A filmet az evangelizáció hatékony eszközévé szeretnénk tenni – fogalmazta meg Liana Marabini, a Mirabile Dictu nevet viselő nemzetközi katolikus filmfesztivál célját, amit ötödik alkalommal rendeztek meg a Vatikánban június végén.
2010-ben hozták létre Mirabile Dictu elnevezéssel a nemzetközi katolikus filmfesztivált a Kultúra Pápai Tanácsa támogatásával. A filmek nemzetközi seregszemléjét idén ötödik alkalommal rendezték meg június végén a Vatikánban. A fesztivál kezdeményezői olyan filmes műhelyként határozzák meg magukat, akik számára fontos, hogy embertársaik problémáira reflektáljanak. „Szeretjük a történelmet, a szépséget és a vallást, szeretjük Istent” – fogalmazzák meg hitvallásukat.
A fesztivál programja minden évben gazdag: életrajzok, történelmi témák, telenovellák, vígjátékok, dokumentumfilmek, egyháztörténeti témák feldolgozására kerül sor.
A Mirabile célja, hogy támogassa az alkotókat, és elősegítse olyan új produkciók születését, amik egyetemes erkölcsi értékeket, pozitív életmodelleket mutatnak meg, és keresik, miként tudnák új perspektívából bemutatni az Egyházat. A média erős hatással van a társadalomra, így szerepe az erkölcsi értékek képviseletében is meghatározó lehet. A katolikus filmfesztivál ezt kívánja tudatosítani a világban.
Elismerésben részesült idén a legjobb rövidfilm, dokumentumfilm, játékfilm, a legjobb producer, rendező és főszereplő.
„A filmet az evangelizáció hatékony eszközévé szeretnénk tenni” – fogalmazta meg Liana Marabini a fesztivál célját.
Bejelentkezés