A keresztény vezetés szemlélete

2014. október 13. 12:31

Dr. Velkey György
Evangélikus.hu
Kórházi szinten az én dolgom, hogy megadjam a „munkás bérét” és ennek nem tudok megfelelni, mert az egészségügyben nem tudom azt megadni, amit kollégáim megérdemelnének. Interjú.

Lehet a vezetésben a keresztény szemléletet érvényesíteni?

Először orvosként, majd vezetőként is szembesülnöm kellett azzal, hogy nem lehet két énem. Nem tudok külön keresztény, kereső és minden nap megújulni vágyó ember lenni és ettől függetlenül professzionális orvos-szakemberként létezni. A betegekkel, a gyógyítással és a tudománnyal való kapcsolatomban is megjelent ez. Ugyanezt éltem meg vezetőként is. Nem létezik olyan, hogy menedzsmenttechnikákat használó, »steril« vezető legyek és emellett otthon vagy a betegágy mellett pedig keresztény ember. Amennyiben hitelesen akarjuk élni kereszténységünket, akkor az az életünk minden területét meghatározza! Ezt tudomásul véve minden pillanat kereséssé vált, hogy hogyan lehet az Istennel és az emberekkel való kapcsolatot minden helyzetben valóságosan, elkötelezetten megélni.

A gyakorlatban ez mit jelent?

Az emberi- és isteni értékek mellett történő kiállást. Az, hogy a másik embert tiszteljem, meghallgassam, tudjam befogadni, értsem meg az ő működését és ezt tudjam beleilleszteni abba a munkába, amit végzünk. Ugyanakkor értsem a közösség nagyobb, távlatos céljait, melyek mindig a nagy egészre, Istenre mutatnak. Ebből a közös célból – az előzőtől fordítottan – tudjam megérteni, hogy milyen emberekre van szükség a feladatokhoz és rá tudjak jönni, hogy ők hogyan válhatnak jobban képessé azokra. Kettős figyelem ez! Egyrészt tudatosítanom kell, hogy a mellém rendelt emberekkel hogyan tudjuk a ránk bízott feladatot elvégezni, másrészt tudnom kell, hogy az a munka, ami ránk van bízva hogyan és kivel végezhető el.
Máshogy fogalmazva azt mondanám, hogy az emberekre figyelve, szeretetteljes légkörben, de a szervezetet és az ügyek céljait - a mi esetünkben különösen is a beteg gyermekekre és családjaikra való megkülönböztetett figyelmet - előtérbe helyezve, hogyan lehet egy közösségben létezni. (...)

Az egészségügy Magyarországon évtizedek óta alulfizetett munka, kevés a megbecsülése. Vezetőként Ön hogy kezeli ezt?

Súlyos teher ezt a felelősséget hordozni. Kórházi szinten az én dolgom, hogy megadjam a »munkás bérét« és ennek nem tudok megfelelni, mert az egészségügyben nem tudom azt megadni, amit kollégáim megérdemelnének. Országosan kellene biztosítani a megfelelő feltételeket, de ettől nagyon távol vagyunk. Látom munkatársaim elkötelezettségét, sokszor embert próbáló önfeláldozó munkáját, és ez erőt ad ahhoz, hogy olyan módon és helyeken is képviseljek kórházi érdekeket, melyek esetenként »kiverik a biztosítékot« vagy nem annyira szimpatikusak mindenkinek.

Bármennyire is küzd munkatársaiért, az egészségügy érdekképviselete úgy tűnik, hogy nem túl erős, hiszen az alulfinanszírozás mind a mai napig csak nagyon csekély szinten változott. Miért lehet az, hogy a társadalom által az egyik legmegbecsültebb szakma kevésbé képviseli önnön érdekeit?

Maga a gyógyítás egy csodálatos hivatás és egyben misztérium. Egy különleges szeretetszolgálat, ami örömmel leköti az embert, bár kiégni is könnyű benne. Az, hogy az orvosoknak és az ápolóknak ilyen rossz az érdekképviselete azért is van, mert – meglehetősen mélyen beágyazódva – lekötődnek abba a munkába, amit végeznek. Ha lobbiznak, inkább új műszerekért és osztályokért teszik, nem szakszervezeti jellegű célokért.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés