Boldogság-töredékeink

2014. május 7. 12:44

Czope Anna
A Szív
Ameddig ki nem próbálja, addig én sem bizonyítgathatom neki, hogy Istennel boldogabb lesz az élete.

A képeidről nyugalom, elégedettség árad.


Ez érdekes, mert amikor megkérdeztem az ismerőseimet, hogy melyik képemet gondolják boldognak, vagy elégedettnek, egy példát sem mondtak: inkább azt, hogy melankolikusak. Elgondolkodtam és rájöttem, hogy tényleg azok. Talán pár képem kiegyensúlyozottságot, boldogságot sugall, de a legtöbb melankóliát. Ha mégis kell példát mondanom, akkor egy esküvői képet választanék. A násznép áldoztatása folyik, a már férj és feleség összehajtja a fejét, a kép előterében pedig homályosan látszik a gyertya és a kereszt. Számomra ebben a fotóban kettejük egymásra találása és Isten is benne van. Ezt a pillanatot egy folyamat részének tekintem. Ismerem az ő élettörténetüket, tudom, hogy sokat dolgoztak ezért a kapcsolatért, és azt is, hogy nem lesz egy leányálom a házasság, sokat kell tenni érte. A kép mindebből egy kiragadott pillanat, mégis az egészet szimbolizálja. (...)

Szerinted az elégedettség hozzájárul ahhoz, hogy boldogok legyünk?

Talán ha elégedettek vagyunk magunkkal, akkor könnyebben leszünk boldogok, de ezt nehéz megmagyarázni. Alapvetően ez egy folyamat, egy vágyakozás: haladni a boldogság felé. S ebben csak egy fok az, hogy elégedett vagyok önmagammal. Sokszor kell nekünk, embereknek a megerősítés, az elfogadás, s hogy tudjuk, hogy szeretnek. Legalapvetőbb vágyunk, hogy a közösség, amelyben mozgunk, elismerjen, szeressen minket.

Vágyakozásnak mondtad a boldogságot. Persze sokféleképpen nevezhetnénk. Szerinted mennyire emberi, ill. isteni a boldogságérzés? Kell ahhoz Istenben hinnünk, hogy élhessük ezt az örömteli vágyakozást?

Úgy gondolom, hogy a teljes boldogságot ebben a földi életben nem érhetjük el, ez egy illúzió. Csak a halálunk után, s ehhez mindenképpen kell az Isten. Itt a Földön csak boldogság-töredékeket kaphatunk. Nem feltétlenül kell vallásosság, mert ha valaki jó ember, akkor tudja úgy élni az életét, hogy azzal önmagát és másokat is boldoggá tesz. Nyilván maradnak számára kérdések, mert csak emberek vagyunk. Én is hihetem azt, hogy teljes boldogságban élek, ő is. De e kettő más. Hogy mondod el egy olyan embernek, hogy jó a vanília fagyi, aki még sosem kóstolta? Sehogy. Ameddig ki nem próbálja, addig én sem bizonyítgathatom neki, hogy Istennel boldogabb lesz az élete. Persze, mindenképpen el kell fogadni azt, hogy ő hogyan gondolja a boldogságát. De azt hiszem, kicsi vagyok még ahhoz, hogy ilyenekben nagy igazságokat mondjak. Még olyan keveset láttam és tapasztaltam a világból.

Gyermekkorod óta fotózol, bizonyára rengeteg képed van már. Ha most így visszanéznéd őket egészen mostanáig, milyen látásmódváltozást vennél észre? Nem a technikára és a minőségre gondolok, hanem a hogyanokra, a nézőpontjaidra.

A régi turista fotóimon jó, ha rajta volt az ember feje a képen. De inkább mindig makróztam, természetfotókat készítettem. Nem fényképeztem embereket, mert nem láttam értelmét. Aztán kaptam olyan visszajelzéseket, hogy nagyon szépek a természetfotóim, de unalmasak. Megnéztem őket jobban, és tényleg azok voltak. Technikailag szinte tökéletesek, mert szépek rajta a színek, szép rajta a lepke, de nincsen bennük semmi. Az ember megnézi őket, és továbbmegy. Ezek azok a képek, amelyekhez oda tudsz írni egy idézetet. Most viszont néha tudok olyan képet is csinálni, ami igazán kifejez valamit: megállsz előtte, és igen, elgondolkodsz rajta. Rossz szó, hogy fejlődtem vagy fejlesztettem magamat, mert ezt nem én csináltam, ez egyszerűen csak így lett. Talán a személyiségem alakult.

A szépség és a mélység jut erről az eszembe. Van, ami csak úgy van, és az úgy jó: önmagáért. És van az, amiben látsz rétegeket, látod a történetét. Lehet tanulni ezt a mélység-érzetet? Lehet tanulni azt, hogy az apróságokban is örömünket leljük?

Látok magam körül pozitív példákat. Az egyik nagymamámra is gondolok most, akiben mindig megvolt az a fajta derű, amit kevés emberben találunk: róla még a szenvedései közepette is elhitted, hogy boldog. Néhány barátom úgy vallja, hogy a boldogság az egy döntés. Én is kicsit e felé hajlok. Ha boldog akarsz lenni, legyél és tegyél is érte! Amikor az imént végigjöttem az esőáztatta utcán, akkor konkrétan kerestem a szépet. Volt egy gyerek, aranyos kapucniban. Nyilván nem ettől vagy ilyen hasonló dolgoktól leszek boldog, mert nem ezt nevezem annak. Hosszú távon viszont ezektől az apróságoktól lehetek elégedettebb. Tehát ezt lehet tanulni, hiszek benne, akkor is, ha ez csak segítség az úton.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A "vallásosság", azaz Isten nélküli boldogság erősen összefügg a tájékozatlansággal. Egy csomó kérdést nem tettél föl, egy csomó másikat szőnyeg alá söpörtél, és most "boldog" vagy. Ám legyen. De
a harci helyzet az, hogy ez nem mindenki számára működő életstratégia. Van, akinél nem elég nagy az a szőnyeg. Konkrétan azt gondolom, hogy ha valaki valóban találkozik Istennel, akkor nélküle már nem tudja boldognak képzelni magát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés