A keresztény szellemiségű politikáról

2014. június 21. 16:16

Giczy György
Népszava
A közhiedelemmel ellentétben Nyugat-Európában azok a pártok, amelyek nevükben a keresztény jelzőt viselik, nem kifejezetten a vallásukat gyakorló és nem is feltétlenül a vallásos emberek pártjai.

„A közhiedelemmel ellentétben Nyugat-Európában azok a pártok, amelyek nevükben a keresztény jelzőt viselik, nem kifejezetten a vallásukat gyakorló és nem is feltétlenül a vallásos emberek pártjai. A félreértéshez hazánkban a KDNP idejétmúlt politikai tevékenysége is nagyban hozzájárul: gyakorta az egyházak érdekvédelmi szervezetének mutatkozik, önállóságát nemcsak a koalíciós partnerrel, hanem az egyházakkal szemben is föladva. Mintegy a történelmi egyházak pártjaként értelmezi önmagát. (...)

Az egyházi állásfoglalásokat tehát nem az indokolja, hogy - mivel a hierarchia a legújabb korban kiszorult a politikai hatalomból - az enciklikák révén befolyását újra érvényesíteni akarná, hanem erkölcsi kötelezettségének megfelelően nyilatkozik a szociális igazságosság érvényre juttatásáért, elsősorban a társadalom perifériájára sodródott és kiszolgáltatott emberek érdekében. Nem a hatalomviselőkhöz törleszkedik, hanem a legszegényebbek jogainak képviseletét helyezi vonatkozó tanításainak előterébe.

Ezért szereptévesztésnek tekinthető az a hazánkban néhány évvel ezelőtt kialakult gyakorlat, amely szerint egyházi személyiségek a meghirdetett kormányzati programnak megfelelően anyagi felajánlásokat tettek annak érdekében, hogy az ország adósságállományát csökkentsék.  (...)

Ha tehát a keresztény szellemiségű politikának ennyire egyértelműen el kell köteleződnie a szegények iránt, akkor a munkanélküli segély időtartamának csökkentése aligha hozható összhangba az egyház társadalmi tanításával, hiszen az államnak, mint a közjó őrének »minden esetben biztosítania kell a létminimumot a munkanélküliek számára« - ahogy a Centesimus annus-ban olvasható.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kereszténység és Népszava.... :)

Közép-Európában azok a pártok, amelyek nevükben a szocialista jelzőt viselik, nem kifejezetten a szociális politikát gyakorló és nem is feltétlenül a szociális érzékenyseggel redelkező emberek pártjai.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés