Sokfelé mellékes kérdés az újraházasodottak áldozása

2014. október 10. 14:49

Erdő Péter
Magyar Kurír
Nagyon sok országban csak elvétve fordul elő, hogy az újraházasodott elváltak ismét szentáldozáshoz akarnak járulni. Interjú.

Ez a meggyőződés azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan a mindennapi életben konkrétan is e szerint járnának el…


– Így van, én különbséget tennék a házasság értékének ismerete és elfogadása, valamint a gyakorlati magatartás között. A szociológia jól ismeri, micsoda különbség lehet a között, hogy valaki vall egy értéket, illetve hogy miként valósítja meg azt a mindennapokban. Ez a keresztény házasságra is érvényes. Ha megnézzük a válások számát, látjuk, hogy – legalábbis Európában – nagyon magas. Magyarországon például a házasságoknak több mint a fele így végződik. Ugyanakkor aki templomban házasodik, teljesen és nyilvánosan elkötelezi magát a kötelék megtartása és a házastársával való törődés mellett, minden körülmények közt, jó- és balsorsban egyaránt. A magyar szertartásban van egy középkori eredetű, gyönyörű, ünnepélyes esküszöveg, amellyel a felek holtomiglan-holtodiglan elkötelezik magukat egymás mellett, és ezt a protestánsok is használják.

Beszéltek és ma is beszélnek arról a javaslatról – mely az egyház és a családok közötti kapcsolatok területén az irgalmas magatartásnak sokkal nagyobb hangsúlyt adni kívánó légkörben fogalmazódott meg –, hogy engedjék szentáldozáshoz az elváltakat, akik polgárilag újraházasodtak…

Alapvetően arról van szó, hogy ha megnézzük a válaszokat, amelyeket a kérdőíven keresztül adtak arra a kérdésre, hogy mit kérnek az újraházasodott elváltak az egyháztól, világosan látszik, hogy az országok nagy részében ezek az elváltak semmit sem kérnek. Nagyon sok országban csak elvétve fordul elő, hogy az újraházasodott elváltak ismét szentáldozáshoz akarnak járulni. Sok elvált személy templomban kötött ugyan házasságot, de sohasem törődött azzal, hogy járjon is templomba. Vagyis számukra nem fontos az a kérdés, hogy járulhatnának-e újra szentségekhez, ez nem jelent nekik problémát. Bizonyos térségekben az újraházasodott elváltak még azt sem tudják, hogy bizonyos szentségekhez nem járulhatnak.

Értem, de akkor miért beszélnek mégis annyit erről a témáról?

Mert bizonyos országokban ez a kérdés különösképpen foglalkoztatja az embereket. Máshol ez a téma más vonatkozásban kerül elő. Kifejtem. Negyven év feletti személyek – talán a barátaikon keresztül – elkezdik valóban megismerni a hitet. Megkeresztelt személyekről van szó, olyanokról, akik templomban kötötték első házasságukat, de aztán a katolikus vallásgyakorlás szempontjából ott meg is álltak. Soha nem voltak tehát valódi gyakorló hívők. Elváltak, újraházasodtak, és a hithez való komolyabb közeledés után pedig kezdik megérteni, hogy helyzetük a házasság szempontjából nem összeegyeztethető azzal a hittel, amelyre rátaláltak. Lelkipásztori szempontból ez alkalmat jelent arra, hogy elmagyarázzuk a házasság valódi értékét, segítsünk nekik, hogy áttekinthessék múltjukat, és megvizsgálhassák, milyen okok vezettek házasságuk felbomlásához. Elképzelhető, hogy élettörténetük áttekintése során olyan okokat találnak, amelyeket az egyház az első házasság semmissé nyilvánításához lehetséges tényezőknek ismer el. Ebben az esetben az első házasság semmisségéről szóló egyházi ítélet nemcsak egy hivatalos, formális jogi ténykedés lesz ahhoz, hogy érvényesnek lehessen tartani a második egybekelést, hanem egy valódi pszichés és lelkipásztori felszabadulást is magával hoz.

Az elmondottak alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulásának engedélyezése nem lesz központi témája a szinódusnak…

Nem tudom, nem láthatom előre, milyen téma áll majd a szinódusi eszmecsere középpontjában. A szinódus célkitűzését tekintve nyilván nem kell központi helyet elfoglalnia. A házasságról fogunk beszélni, az evangelizáció összefüggésében, amely roppant fontos téma, a valóság tényei is ezt bizonyítják. Sok földrészen a családok jelentik a plébániák működésének alapsejtjeit, a családok végzik a karitatív munkát és az evangélium hirdetését a nem hívők körében.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1.A lényeg : aki Jézust alaposan megismeri , az meg fogja találni az utat Őhozzá , méghozzá az egyház tanításával összhangban . S ez a Földön elérhető legtökéletesebb boldogság , akármilyen státuszban is van valaki .
2. A többi - fontos , de - részletkérdés , s a katolikus egyház eddig is megtalálta , s ezután is meg fogja találni a helyes megoldásokat , mert a szeretet látóvá tesz .

Egyrészt létezik az Egyház igaz és megalapozott álláspontja. Másrészt előttünk van a társadalmi valóság. Melyiken lehet változtatni?

Válaszok:
péterx | 2014. október 10. 21:25

ezt a dumát a konzervekről tanultál a libik, miután átszabták a társadalmat? :D

az elhálás gyerek nélkül is létrejöhet; és kimondattathatik az is, hogy a házasság eleve érvénytelen volt

Igen, marhák. :D A cikknek meg semmi köze a mostani kormányzat akármilyen törekvéseihez. :D

1.Az egyház "kovász" : ha saját életében növeli a szeretetet , akkor ez kisugárzik az egész társadalom életére .
2.Az egyháznak nincs és nem is lesz "fénykora" : mindig a bűn és erények küzdelmében él . Ha figyel az Úr Jézusra , akkor mindig van esélye a Mesterétől jövő hívás meggyőző továbbadására .

A polgári újraházasodás az igazi gond, ill. a házasság nélküli együttélés bármilyen formája.

A válásra önmagában rengeteg egyházilag méltányolt ok lehet, pl. a másik fél házasságtörése, vagy erőszakossága.

Amiben az egyházi szemlélet feszültségbe került a hétköznapi erkölcsiséggel, az az, hogy az újraházasodást ilyen esetben sem tartjuk jó megoldásnak, mert a vétkes fél végleges eltaszítását jelenti.

Azt viszont egyedileg mindig lehet vizsgálni, hogy a másik félnek joga van-e arra, hogy ne taszítsák el végleg, tehát komolyan gondolták-e mindketten az eredeti házassági ígéreteket.

Vannak nyilvánvaló esetek, amikor ezt sem igazán lehet föltételezni, és olyankor az egyházi bíróságok kimondják az érvénytelenséget. Mondjuk az egyik fél fülig el van adósodva, és ezt a kínos tényt nem kötötte a másik orrára házasságkötéskor. Ebben az esetben csak színlelte a házasságkötési szándékot, valódi célja az adósságtól való megszabadulás volt.

Ha a házasság érvénytelen, akkor mindenesetre a másik fél végleg eltaszítható egy valódi házassági kötelék és egy valódi családalapítás, mint nagyobb jó érdekében.

A gáz géza ott van, hogy ez a "kiskapu" messze nem minden esetet fed le. Azért a kiskaput szándékosan tettem idézőjelbe: egy eleve érvénytelen házasságnak tényleg nincs méltósága, és ezért tényleg nem lehet ilyen példákkal kikezdeni az érvényes házasságokra vonatkozó katolikus tanítást, ahogyan azt mondjuk Mikszáth tette a Különös házasság c. regényében.

A halálraítéltet nem a házastársa ítéli halálra, hanem a bíróság. A végleges eltaszítás egy érvényes házastársi szövetség dacára rossz dolog.

Ha egy bíró házastársi életszövetségben áll a vádlottal, ne ítélje halálra, jelentsen be elfogultságot.

Ebben igazából van valami. De a közösség ezt megelőzően nem ígérte meg a halálraítéltnek, hogy jóban-rosszban kitart mellette.

A válásban a végleges eltaszítás az egyik elem. A másik elem az ezt megelőző, ezzel ellentétes, és érvényes, nem színlelt, stb. kölcsönös ígéret.

Igazából egy ilyen ígéret a legtöbb, amit egy ember egy másiknak adni tud ebben az életben, ezért képe Jézus Krisztus és az egyház kapcsolatának Szent Pál szerint. Aki amúgy nőtlen volt...

Kennedy: "Ne azt kérdezd, hogy mit kaphatsz a hazádtól, azt kérdezd, hogy mit adhatsz a hazádnak"

Kennedy arra célzott, hogy nem ennek fényében kell megfogalmaznod a válaszodat. Szerintem igaza van.

Egy ismerős pap mesélte, hogy egyszer egy esküvőn kiszúrta a menyasszony néhány barátnőjét, akik egyfolytában bőgtek.

Ismerte a párt, hivatalos volt a lagziba is, és ott rákérdezett az egyikre, hogy miért bőgött, elvégre semmi depis dolog nem hangzott el.

Az illető lány elmondta: attól tart, neki soha senki nem fog olyat mondani, hogy "és téged el nem hagylak semmiféle bajban".

Ha jól végiggondolod, ez tényleg egy egészen kivételes nyilatkozat a személyed fontosságáról egy szeretett személytől.

Aki szabadságot tulajdonít magának a válásra, annak nincs szabadsága arra, hogy ilyen nyilatkozatot halljon önmagáról, és el is tudja azt hinni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés