Elkezdődött a Szent István Könyvhét

2014. május 12. 11:26
A Szent István Társulat szervezésében az idén immár huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Szent István Könyvhetet, a keresztény szellemiségű könyvkiadók legelismertebb hazai seregszemléjét.

Május 12-én veszi kezdetét a 22. Szent István Könyvhét, amelyet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Szent István Társulat fővédője nyitott meg hétfőn délelőtt 11-kor a PPKE jogi karának dísztermében

 
A megnyitón Erdő Péter és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Stephanus Alapítvány elnöke és a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója átadják az idei Stephanus-díjakat: teológiai kategóriában Bolberitz Pál professzornak, irodalmi kategóriában pedig Fésűs Éva írónőnek.
 
Az idén a pesti Ferenciek terén huszonöt pavilonban naponta 9 és 19 óra között 33 könyvkiadó várja az érdeklődőket. A kiállítók hazánk számos térségét képviselik, Budapesten kívül Szegedről, Nyíregyházáról, Gödöllő–Máriabesnyőről, Pannonhalmáról, Kecskemétről, sőt Erdélyből és Délvidékről is érkezik egy-egy könyvkiadó. Az egyes kiadók által képviselt szervezetek, egyesületek, egyházak köre is szerteágazó.
 
A könyvhétre ellátogató olvasókat idén több mint 7000 kiadvánnyal, köztük mintegy 70 könyvheti újdonsággal várják a kiadók.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés