek, politikailag korrekt balos mozgalmárok. Az Anglikán Egyház a társadalmi változás úttörője lett – a fő feladata pedig immár nem a lelkek, hanem a fák megmentése. Nem a házasságra való bátorítás, hanem a válás és újraházasodás engedélyezése; nem a család erősítése, hanem a militáns meleglobbi segítése; és nem a mennybe vágyakozó, elveszett emberség réges-régi történetének hirdetése, hanem az aktivizmus és ideológia újabb és újabb történeteinek propagálása.

Kopár képet festettem, és tudom, hogy egyoldalú vagyok. Mások több jóindulattal közelítenek a szinódusi munkához – felmutatván a kétely adományát ott, ahol én nem tudom.

Talán az ökumené egyik gyümölcse az lehet a Katolikus Egyház számára, hogy tanulhat „ökumenikus partnereitől”. Ebben az esetben: megtanulhatja, mit nem érdemes megtenni. 

Teljes mértékben tisztában vagyok benne, hogy az e hónapban Rómában ülésező Püspöki Szinódusnak nem sok köze van az Anglikán Egyház Általános Szinódusához. Végső soron a képviselők nem megválasztott laikusok és papok, hanem a Katolikus Egyház püspökei és bíborosai. Ennek nem sok köze van az Anglikán Egyház választott Általános Szinódusához. 

Vagy mégis?
 
A szinódus szándéka szerint a korábban világszerte szétküldött kérdőívvel „az emberek meghallgatása” volt. Laikusokat is meghívtak a szinódusra, és meghallgatták őket. Elméletben mindez szép és jó, de tényleg az összes laikus hívőt reprezentálják? Ki választotta ki őket? Mi volt a módszer?

A demokratikus kormányzás egyik problémája, hogy alig átlátható. Hatalmas energiát fektetnek a tárgyalások látszatába, kiteszik a demokráciát az ablakba, miközben az igazi döntéseket már előre meghozták, a választások előre megtervezettek, és az eredmény is kiszámított. Már ezt a római szinódust is beszennyezték az összezavarás, a korrupció és a színfalak mögött megkötött egyezségek vádja. Ferenc pápát meggyanúsították, hogy kesztyűs kézzel irányít – hogy a szívélyesség egy manipulatív személyiséget takar. A kritikusok azon tűnődnek, miként választotta meg a záródokumentum megszövegezőit, hogy miként reklámozta a szinódus előtt Walter Kaspert bíborost, és hogy a látszólag odavetett megjegyzései a médiának valóban odavetett megjegyzések voltak-e. Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek jezsuitizmussal vádolják a jezsuitát.

Nem hiszek a pletykáknak. Bízom Ferenc pápában és őszinteségében, de a vezetőinknek tudniuk kell, hogy a látszólag demokratikus és konzultatív kormányzati módszerek gyakran épp ellenkező hatást érnek el. Túl sokat ígérnek, és amikor nem tudják mindezt elérni, a visszavágás rosszabb, mint az eredeti probléma volt. 

A demokratikus kormányzással nem az a probléma, hogy demokratikus, hanem hogy pusztán csak demokratikusnak tűnik. A döntéseket nem az emberek hozzák. A konzultáció egy show, a viták pedig gyakran inkább a sajtónak szóló drámák. 

Amikor protestáns voltam, azt mondták nekem, hogy minden egyház pusztán emberi intézmény. Amikor katolikus lettem, meggyőződtem róla, hogy minden protestáns egyház emberi intézmény, de a Katolikus Egyház isteni intézmény. Jézus Krisztus alapította. Ha pedig így van, akkor azt kellene keresnünk, miként munkálkodik Isten a világban, nem pedig azt, hogy miként tevékenykednek az emberek. De mi Isten munkája a világban? Hol lelhetünk rá a munkájára egy szinóduson? Meg tudja mutatni valaki, hol van az a Bibliában, hogy Isten embereit le kell váltania a demokratikusan megválasztott kormányoknak?

Nem hiszem.
 
Isten inkább egyéneken keresztül munkálkodik. Név szerint szólítja meg a férfiakat és nőket, és a szolgájává teszi őket. Ők pedig az Ő Szentlelkének az útmutatásait követik egy feláldozott életen át, és Istenhez vezetik az embereket. Először Isten hívását hallják, aztán kegyelmének köszönhetően szentekké és szolgákká válnak. Imákkal segítik az egyházat, és vértanúsággal szolgálnak. 

Persze vannak a férfiaknak és nőknek olyan testületei, akik segítik a vezetőt a munkájában, de őket ő nevezi ki a Szentlélek útmutatása alapján. Izrael prófétáit és aztán az apostolokat közvetlenül választották ki tehetségük, adottságaik és személyiségük miatt. Az egyházi zsinatok is továbbsegítettek minket, de ezek is egyének testületei voltak – a püspökök és az apostolok utódainak testületei. Nem voltak tökéletesek, de megfelelőek voltak és kipróbált emberekből álltak. Nem voltak tökéletesek, de fel voltak szentelve, és fel voltak jogosítva az ordináció kegyelme által. 

A kormányzás ezen modellje a törzsi, családi és a hadseregben szokásos kormányzás modellje. Gondolkodjunk el ezen. Egy családot vagy a hadsereget a csapatokkal való konzultációval, demokratikusan megválasztott vezetőséggel kormányozzák? 

A protestáns világban az egyházi szinódusok az okai a világgal kötött kompromisszumoknak, a keresztény tanítás feladásának és a keresztény erkölcs teljes kiárusításának – az egyház által. A megválasztott szinódusi tagok a demokrácia nevében szereztek uralmat, de nem igazi demokraták, hanem demagógok.

A Katolikus Egyházban egy szinódusnak lehet némi haszna, mint konzultatív szerv, de alapvetően nem szabad megbíznunk sem hercegekben, sem az emberekben. Minden szinódus a bűnösök szinódusa, és legalább annyira gyanakvással kell kezelnünk ítéletüket, mint egy politikusét. 
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ki fordította ezt?
Rémes.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés