Bölcskei: Pünkösdkor kiderül Isten csodálatos igazsága

2014. június 8. 12:49
Pünkösd Isten csodálatos igazságáról szól – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök vasárnap a debreceni Református Nagytemplomban tartott igehirdetésében.

A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke vasárnap a debreceni Református Nagytemplomban tartott igehirdetésében Esterházy Péter írót idézte, aki egy helyen azt írta: „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”.„Az író kimondja: mi itt, a földön bukdácsoló, nyomorult emberek még hazudni sem tudunk az igazság ismerete nélkül” – hirdette a nagytemplom szószékéről Bölcskei Gusztáv, hozzátéve: pünkösdkor kiderül, mi az igazság, Isten csodálatos igazsága, amikor a tanítványok megtapasztalják, hogy „itt van Krisztus közöttünk”.

Bölcskei Gusztáv a továbbiakban arról beszélt, hogy bár a tanítványok saját szemükkel látták Krisztus feltámadását, „mégsem tudta befogadni a szívük”. Csak amikor Péter kiállt eléjük, akkor értették meg, hogy Krisztus „itt van velünk, él, nem hagyott el” bennünket, s bár szétszakítottságban élünk, különböző nyelvekkel, kultúrákkal, hagyományokkal, most együtt vagyunk – tette hozzá a püspök. „Ez a pünkösd titka, csodája, ez az egyház születése” – mutatott rá Bölcskei Gusztáv, megjegyezve: „mert ott van az egyház, ahol az emberek rádöbbennek, ráéreznek Krisztus igazságára, boldog örömmel és hálaadással”.

Győzött az igazság, Krisztus nem maradt a halál uralma alatt, velünk van – összegezte pünkösd tanulságát a református egyház zsinatának lelkészi elnöke, külön hangsúlyozva pünkösd üzenetét, amely szerint „az igazság felszabadít, (...) a bűn minden nyomorúságától szabaddá tesz”. Bölcskei Gusztáv szerint korunk is azt akarja sugallni, hogy nincs igazság, hagyjuk egymást békén, de „akik megtapasztalják Krisztus felszabadító hatalmát, tudják, hogy van igazság”. 

Akik az anyaszentegyházban vannak, hiszik és vallják, hogy a lélek szele meg akar minket mozdítani” – jegyezte meg a tiszántúli püspök, de figyelmeztetett: ehhez fel kell húzni a vitorlákat. Ha a vitorla nincs rendben, hiába fúj a szél. Isten kész arra, hogy átfújja, áttisztítsa az életünket – mondta Bölcskei Gusztáv hozzátéve: merjünk hát vitorlát felhúzni, hogy Isten közelebb vigyen bennünket egymáshoz, és akkor újra átélhetjük pünkösd csodáját.

A pünkösdi ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással fejeződött be a debreceni Református Nagytemplomban.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az "önkritikát", - persze mi nem így nevezzük, - mi katolikusok is minden mise előtt elvégezzük.
A Biblia hol írja az "Úrvacsora előtti önkritikát"?

Ha nincs gyónás, hogy lehetne bűnbocsátás? Már pedig van, olvasd el.

Szent Ágoston, aki a gondolatot a donatistákkal vitatkozva megfogalmazta, leginkább a Jn 4,1-2-re hivatkozott. Ha "Jézus tanítványai" kereszteltek, akkor nyilván Júdás is keresztelt.

Bár ez a keresztség nyilván nem az egyház pünkösd utáni szentsége volt, de Jézus nevében történt, és egyáltalán, Jézus nyilvánvalóan azért engedte meg, mert Isten kegyelmének valamilyen kiáradását jelentette.

Éspedig - hangsúlyozza Szent Ágoston - akkor is, ha Júdás keresztelt.

Pont arról van szó, hogy mi katolikusok is azt hisszük, hogy végső soron Isten az, aki megbocsátja a bűnöket. A föloldozás szövegének a kulcsmondata így szól: "és én feloldozlak téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében".

Ha én a te nevedben teljesítek valamilyen postai ügyet, és a megbízásom érvényes volt, akkor jogi értelemben te cselekedtél. Ez valami ilyesmi.

Szent Ágoston konkrét hivatkozásán túlmenően Júdás egész személyét érdemes szemlélni. Jézus Krisztus igehirdetője volt. Előkészítette az útját a többi tanítvánnyal együtt, amikor őt is, mint a többit, kettesével kiküldte Jézus tanúságot tenni. Minden bizonnyal megkapta azt a gyógyító hatalmat, amiről a tanítványok Jézushoz való visszatérésükkor beszámoltak. A Szentírás pont azzal húzza alá árulásának az ocsmányságát, hogy Jézus nem tett vele különbséget.

Szerinted egy Jézus nevében, de Júdás által kiűzött ördög visszatért a megszállottba?

Az, hogy egy súlyos bűnéhez ragaszkodó pap alkalmatlan a szolgálatára, nem is kérdéses.

A kérdés az, hogy a cselekmények elkövetése és a lebukás között eltelt időben végzett szolgálatát meg kell-e ismételni. Erre Szent Ágoston válasza az, hogy nem, mert Júdás is...

Visszakérdezek. Fölfogásod szerint ha egy keresztény naponta elkövet bűnöket, és mindig bocsánatot kér érte Istentől, Isten hányszor bocsát meg neki? Talán hétszer? Vagy inkább hetvenszer hétszer?

A farizeus és a vámos esete is jól mutatja, hogy fordulhatsz közvetlenül is Istenhez, de Jézus egy többletet adott a gyónás - bűnbocsánattal.
Ha bemegyünk egy templomba imádkozni, (misén kívül) akkor is hálát adunk, megköszönünk és bűnbánatot tartunk. Jézushoz beszélünk, aki jelen van a tabernákulumban. Az Atyához is fordulhatok, de nem kapok feloldozást! Csak a gyónás után, amibe beletartozik a bűnbánat és az erős fogadalom, hogy megpróbálom elkerülni az elkövetett rossz tetteimet, amivel megbántottam Istent, kaphatok feloldozást. Ha nem ismerném el a hibámat és ragaszkodnék hozzá, akkor a pap nem adna feloldozást. Isten persze, hogy hallja, de az oldó-kötő hatalmat átadta a földi közvetítőnek.
A mise lelkiismeret vizsgálattal kezdődik. a bocsánatos bűneinket valljuk meg. Akkor mondjuk, hogy "gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel, és mulasztással kérem ezért...és titeket testvéreim, hogy imádkozzatok értem Urunkhoz, Istenünkhöz" A pap ekkor kéri Istent, hogy bocsássa meg bűneinket és vezessen el az örök életre."

Ami a szomszédasszonyt illeti, neki az emberek a másik ember hibáit, bűneit mondja el nem a sajátját. Vagyis jól kibeszélik a másikat a háta mögött. "Csak ennek semmi köze a bűnök bocsánatához." Nem beszélve arról, hogy napok múlva vissza is hallhatja a titkos vallomását.

A gyónás az én cselekedeteimről szól, amit a másik ellen vétettem. Feleséggel, férjjel, gyerekekkel szemben. És nagyon jó tanácsokat is ad a pap, vagy a lelkivezető.

Megszentelődni annyi, mint bocsánatot kérni és kapni. Akár hetvenszer hétszer.

Ferenc pápánk egyik mondása, hogy nem Isten fárad bele a megbocsátásba, hanem mi a bocsánatkérésbe.

Ne feledd, hogy Jézus földi életében érvényesnek, üdvösségközvetítőnek ismerte el az ószövetségi vallásgyakorlatot. Zsinagógába járt, és rendszeresen fölzarándokolt a jeruzsálemi templomba. A farizeus és a vámszedő története is ebbe a logikába illeszkedik: mindketten a Templomba mennek föl, tehát vallásgyakorló zsidónak mutatkoznak. Egyikük sem akárhol szólítja meg Istent, hanem a zsidóság legfőbb kultuszhelyén.

Ettől függetlenül a rendszeres, gyóntatópap előtt végzett bánatima, és az azt követkő szentségi föloldozás mellett inkább lelkipásztori, mint dogmatikai érvek szólnak.

Dogmatikailag annyit tárgyalt ki az egyház még az ókorban, hogy az Egyháznak minden bűnt joga van megbocsátani. Ezt demonstrálandó a hittagadókat, gyilkosokat, házasságtörőket ünnepélyesen visszafogadták az egyházba egy hosszú vezeklés után, egyszeri gesztusként. A visszafogadást a püspök mondta ki, és ezzel kvázi megismételte a keresztség szentségét, pontosabban az oldás és a kötés hatalmával élve megújította a keresztség szentségének kegyelmi hatásait az illető mákvirágok fölött.

Ez az, amihez az egyháznak dogmatikailag biztosan joga van. Tény azonban, hogy az átlagos keresztények, akik se hitüket nem tagadták meg, se házasságot nem törtek, se nem gyilkoltak, nem is éltek ezzel a szentséggel: közvetlenül Istenhez fordultak a napi bűnök miatti bűnbánattal.

Lelkipásztori megfontolások vezettek oda, hogy az egyház tanácsosnak ítélte ennek az egyszeri szentségnek a rendszeressé tételét, és a kiterjesztését a hívek napi bűnbánatára.

Ezek a lelkipásztori megfontolások azonban ma is aktuálisak. Egyszerűen erősebb szakítást jelent a bűnnel annak kimondása, és erős segítség a bűn elleni küzdelemben az a bizonyosság, hogy a pap gyakorolta fölöttem az oldás és a kötés hatalmát, ezért ugyanabban a kegyelmi állapotban állok Isten előtt, mint amikor megkereszteltek.

Valahol engedelmességi kérdésnek is gondolom az egyszerű katolikus hívek részéről, hogy alkalmazkodjanak az aktuális egyházfegyelemhez. Katolikusnak lenni nem a határok állandó feszegetését jelenti, hanem mindannak megtételét, amit az egyház személyesen tűlünk kér. Személyesen tőlünk akkor is kér évi néhány szentgyónást, ha az ókoriaktól ilyen módon ezt nem kérte.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában