Regensburgi beszéd (2006. szeptember 12.)

2014. augusztus 26. 12:05

XVI. Benedek
Magyar Kurír
Egy olyan gondolkodás, amely süket az isteni valóságra és a vallást a szubkultúrák területére száműzi, alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a kultúrák dialógusában.

Megindító számomra a pillanat, amikor újra az egyetemen vagyok, s újra előadást tarthatok. Ugyanakkor a gondolataim visszaszállnak azokba az évekbe, amikor a freisingi főiskolán töltött szép időszak után megkezdtem egyetemi oktatói tevékenységemet a bonni egyetemen. (...)

Az értelem világának ezt a belső kohézióját még az sem zavarta meg, ha néha kiszivárgott a hír, hogy a kollégák egyike azt mondta, hogy a mi egyetemünkön van valami furcsaság: két fakultás is foglalkozik egy nemlétező dologgal – Istennel. Az egyetem egészén belül vitathatatlan meggyőződés maradt, hogy egy ilyen radikális kétkedéssel szemben is szükséges és értelmes marad az Istenre irányuló kutatás az értelem segítségével, és ennek a keresztény hit hagyományaival összefüggésben kell történnie. (...)

Mindez eszembe jutott, amikor a minap elolvastam annak a dialógusnak a Theodor Khoury professzor (Münster) által kiadott részét, melyet a tudós bizánci császár, II. Paleologosz Manuel, valószínű a téli táborban, 1391-ben Ankara közelében egy művelt perzsával a kereszténységről és az iszlámról és e kettő igazságáról folytatott. Valószínűleg maga a császár jegyezte fel ezt a dialógust később, 1394 és 1402 között, Konstantinápoly ostroma idején. (...)

A császár érinti a dzsihád, a szent háború témáját. A császár bizonyára tudta, hogy a 2,256 szúrában ez olvasható: »A hit dolgaiban semmiféle kényszer«. Ez a szúra a kezdeti időszak szúráinak egyike, mondják a szakértők, amikor Mohamednek még nem rendelkezett hatalommal és fenyegetettség állapotában élt. De természetesen a császár ismerte azokat a szent háborúra vonatkozó rendelkezéseket is, amelyek később keletkeztek és kerültek be a Koránba. Anélkül, hogy olyan részleteknél időznénk, mint például a »Könyvet« birtoklókkal, illetve a »hitetlenekkel« kapcsolatos különböző bánásmód, meglepő számunkra, hogy a császár milyen nyerseséggel fordul beszélgetőpartneréhez a központi kérdéssel, mely általában a vallás és az erőszak közti összefüggésre vonatkozik: »Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni«.

Miután a császár ilyen súlyosan fejezte ki magát, aprólékosan elmagyarázta az érveket, miért esztelen dolog a hit erőszakos terjesztése. Az erőszak ellentétes Isten lényegével és a lélek lényegével: »Isten nem leli kedvét a vérben – mondja –, nem értelmesen, nem ’szün logó’ cselekedni, ellentétes Isten lényegével. A hit a lélek gyümölcse, nem a testé. Aki tehát valakit el akar vezetni a hitre, annak a meggyőző beszéd és a helyes gondolkodás képességére van szüksége, nem erőszakra és fenyegetésre (...). Egy értelmes lélek meggyőzéséhez nem a kezet kell ütésre emelni, sem fegyvert ragadni, sem bármi mást, amivel halállal lehet fenyegetni egy személyt (...).«

Az erőszakos térítés elleni érvelés döntő érve ez: nem értelmesen cselekedni ellentétes Isten lényegével. A dialógus kiadója, Theodore Khoury ezt így magyarázza: a császárnak, mint a görög filozófiában felnőtt bizáncinak ez az állítás magától értetődő. A muszlim tanítás számára ellenben Isten abszolút transzcendens. Az ő akaratát nem köti semmiféle kategóriánk, még az értelmesség sem. Ezzel összefüggésben Khoury idézi az ismert francia iszlámista, R. Arnaldez egyik művét, aki utal arra, hogy Ibn Hazm egészen addig a kijelentésig elmegy, mely szerint Isten nincs kötve még a saját szavához sem, és semmi nem kötelezi őt arra, hogy nekünk kinyilatkoztassa az igazságot. Ha úgy akarná, az embernek még bálványt is kellene imádnia.Isten megismerésében s belőle következően a vallás konkrét megélésében ezen a ponton egy olyan dilemma jelentkezik, mely ma közvetlen kihívást jelent számunkra: vajon az a meggyőződés, hogy az értelemmel ellentétes cselekvés ellentmond Isten lényegének, csupán egy görög gondolat-e, avagy önmagában mindig érvényes? Én úgy gondolom, hogy ezen a ponton mutatkozik meg a mélységes összhang aközött, ami a legjobb értelemben vett görög [gondolkodás], és aközött, ami a Szentíráson alapuló istenhit. (...)

A tisztesség kedvéért ezen a ponton meg kell jegyeznünk, hogy a késői középkorban a teológián belül kialakultak olyan irányzatok, melyek megbontották a görög és a keresztény szellem ezen szintézisét. Az úgynevezett ágostonos és tomista intellektualizmussal szemben Duns Scotussal egy olyan voluntarista felfogás kezdődött, mely későbbi fejleményeiben végül arra a tételre jutott, hogy mi mást nem ismerünk Istenből, csak a rendezett akaratot (voluntas ordinata). Efölött létezik Isten szabadsága, mellyel ő megteremthette volna és megtehetné mindannak ellenkezőjét is, amit megtett. Ebben olyan álláspontok mutatkoznak, melyek minden további nélkül Ibn Hazm felfogásához közelítenek és elvezethetnének egy olyan Önkény-Isten képéhez, aki nincs kötve sem az igazsághoz, sem a jóhoz. Isten transzcendenciáját és tőlünk való különbözőségét olyan szélsőségesen hangsúlyozzák, hogy a mi értelmünk, érzékünk az igaz és a jó iránt már nem Isten valóságos tükörképei, mert az ő mélységes lehetőségei számunkra örökre elérhetetlenek és el vannak rejtve megvalósuló döntései mögött.

Ezzel ellentétben az Egyház hite mindig tartotta azt a meggyőződést, hogy Isten és köztünk, az ő örök teremtő Lelke és a mi teremtett értelmünk között valóságos analógia van, melyben – miként 1215-ben a IV. lateráni zsinat mondja – a különbözőségek végtelenül nagyobbak, mint a hasonlóságok, de nem semmisítik meg az analógiát és az erről szóló beszédet. Isten nem lesz istenibbé attól, hogy messze űzzük magunktól egy tiszta és áthatolhatatlan voluntarizmusba, hanem a valóban isteni Isten az az Isten, aki logoszként mutatkozott meg, s mint logosz cselekedett és tevékenykedett miértünk szeretettel. (...)

A mélyben az értelem modern önkorlátozása húzódik meg, mely klasszikusan Kant »kritikáiban« mutatkozott meg, és időközben tovább radikalizálódott a természettudományos gondolkodás következtében. Az értelem ezen modern fogalma, hogy röviden mondjam, a platonizmus (carteziánus nézet) és az empirizmus szintézisére támaszkodik, melyet a technikai siker megerősített. Egyrészt föltételezik az anyag matematikai szerkezetét, az úgynevezett belső racionalitását, mely lehetővé teszi a megértését és hatékony fölhasználását: ez az alapföltételezés az úgynevezett platonikus elem a természet modern felfogásában. Másrészt a természetnek a saját céljainkra való felhasználásáról van szó, ahol az igazság vagy hamisság ellenőrzésére egyedül a kísérlet nyújt bizonyosságot. E két pólus között a súlypont a körülményektől függően akár az egyik, akár a másik közelében lehet. Egy olyan szoros értelemben pozitivista gondolkodó, mint J. Monod meggyőződéses platonikusnak mondta magát.

Ezzel a mi kérdésünk számára két alapvetően döntő irányzat mutatkozik. Csak a matematika és a tapasztalat együttműködéséből fakadó bizonyosság teszi lehetővé, hogy tudományosságról beszéljünk. Ami tudomány akar lenni, annak szembe kell néznie ezzel a követelménnyel. Ezért az emberi dolgokkal foglalkozó tudományok is, mint például a történelem, a pszichológia, a szociológia és a filozófia próbáltak közeledni a tudományosság e kánonjához. A mi reflexióink számára fontos még az a tény, hogy ez a módszer természete szerint kizárja az Isten-problémát, mert tudománytalan vagy tudomány előtti problémának tünteti föl. Ezzel azonban a tudomány és az értelem körének olyan beszűkítésével állunk szemben, amit meg kell kérdőjeleznünk.

Később még visszatérek erre a tárgyra. Most elég azt szemmel tartanunk, hogy ha ebből a szempontból próbálnánk megőrizni a teológia számára a „tudományos” szak jelleget, a kereszténységből nem maradna más, mint egy nyomorúságos töredék. De ennél többet kell mondanunk: ha a tudomány a maga egészében mindössze ennyi, akkor maga az ember az, aki csonkítást szenved. Akkor ugyanis a sajátosan emberi kérdések, tudniillik a »honnan« és a »hova«, a vallás és az éthosz kérdései számára nincs hely az ily módon értelmezett tudomány által leírt közös értelemben, és át kell azokat helyezni az alany terébe. Az személy dönti el tapasztalatai alapján, hogy mit lát vallásilag elviselhetőnek és a szubjektív „lelkiismeret” válik a végső, egyetlen etikai fórummá. Ily módon azonban az éthosz és a vallás elveszíti közösségteremtő erejét, és a személyi döntések világába zuhan. Ez pedig veszedelmes állapot az emberiség számára: látjuk ezt a vallásokat és az értelmet fenyegető betegségekben – azokban a betegségekben, melyeknek szükségszerűen ki kell robbanniuk, ha ez értelmet annyira leszűkítik, hogy a vallás és az éthosz kérdései többé nem tartoznak rá. Ami visszamarad a kísérletekből, hogy az evolúció vagy a pszichológia és a szociológia szabályaiból építsenek föl etikát, az egyszerűen elégtelen. (...)

Ezzel a befejezéshez érkezem. A modern gondolkodás önkritikájának ez a nagy vonásokkal fölvázolt kísérlete egyáltalán nem zárja magába azt a véleményt, hogy vissza kellene térnünk a fölvilágosodás előtti korba, elvetve a modern kor nézeteit. Mindazt, ami a szellem modern fejlődésében értékes, fenntartások nélkül elismerjük: valamennyien hálásak vagyunk azokért a nagyszerű lehetőségekért, melyeket ez a fejlődés nyitott az ember előtt és az emberi fejlődés számára, melynek kedvezményezettjei vagyunk. A tudományosság éthosza egyébként – Ön hangsúlyozta ezt, Rector Magnifice – az engedelmeskedni akarás az igazságnak, tehát egy olyan magatartás kifejeződése, amely része a keresztény szellem lényeges döntéseinek. Nem a meghátrálás, nem a negatív kritika áll tehát szándékunkban; hanem az értelemről alkotott fogalmunk és értelmünk használatának a kitágításáról van szó, mert az ember lehetőségei fölötti örömmel együtt látjuk a veszedelmeket is, melyek ezekből a lehetőségekből fakadnak, és föl kell tennünk a kérdést: hogyan tudunk úrrá lenni rajtuk? Csak akkor járhatunk sikerrel, ha az értelem és a hit új módon találnak egységre; ha túllépünk az értelem önként kinyilvánított lehatárolásán arra, ami kísérletileg igazolható, és újból föltárjuk előtte a teljes terét. Ebben az értelemben a teológiának – és nem csupán mint történeti és ember-tudományi szaknak, hanem mint sajátos és igaz teológiának, azaz mint a hit értelmes volta kutatásának – meg kell kapnia a maga helyét az egyetemen és a tudományok széleskörű dialógusában.

Csak így leszünk képesek a kultúrákkal és a vallásokkal folytatott igazi dialógusra is – arra a dialógusra, melyre oly égetően szükségünk van. A nyugati világban széles körben uralkodik a vélemény, hogy csak a pozitivista gondolkodás és a belőle származó filozófiák egyetemesek. De a világ mélyen vallásos kultúrái éppen az Istennek a gondolkodás egyetemességéből való kizárásában látnak támadást legbensőbb meggyőződéseik ellen. Egy olyan gondolkodás, amely süket az isteni valóságra és a vallást a szubkultúrák területére száműzi, alkalmatlan arra, hogy részt vegyen a kultúrák dialógusában. (...)

Nyugatot régóta fenyegeti ez az elfordulás értelmének alapvető kérdéseitől, ám ezáltal igen nagy kárt szenvedne. Az értelem teljessége előtti megnyílás bátorsága nem az értelem nagyságának elutasítása – ez az a program, mellyel a bibliai hitnek elkötelezett teológia részt vesz a jelen kor disputájában. »Nem az értelem szerint cselekedni, nem a logosszal cselekedni, ellentétes Isten lényegével« – mondta a maga keresztény istenképéből kiindulva II. Manuel császár perzsa beszélgetőtársának. Ebbe a nagy logoszba, az értelem nagy terébe hívjuk a kultúrákkal való dialógusban beszélgetőtársainkat. Hogy ezt mi magunk mindig újra megtaláljuk, ez az egyetem nagy feladata.”

 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

1. Örvendetes e ragyogó beszéd közlése , mely a Koránnal kapcsolatos kritikus megjegyzései miatt híresült el , s nem a nagyszerű egyéb tartalmai miatt .
2. A lényeg : Isten tapsztalható , MERT már maga az ész az Isten létére világít rá, feltévéve , ha nem szűkítik le a matematika és logika fogalmi rendjére . Az ész ugyanis istentapsztalás , lét-belátás , teljes valóság-felfogás .
3. A hit is ésszerű : ha ésszerű akarok maradni , hűséges maradok az ész adottságához , akkor az eszem vezet rá arra , hogy kell lennie egy olyan abszolut létezőnek , AKI csak a hit számára felfogható , MERT minden valóságnál nagyobb , élő , a végesből , a véges gondolkodásból nem levezethető , mert eredeti-KEZDET , mindennnek a feltétele .

1.Benedek pápa beszédének tartalma azt is megvilágítja , hogy Európa válságának mi az oka : a liberalizmus - minden , a pápa által által elismert - értéke mellett is , olyan kérdésekre nem tud megnyugtató választ adni , mint a halál , a szeretet , a megbocsátás stb.
2. Más szóval : csak emberi-pragmatikus alapon éljünk együtt / ne legyen anarchia / , vagy pedig azért , mert van feltétlen , az emberi életet előzetesen magalapozó , s EZÉRT kötelező-közös mérce ?

1.Sértegetés helyett érveket kérek , mert nem akarom Önt visszahülyézni .
2. Ha "hülyének" tart , akkor nem tudható , mi a szándéka ezzel a bejegyzéssel , elvégre egy "hülye" még azt sem fogja fel , ha lehülyézik ...

1. A kereszténység felveti az igazság kérdését : Jézusban van az igazság / mert ő végtelen élet és szeretet / . Ebben minden embernek helye van .
2. A liberalizmus "toleranciája" nem a végtelen igazság és szeretet valóságára hivatkozik , hanem a maga VÉGES felfogására , s ezért már nem tud toleráns lenni azzal szemben , amit az ő VÉGES politikai praxisa/ízlése keretébe nem tud beilleszteni .

1.Ha valaki TUDJA , hogy "koszos fekete lelke" van , az már KÍVÜLRŐL tudja látni magát , tehát ELKEZDTE a kritikus pozíció betöltését saját magával szemben .
2. Ez csodálatos , mert arról szól , hogy " az ember végtelenül több az embernél " / Pascal /
3. A "direkt térítés" kontraproduktív / bumeráng hatású , hiszen beindítja a védekezést , önigazolást / , de látom , megvannak az öngyógyítás esélyei ...

1.A "számozást" többen észrevételezték már , kritikusan / hogy "modoros" , "kioktató", "idétlen"stb / .
2. Azonban , SZÁMOMRA egy jó "mankó" , hogy a gondolatmenetemen belüli fordulatokat áttekinthetőbben közöljem .
3. Nem dacból ragaszkodom tehát hozzá .
4.Elvégre , itt a Mandineren is MINDENKINEK megvan a maga jellemző hozzászólási módja , s ezt mindenki maga dönti el , s magam sem szólok bele mások közlési módjába / leszámítva a sértegetést , de ezt is csak akkor , ha van remény arra , hogy az illető megfontolja a változtatást .
5. Végül : akit annyira irritál a számozás , hogy elviselhetetlen neki , az kikerülheti a bejegyzéseim olvasását .

»Mutasd meg nekem, mi újat hozott Mohamed, és csak rossz és embertelen dolgokat fogsz találni, mint az a rendelkezése, hogy az általa hirdetett hitet karddal kell terjeszteni«.

Érdekelne annak a bizonyos művelt perzsának a válasza.

Válaszok:
péterx | 2014. augusztus 27. 7:03

1.Nem tudom , hogy mi volt a perzsa válasza , de hallottam Németországban egy fórum-beszélgetést 1999-ben , ahol nem volt hajlandó az imám elhatárolódni a Korán erőszakra felhívó szövegétől .
2. Márpedig , aki nem trtja tiszteletben a másik akaratát , erőszakot hirdet , az biztosan GONOSZ , hiszen a másik letiprása gonoszság , önállóságának lényegi elutasítása .
3. A kereszténység a szeretre való elkötelezettsége ELLENÉRE követett el bűnöket , de a Koránban az erőszak alkalmazása a kívánalom ...

Igaz , minde tisztségre méltók . Viszont Jézus döntése a mérce : Ő nem akart női papokat .

Válaszok:
ÁrPi | 2014. augusztus 27. 8:27

Analógia : sok derék hívőt - férfit és nőt - ismerek , akik számomra sokkal alkalmasabbnak tűnnek papnak , mint a plébánosunk . De az Úr mégis őt választotta ki ... / " Isten útjai nem a mi útjaink" / .

"Igaz , minde tisztségre méltók . Viszont Jézus döntése a mérce : Ő nem akart női papokat ."


Alighanem van valami úgynevezett "igehely"
amit meg is tudsz mutatni duzur-nak:
Amelynek kontextusa azt tartalmazza, hogy
nem akarta Jézus a nők felszentelését egy olyan elkövetkező megváltozott társadalomban SEM amelyben -mára(??)- "a nök már bebizonyitották, hogy köztük is vannak akik minden tisztségre méltók."

Tehát megkérlek s megkér tán duzur, és talán konkrét Jézusi kijelentést fölmutatsz (meg fölmutat a pápuska) - amiben nyilatkozik a nyilvánvalóan korabeli, helyben ismert társadalmi nő-képére
reflektálva, hogy NEM , a Nőket NE szenteljétek (ezimeitta duzur-i kérdés: SOHA??) pappá.

Válaszok:
péterx | 2014. augusztus 27. 8:47

Kedves ÁrPi !
1.A / katolikus / egyházra bízta az Úr Jézus az akarata érvényesítését / "aki titeket hallgat , engem hallgat" /.
2. Ez persze nem jelenti azt , hogy az egyház mindenben tévedhetetlen , de nincs jobb nála ...
3.Látom a szövegéből a "biblicizmust" : az egyház könyve a biblia , tehát az egyház jól érti . Nem "helyeket" kell mutogatni benne , hanem - élő kapcsolatban Az Atyával a Fiú által a Szentlélekben - Isten Szavából ÉLNI . Ahol ez megvan , ott helyes értés is van .

1.A "természetes ész" is Isten ajándéka , nem ? 2.Miért kellene félteni a hitet az észtől , s az észt a hittől : egyaránt Isten a forrásuk !
3. Mindent - a hitet , az észt , a szeretetet stb - lehet jól és rosszul használni , a bűnös ember mindennel visszaélhet , de ez nem szükségszerű . Bízunk Isten támogató kegyelmében , jelenlétében , ihlető erejében : a hit és az ész vonalán is .

Szerintem ez a szembenállás mesterséges erőltetése, amit persze megszokhattunk tőled :-)

1. Senki nem jöhet rá a világ dolgain Rodin Gondolkodójának a pózában elmélkedve, hogy Krisztus meghalt érte a kereszten. Ez egy olyan, a történelemből jövő tanúságtétel, aminek el kell jutnia hozzánk, enélkül semmit nem tehetünk az üdvösségért. Talán annyi megszorítást lehet tenni, hogy ha Isten korábbi nagy tetteinek a tanúságtétele eljut hozzánk a zsidó vallás közvetítésével, az megnyithatja a szívünket az örök reményre. De ez is történelmi tanúságtétel és kegyelem dolga.

2. Ha viszont már eljutott hozzánk a tanúságtétel, akkor a teremtett eszünkkel is meg kell győződnünk arról, hogy Istennek ezek a nagy tettei ésszerűen illeszkednek egybe, és a mű, amit megismerhetünk, értelemmel fölfogható.

Nagyon banális példával élve: senki nem tudta a középkorban tiszta ésszel kispekulálni, hogy van Amerika, de nekünk, akikhez eljutott az erről szóló hír, az eszünkkel is alkalmazkodnunk kell egy olyan világhoz, amelynek az amerikai kontinens a részét képezi.

Érdemes Huizingától elolvasni a Középkor alkonyát, ha tudni akarod, mi volt a baj a középkor végi, tényleg romlott skolasztikával: az égvilágon mindenre a skolasztikus módszert alkalmazták, és az már tényleg fárasztó lehetett.

Huizinga példája, hogy Jean Gerson, a Konstanzi zsinat egyik vezető teológusa írt egy 50 oldalas teológiai traktátust annak a bizonyítására, hogy a párizsi egyetemen föl kell emelni a tandíjat. Kiinduló skolasztikus tétele ez volt: "A kapzsiság bűn." Érvek, ellenérvek, ellenérvek cáfolata... Kb. ugyanaz lehetett, mint manapság a hivatkozásmánia. Egy todományos dolgozatnak az ő todományosságához hozzátartozik, hogy a mondanivaló terjedelmének megfelelő lábjegyzetállomány legyen minden egyes bölcsészeti szövegben. Ha Gerson emelni akarta a tandíjat, akkor azt nem lehetett csak úgy paraszt módon megszavaztatni, kellett hozzá egy hosszas todományos értekezés. Valahol megértem, hogy Luthernek ebből elege volt, de ez csak egy todományos divat volt, nem a Katolikus Egyház.

Ettől függetlenül a teremtett emberi ész megismert tapasztalatokkal dolgozik. Akinek nincs tapasztalata Krisztus keresztjéről, annak igazából joga sem nagyon van föltételezni, hogy Isten ennyire szereti őt. Spekulációval erre nem lehet eljutni. De ha már megtapasztaltuk Krisztus radikális szeretetét, akkor gondolkodásunkban is ehhez kell alkalmazkodnunk.

A gond csak az, hogy az Oltáriszentségre vonatkozó tanításban lényegi egységben vagyunk az ortodoxokkal, akik sose használtak arisztoteliánus fogalmakat, míg a protestánsok a kereszténység minden történelmi ágával szembefordultak, mert mindenáron késztetést éreztek arra, hogy harcoljanak Arisztotelész ellen.

Amúgy a "transsubstantiatio", mint fogalom épp az "Oltáriszentság" csoda-jellegét emeli ki, az arisztotelészi rendszerben ugyanis a szubsztancia nem tud megváltozni, csak az akcidensek. Szent Tamás azzal fejezi ki arisztotelészi nyelven a csodát, hogy azt mondja, az Oltáriszentség esetében az akcidensek megmaradnak, de a szubsztancia átváltozik.

A kulcskérdés azonban nem ez a nyelvi játék, hanem az, hogy a Valóságos jelenlét pillanatszerűen megvillan-e a vétel pillanatában, ahogy Luther gondolta, vagy akkor sem, ahogy Zwingli, vagy az átlényegült Oltáriszentség folyamatosan Krisztus Teste-e, ahogyan Urunk mondta?

Egyéb okokból :-)

Arisztotelész nagyon is jól jött az ókori platonizmusból való kiszabadulásra. Az ember, mint a test és a lélek egysége, a testi föltámadás, mint az örök remény egyetlen formája arisztotelészi filozófiai fogalmakkal sokkal jobban elmagyarázható, mint azokkal, amikkel addig a kereszténység tanított. Ha lenne türelmed minimálisan foglalkozni Arisztotelésszel, rájönnél, hogy a szemlélete sokkal biblikusabb, mint Platóné.

Ezek után itt van a megmagyarázhatatlan, az Oltáriszentség, és Aquinoi alkot rá egy szót, amely az arisztotelészi rendszer ismerői számára világos módon éppen a csoda igen erőteljes hangsúlyozása. Ahogy föntebb említettem, Aquinoi szava éppen azt húzza alá, hogy az Oltáriszentség szétfeszíti a földi logika kereteit. A derék Harisnyás Tóth Illés a haját tépte volna miatta.

Luther sajnos nem tartozott azok közé, akik az arisztotelészi rendszert úgy bírálták volna, hogy vették volna a fáradtságot a megismerésére.

Engedelmeddel ebbe nem mennék bele. Egyszerre csak egy belátás. Ha belátod azt, hogy Szent Tamás a "transsubstantiatio" szóval semmit nem akart megmagyarázni, hanem annyit mondott, hogy az Oltáriszentség az fölfoghatatlan csoda, akkor valamit megbeszéltünk, amit Luthernek és a pápának nem sikerült annak idején.

Ezzel teljesen egyetértek ! Az Úr Jézus az "észben" is ott van , mint végtelen lét , mint Megváltó ! Ezért tudjuk a jót gondolni , s gondolkodva elutasítani a bűnt !

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés