Pünkösd

Erdő Péter: A Szentlélek békességet hoz

2014. június 8. 12:43
A Szentlélek békességet hoz, összekapcsolja az embereket és a népeket – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a pünkösdvasárnapi szentmisén.

A Szentlélek békességet hoz, belső örömet, nyugalmat, azt az érzést, hogy a helyünkön vagyunk a teremtésben. Azt a bizonyosságot, hogy Istennek terve van velünk és gondot visel ránk. A Szentlélek összekapcsolja egymással az embereket és a népeket, az emberiséget és a teremtett világot” – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában bemutatott pünkösdvasárnapi szentmisén. A bíboros úgy fogalmazott: a Szentlélek békéje eligazít a mindennapi életben, bölcsességet ad, „a zűrzavaros, mindennapi rohanás helyett megmutatja, hogy mitévők legyünk”.

Erdő Péter arra hívta fel a figyelmet, ha a legfőbb érték az, hogy „éppen most jól érezzük magunkat, akkor saját emberi képességeinket, értelmünket, adottságunkat a személyes szeretetre nem is tudjuk igazán kihasználni”. Ha pillanatnyi érzések szabdalják szét az életünket – folytatta –, nem érezzük magunk körül egységesnek a világot. Nem látjuk a felelősségünket sem a jövőért, sem a közösségért és „hajlamosak leszünk mindenen marakodni”. 

A bíboros elmondta, a mise végén külön imádságban csatlakoznak Ferenc pápához, aki vasárnap este a pápai állam kertjeiben Simon Peresz izraeli államfővel, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel és I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkával közösen imádkozik a Szentföld békéjéért. A katolikus egyházfő arra kért minden hívőt, hogy világszerte támogassa imájával ezt a szándékot – tette hozzá a bíboros, aki korábban főpásztori üzenetben kérte csatlakozásra a magyar egyház papjait.

Erdő Péter szerint „az átlagos emberi gondolkodás, a világ lelke bátortalan”, fél a jövőtől, minden elköteleződéstől, áldozatot is vállalni tudó szeretettől, a házasságtól és fél a gyermek vállalásától is. Pedig a másik ember, a legkisebb gyermek is „önálló, halhatatlan méltóságú”. „Ettől láthatjuk meg már a legkisebb gyerekben, az ápolásra szoruló betegben is a nagyszerűséget. Ezért ragyog fel szemükben az örökkévalóság fénye. Ebben a világosságban pedig eltűnik minden anyagias méricskélés, önző számítás, mert az ember iránti szeretetben megérezzük Isten közelségét. Bátrak leszünk tehát az életre, az ajándékozásra, a szeretetre” – e szavakkal zárta miséjét Erdő Péter.

A húsvéti idő a feltámadást követő ötvenedik napon, pünkösd ünnepével zárul. Ekkor a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az egyház megszületését ünneplik a katolikusok. A püspökök szerte a világon kiszolgáltatják a bérmálás szentségét.

Összesen 52 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Amit írok ne azért térj vissza. Cím,
Az isteni erő jelentésének tudományos bizonyítása
A svájci rádió előadása nyomán.
N.L. Stowell amerikai kutató tudós híres ateista volt. Más tudóstársaival évekig azon dolgozott, hogy az atomban rejlő erők titkaira fényt derítsen.
"Cinikus Isten-tagadó voltam"
"Meg akartuk vizsgálni, hogy mi történik az emberi agyban, miközben a halál beáll."
Egy agydaganatos asszonyt választottak ki. Tudták róla, hogy szellemileg jó, de testileg annál rosszabb állapotban van, meg fog halni. Az asszony is tudta. "Azt is tudtuk róla, hogy a betegünk olyan asszony, akinek hite Krisztusban, az ő személyen megváltójában igen nagy. Nagyérzékenységű felvevő-mérő készüléket állítottunk be a szobájába. Ágya fölé parányi mikrofont."
Öt józan tudós a másik szobából figyelte az eseményeket. "A készülék mutatója 0 fokon állt. 500 fokot jobbra és 500-at balra negatív irányba tudott kitérni. Előzőleg a készülék segítségével egy rádió adásának erősségét mértük. 50 kilówattal sugárzott. Ennél a mérésnél a skálánk 8 fokot pozitív irányba, mutatott."
"Egyszer csak hallják, hogy elkezd imádkozni. Magasztalta Istent, és kérte hogy bocsásson meg azoknak, akik neki az életében rosszat tettek." Az ima szövegét nem írom le. De megköszönte, hogy egész életén át vele volt, vezette, hogy Isten tulajdona lehetett.

"Megrendülve álltunk műszerünk előtt. Régen el is felejtettük, mit is akartunk mérni, vizsgálni. Egymásra néztünk, nem szégyelltük könnyeinket...Gyerek korom óta nem sírtam.
A haldokló, még imádkozott, amikor csapódó hangot adott a műszerünk. Láttuk, hogy 500 fokon rázkódik, pozitív irányban. Tovább is ment volna, de nem tudott. A kisugárzó energia meghaladta skálánkat.
Ennek az imádkozó asszonynak az agya Istennel állt kapcsolatban.És olyan erőt fejlesztett ki, amely 62x volt erősebb, mint a rádió adó világot besugárzó energiája. Alexis Carel Nobel díjas orvos, kijelentését kell emlékezetünkbe idézni "Az ima a legerősebb formája az előállítható energiáknak."

Ezt a kísérletet megismételték egy megzavarodottnak látszó férfi betegen. Aki a nővérrel veszekedett, káromkodott és káromolta az Istent.
Most negatív irányba lendült ki a skála 500 fokig. Megállapítottuk, hogy mi van egy Istennel és egy Sátánnal kapcsolatban lévő ember agyában. Isteni erő ördögi erő. Ki merre fordul."
"Így lettem Jézus boldog tanítványa. Jézus Krisztusban megtanultam személyes Megváltómat tisztelni és megismerni. Mint korábbi Isten tagadó köszönöm Istennek, hogy engem méltatlant az Ő Szent Lelkével és az Ő Erejével betöltött.

Kedves testvérem, mit mutatna Nálad a skála mutatója?"

Már megvan válaszolva. :D

Ajánlom figyelmedbe

Are the Majority of Scientists Atheists?

Members of the American Association for the Advancement of Science were polled by the Pew Research Center a number of years ago, with the results showing that 51% of those scientists believed in God or something beyond the natural.[2] While the majority of scientists polled did express a belief in something outside the material universe, the number of unbelievers among scientists was indeed much larger than the population as a whole (41% vs. 4%).

The survey highlighted another very interesting fact along the lines of scientists and unbelief. While atheists often argue that advances in science throughout the last century are eroding religious faith, the data in the Pew Research survey showed that that the percentages of believers/unbelievers among scientists was actually unchanged from about 100 years ago.[3]

http://kics.it/5aB40Q

Furcsa, hogy nem az ateista felebarátodat szólítod meg, és próbálod átadni számára Istenbe vetett hited bizonyságát. Ehelyett itt is kizárólagos mondanivalód 'rúgni egyet a katolikusba!' Viszont egyetlen tanúbizonyságot tevő szó sincs Isten mellett!!

Ez önmagáért beszél.

Válaszok:
Csomorkany | 2014. június 10. 21:13

Persze, hogy önmagáért beszél. Pont ezért nem értem, mi miért beszélünk hozzájuk. Szétfloodolnak minden posztot a csőlátó baromságaikkal. De ennek egyik eleme, hogy mi meg ugrunk és válaszolunk.

Válaszok:
ottapont | 2014. június 10. 21:34

Ha azt állítják, hogy bizonyos katolikus tanításoknak nincs Bibliai alapja, holott ez nem igaz, mert igenis van, akkor fontosnak tartom a választ, mivel itt olyanok is olvasgatnak akik nem tudják mi a Biblia tanítása.

Válaszok:
Csomorkany | 2014. június 10. 21:44

Aki a másik posztban is említett algoritmust nem ismeri föl, azon mi itt nem tudunk segíteni.

1. Te írsz akármit.

2. Jó, de miért nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy...

3. Te írsz akármit.

4. Jó, de miért nem válaszolt arra a kérdésemre, hogy...

A "Megállt a nagy hajó..." kezdetű nóta sokkal szórakoztatóbb, mert később kezdődik újra a ciklus.

Válaszok:
ottapont | 2014. június 10. 23:04
ottapont | 2014. június 10. 23:09

A "Megállt a nagy hajó..." kezdetű nóta sokkal szórakoztatóbb"

Megyek utánanézek, mert nem ismerem. :)

Mielőtt lelépek kérdeznék valamit. A napokban tűnt fel ez a vers az Ap.Csel.- ben

14Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 15Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, 16mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. 17Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.

Ez a bérmálás szentségének előképe volna?

Válaszok:
Sulammit | 2014. június 11. 7:58
Csomorkany | 2014. június 11. 9:55

"Ez a bérmálás szentségének előképe volna?"

Nem előképe. Ez bérmálás volt.

Válaszok:
Sulammit | 2014. június 11. 23:48

Sulammit válasza stimmel, ez bérmálás volt. Tehát egy Pünkösd utáni esemény amiben az apostolok kiteljesítették a megbízottjuk által adott keresztséget.

Válaszok:
Sulammit | 2014. június 11. 10:36

Ez mit jelent?
"apostolok kiteljesítették a megbízottjuk által adott keresztséget."
Nem értem, "megbízottjuk által..."

Válaszok:
Csomorkany | 2014. június 11. 14:17

Most átmentél kötözködő üzemmódba? Tegyek ide hejesírási hibát is? Ne fárassz már, inkább olvasd el a kérdéses szentírási helyet!

Fülöp diakónust az apostolok bízták meg azzal, hogy hirdesse Krisztust és kereszteljen. Tehát nevezhető a "megbízottjuknak". Azért használtam ezt a szót, hogy jobban aláhúzzam a kapcsolatot a szentírási és a mai gyakorlat között.

Egy plébános ma is a püspök megbízottjaként képviseli az egyházat egy bizonyos helyen, püspöki megbízottként keresztel, de a bérmálást a püspök végzi.

Válaszok:
Sulammit | 2014. június 11. 23:34

@Csomorkany, Sulammit

Válaszokat köszönöm!

"Most átmentél kötözködő üzemmódba? Tegyek ide hejesírási hibát is? Ne fárassz már, inkább olvasd el a kérdéses szentírási helyet!"

Semmi esetre sem, akartam kötözködni. Nem értettem a mondatod, ennyi. Azért ne legyen üldözési mániád! Hogy hirdeted az örömhírt, ha az első kérdésnél már kiakadsz? Végy példát Fülöpről.
Kösz, ide már ne tegyél helyesírási hibát, ennél többet, mert az előzőbe is tettél. "Tehát egy Pünkösd utáni" - kis betűvel írjuk a pünkösdöt, bármennyire is szép ünnep.
Az apostoli testület küldte Pétert és Jánost ezért nem értettem mit akartál mondani azzal, hogy, "megbízottjuk". A megbízottak megbízottja?

Az apostolok által jut teljességre az, ami Fülöp által történt. Nekem így érthetőbb lett volna, de mindegy.

Amit a plébános és püspök megbízatásáról írtál azt minden gyakorló keresztény tudja.

Amit pedig Fülöpről az már teljesen jó és érthető.

Kiegészíteném azzal, hogy ez valóban bérmálás volt, de akkor még nem beszéltek a mai értelemben vett szentségről. Egyébként a kézrátétel hozzátartozott az egyházba való beiktatásba úgy vették, mint a keresztség kiegészítő részét. Ezeket a szertartásokat nevezte később a teológia szentségeknek, mert kegyelem közvetítő erejük volt.

Fuss neki újra! Nevezett szamáriaiakat előzőleg már Fülöp megkeresztelte, az Úr Jézus nevére. Nagyon egyértelmű szöveg,ezért sanszos, hogy másodszorra menni fog! :)

12De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt. 13Simon maga is hívő lett, majd miután megkeresztelkedett, Fülöp mellé szegődött, és amikor látta, hogy jelek és nagy csodák történnek, egészen elámult.
14Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 15Ők lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, 16mert még nem szállt le egyikükre sem, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.

Vagy esetleg azt akarod mondani, hogy a keresztelés szerinted amolyan többlépcsős folyamat Jön Fülöp, megkeresztel, de az még nem is igazi keresztelés, csak amolyan félmegoldás, mert nem elég a kereszteléshez vízzel megkeresztelni az Úr Jézus nevére? Kell jöjjön valaki más aki befejezi azzal a keresztelést, hogy kézrátétellel átadja a Szentlelket??

Hát, lehet, hogy szerinted ez így van, de Jézus a keresztelésről semmi ilyet nem mondott:

„Elmenvén széles e világra, tegyetek tanítvánnyá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (Máté 28,19)

Nincs szó kézrátételes Szentlélek átadásról. Ezért egyértelmű, hogy az általam idézett részben az Ap.Csel-ből két különböző dologról van szó.

P.S.Ha kérhetném ne kedvesezz engem, a tegnapi rágalmazásod után hiteltelen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában