Szükséges, hogy hallgassunk a világra, különben a világ nem hallgat meg minket

2014. október 12. 17:13

Adolfo Nicolás
Corriere della Sera
Aki eljutott a válásig, annak sok nehézségben és szenvedésben volt része; éppen azoktól vesszük el az orvosságot, akiknek leginkább szükségük lenne arra! Interjú.

Generális atya, a szinódust olvashatjuk a II. Vatikáni Zsinat beteljesedéseként?

Úgy hiszem, hogy Ferenc pápa éppen a zsinatot akarja megélni. Sok olyan tényező van, ami miatt egy kicsit távolabb állunk a nép gondolkodásmódjától - a pápa tudatában van ezeknek. Azt szeretné, hogy a Zsinat valóságosabb legyen, hogy ne legyen többé ez az előre-vissza játék, hanem az Egyház előrehaladjon, ahogy az emberiség is halad előre, nem maradhatunk le...

A pápa nyitó szentbeszédében kétszer is idézte a Zsinatot…

A szinódusi atyák beszámolóikban is rendre hivatkoznak a zsinatra. Úgy gondolom, ez egy nagyon erős visszatérés a Zsinathoz. 

Milyen értelemben? 

Az Egyházról beszélünk, arról a tényről, hogy egy olyan világban élünk, amely nem tökéletes, ahol az embereknek küzdeniük kell. Különösen igaz ez a családra és a házasságra, amelyek igazi küzdőpályák. Láthattuk, hogy olyan pásztorok vannak jelen, akik a valós helyzetnek adják át magukat, nem pedig elvont elméleteknek. A kérdés többé már nem az, hogyan buzdítsuk beszédünkkel a népet, hogy kövessék ezt vagy azt az életformát, hanem az, hogyan tudjuk meghallgatni, kísérni őket: ez az a szemlélet, melyet egyre inkább észre lehet venni.

Van ellenállás? 

Természetesen, van néhány hang… Egyébként a pápa azt kérte tőlünk, hogy legyünk szabadok. A hangsúly azonban a kísérésen és a meghallgatáson van. 

Beszélt az aggodalmakról. Az elváltak és a polgárilag újraházasodottak esete? 

Igen, kétségtelenül. Van, aki a II. Vatikáni Zsinatot idézve a fokozatosságról beszélt: pozitívnak kell lennünk, meglátni a jó dolgokat, még ha a forma nem is tökéletes. Nem lehet csak tökéletest és semmilyent megkülönböztetni, megannyi átmenet létezik... 

Egy ignáci alapelv: mindenben Istent keresni… 

Igen, Ignác lelkiségében van egy folytonos növekvés, ez a növekedés pedig egyfajta fokozatosságot tételez föl. Semmi sem nő meg egy csapásra. A világ nem fekete-fehér. 

Van jó egy csupán együtt élő párban, vagy azokban, akik polgárilag kötöttek egy második házasságot is?

Természetesen. A teremben erről nem esett szó, de a beszélgetésekből ezt szűröm le: jobb egy olyan pár, amelyben törődnek egymással, mint egy olyan pár, amelyben nincs szeretet, nincs semmi, még ha az egyházi előírásoknak meg is felelnek. Jobb, ha van benne valami. Ez a fokozatosság, amely a dolgokban a pozitívumokat is észreveszi. Nem csak a tökéleteset kell elfogadnunk. Amikor Ázsiában éltem, újra meg újra ráeszméltem, hogy a nyugati, az európai mentalitás szerint a perfectum csak az, ahol minden tökéletes; azonban ha van valami hiba, az már nem jó, az már malum (rossz). Ez szerintem már sok. Ha van valami jó, amely növekedhet, táplálnunk kell azt, táplálnunk kell az életet minden területen.

Martini bíboros mondta: »Azt a kérdést, hogy az elváltak áldozhatnak-e, meg kell fordítani. Hogyan siethet az Egyház a szentség erejével azoknak a segítségére, akik bonyolult családi helyzetben élnek?«

Martini e megjegyzése fontos a szinódus számára. Valaki ezt mondta: aki eljutott a válásig, annak sok nehézségben és szenvedésben volt része; éppen azoktól vesszük el az orvosságot, akiknek leginkább szükségük lenne arra! Nem, ez nem mehet így tovább!

Vannak, akik szerint a doktrinális dolgokat nem lehet megváltoztatni?

Erről már volt egy világos megállapítás: a probléma nem doktrinális, hanem a kísérésre vonatkozik. Amit Krisztus mondott, azt megmondta, a mi alapelveink onnan erednek. Azonban, ahogyan többen is jól magyarázták a dolgot a teremben, az értelmezésből fakadóan mindig lesz egy hely, ez a hely pedig lelkipásztori jellegű. A szentírástudósok nagy szolgálatot tesznek az Egyháznak, azonban az ő szavaik kicsit üresek maradnak. A kérdés továbbra is lelkipásztori jellegű marad, nincs szó semminek sem az újradefiniálásáról, hanem csak egy másfajta nyelvet, kifejezési formát keresünk.

A pápa figyelmeztetett: ne rakjatok »elviselhetetlen terheket« a nép vállára… 

Ez evangéliumi. Spanyolországban láttam egy karikatúrát: egy kétségbeesett pap volt rajta, aki fogta a fejét: «Szörnyű, egy olyan pápánk van, aki hisz az evangéliumban!« 

Változni fog valami? 

Úgy hiszem, igen. Nagyobb lesz a nyitottság, nem alapelvekről fogunk beszélni, hanem a valóságot próbáljuk megkeresni, illetve a népet kísérni. 

Mit jelent a jezsuiták számára, miként Ferenc pápa is az, a Lélekre hallgatni?

Az ignáci élet foglalata ez, ebben áll Szent Ignác forradalma: a Lélekre hallgatni. Az inkvizíció nem volt ezzel annyira elégedett: nyolcszor is kivizsgálta ezért! Mert, ha a Lélekre hallgatsz, nem vagy emberi dolgokhoz vagy normákhoz kötve. Ignácban egy szabad embert láttak, ezt pedig nem tűrhették! A Lélek ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy (vö Jn 3,8). Ez pedig hatalmas szabadságot ad számunkra.”
 
Forrás: Corriere della Sera, 2014. október 8. (139. évfolyam, 238. szám), 16. oldal
Fordította: Korponai Gábor SJ
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor fusson a WC-re !...

S a legjobb : ha még gondolkozunk is !

Azon tűnődöm, hogy tényleg a központi probléma, hogy mit kezdjünk emberek részlegesen értékes dolgaival. Szóval ennyiben jól fogja meg a problémát a riportalany, nem véletlenül jezsuita generális.

Ha csak olyan emberek áldozhatnának, akik elvben elfogadják, és a házassági gyakorlatukban megélik mondjuk a fogamzásgátlásra vonatkozó teljes egyházi tanítást, akkor minimum azzal kell számolnunk, hogy csődbe megy a Központi Ostyaellátó Vállalat.

Viszont hogyisne lenne érték egy megkötött házasság gyermekekkel akár olyan házasfelek között is, akik szeretik egymást, de bizony makacsul ragaszkodnak a fogamzásgátláshoz.

Ha viszont ezt a logikát tovább visszük...

Az érem másik oldala - és erről nem beszél a generális atya - hogy az emberek is perfektumokban gondolkodnak. Ha egy részben értékes, de azért súlyos hiányokkal terhelt párkapcsolatban az ember a Szentírás tanítása alapján megállapítja, hogy bizony jelen van a bűn, akkor az nehogy már teljes elutasítást, és elzárkózást jelentsen!

Válaszok:
Csomorkany | 2014. október 16. 13:03

Folytatva ezt a gondolatmenetet, két kulcsfigurát neveznék meg a jelenlegi zűrök hátterében: Cornelius Jansent és Szent X. Pius pápát.

Jansen teológiájának a légyege az volt, hogy a szentáldozás olyan vallási csúcsélmény, amihez átlagember csak a nagyon elkötelezett keresztény megtérés állapotában járulhat. Akit a legkisebb bűnhöz való ragaszkodás is terhel, az vegyen részt a szentmisén, hallgassa a papot, végezzen Szentségimádást, de ne merészkedjen oda a szentáldozáshoz.

Szent X. Pius pápa ezt a pápák által évszázadok óta kárhoztatott teológiát azzal törte meg, hogy mindenkit a rendszeres szentáldozásra biztatott. Ő nem teljesen a mai gyakorlatot akarta, tehát hogy áldozáskor az egész plébániaközösség fölálljon, de nem is adott túl sok kritériumot, hogy mi tartson valakit vissza ettől. Így azután a ritka szentáldozás régi szokásának a kikopása után ma már tényleg mindenki áldozni akar.

Ezek után az, hogy a házassági rendezetlenséget mégis oknak tekintjük a szentáldozástól való távolmaradásra, lényegileg janzenista maradvány egy ennek ellentmondó egyházi gyakorlatban, és ezért okoz feszültséget.

Egy rendezetlen házasságban élő személynek csak nagyon janzenista ízű gondolatokat lehet mondani az Oltáriszentség lelki tiszteletéről, miközben mindenki más a janzenizmus legyőzését jelképezve szentáldozáshoz járul.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés