Templom és önkifejezés

2014. június 5. 11:13

Jakab Bálint
reposzt
És mi, mennyi az esélye annak, hogy egy új épülethalmaz nem elviselhetetlen teherként jelentkezik a gyülekezet életében?

„Ha tehát az egyház önkifejezésének egyik lehetséges módozataként tekint épületeire, úgy érdemes lenne ezeket két csoportra osztani.


Az egyik csoportba tartoznak a múltat őrző emlékek. Ezeknek funkciója nem más, mint tanúskodni egy kulturális vonulatról, de mindig ott legyenek egy közösség ezekben megmutatkozó megtestesüléseiként a településen. Ennek sokszínűsége különösen jellemző a református templomok tekintetében. Mivel a történelem úgy hozta, nem kegyúri épületek ezek, nem olasz vagy osztrák mesterek munkáinak kicsinyített másolatai, hanem mára már névtelenségbe burkolózott helyi mesteremberek álmainak őrzői, akik a lehetőségek határáig elmerészkedve a hitnek állítottak katedrálist.

A másik csoporthoz tartozók az élő közösségek állapotát jelzik. Ezekben kellene a funkcionalitást összhangba hozni az önkifejezés időszerűségével és az örökkévalóság igényével. Egyszerre kellene az otthonosság és magasztosság érzéseit megteremteni, hiszen az egyháztól elidegenedett emberben már nem ébreszt régi emlékeket egy megkopott, szúette padban való szorongás a repedezett, pókhálós boltívek alatt. Ahogyan az sem teremt hagyományt, ha mindent, ami templomra emlékeztetne, nélkülöz egy épülő, új közösségi hely. Kulturális berögződésnek is lehet nevezni, de templom padok nélkül valamifajta hiányérzetet kelt. Ahogy az orgona, ez az egykor világi hangszer hiánya is. Szakralizálódnak dolgok, miként az egykori kiváltságosok boroskupái, amik úrasztali kelyhekké lettek az idő múlásában. Ugyanakkor nem figyelembe venni a világ igényeinek változását, a kényelemhez szokott ember életérzését, a modernség egyházban való valamifajta megjelenését, öreg hiba. Kérdés az, hogy mennyire alkalmasak a templomépületek esztétikájukon túlmenően ennek az igénynek kielégítésére. Vagy tovább kellene lépni, kiegészítő terekkel vagy a sokszínű tevékenységek ellátására alkalmas épületekkel? És mi, mennyi az esélye annak, hogy egy új épülethalmaz nem elviselhetetlen teherként jelentkezik a gyülekezet életében?

Kellene egy okos stratégia, mindenekelőtt egy teológiai megalapozás a gyülekezetépítés sokszínűségének megjelenítésére. Ami szakmai történése az egyháznak, azt szakemberekre bízni, ami lelki, azt a lelkészekre. El kellene dönteni, mi az, aminek segítségével az egyház Urától kapott küldetését teljesíti, leegyszerűsítve: az egyház lelki arcát jeleníti meg. Ide kellene a belső erőforrásokat használni. Egyébhez, ami kulturális, nemzeti, helyi, helytörténeti örökség, külső segítséget kellene igénybe venni. Hiszen az, amit az egyház itt őriz, mindannyiunk kincse: a nemzeté, a településé és a jó öreg Európáé egyszerre. S mivel ez utóbbira források vannak kilátásban, érdemes lenne református zarándokutakat, lelki túraútvonalakat kiépíteni. Merthogy a modern kor vándorainak is szükségük van egy kis lelki megpihenésre, netán otthonosságra a test pihentetése közben.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés