Volt ilyen, sőt…

2014. június 10. 9:28

Aczél Endre
Galamus
Ezek a „népirtások” nagyságrenddel súlyosabbak voltak, mint ami most az Origónál zajlik, zajlott. Tüntetésekre nem emlékszem.

Noha a »privatizálás« megvetendő dolog, szeretném a tisztelt olvasó emlékezetébe idézni, hogy ennél sokkal nagyobb szabású és sokkal ocsmányabb volt az a merénylet, amelyet 1990. január 9-én – még a Németh-kormány idején – az általam vezetett TV Híradó és a Hét ellen elkövettek. Engem a főszerkesztői székből Nemeskürty István, az átmeneti TV-elnök kirúgott, a munkatársaim pedig – akik jóval nevezetesebb médiaszemélyiségek voltak, mint a most eltávozottak – szolidaritásból, illetve a vállalhatatlan gaztett miatt sorban lemondtak. (…)

Lázár Jánosnak, az Origo-puccs vélelmezhető mozgatójának van oka irigyelni Pozsgayt. Az akkori államminiszter ellen, miértünk senki nem ment utcára, nem hogy ezren nem, senki sem. Pedig akkor már teljes gyülekezési szabadság volt, élni lehetett volna vele. Pláne, hogy nekünk estéről-estére több millió (!) nézőnk volt. Biztos bennünk volt a hiba, mondom most, nem minden cinizmus nélkül, bár népszerűségünk az akkori mérések szerint csúcsra járt. Kivált a romániai forradalom élő közvetítése miatt.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A helyében én nem emlegetném a romániai "forradalom" élő közvetítését.
Nemigen emklékezhet rá, folyton részeg volt.

Válaszok:
Antigoné | 2014. június 10. 9:42

jav. emlékezhet
(Kánikula van!)

Érdemes a teljes cikket elolvasni:jól rávilágít a személyisére is.
Például közli, hogy " parancsom az volt": kerülni kell minden pártelfogultságot.
Jó légkör lehetett a szerkesztőségben ezzel a kis
zsebdiktátorral.
(Ugye, milyen rosszul esik?)

"miértünk senki nem ment utcára"

Mert téged senki sem szeretett, Acsádi elvtárs, brühühü. Most se szeret senki, és a Galádmusz többi "publicistáját" sem.

Valld be, hogy egy kicsit drukkoltál annak idején Csau bácsinak, ha ő győz, te rúghattad volna ki Nemeskürtyt.

Ez nagyon gáz, ez szerintem komolyan gondolta, amit idehányt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés