A megbocsátás egyemberes feladat

2014. április 22. 12:01

Pál Ferenc
Nők Lapja Café
Ötven-száz évvel ezelőtt a házastársi kapcsolatban az alapvető érték az volt, hogy képesek legyünk alkalmazkodni.

Tudunk jól dönteni? Úgy értem, jók vagyunk benne, megy ez nekünk?

Az életből nem hagyható ki az, hogy hozzunk néha rossz döntéseket. Az élet tanulásához ez is hozzátartozik. A kérdés az, hogy akarunk-e tanulni a rossz döntéseinkből. És hogy elviseljük és elfogadjuk-e annak terhét és következményeit, hogy bizony elronthatunk dolgokat vagy rossz döntéseket hoztunk.

Sokak szerint azért nem merünk dönteni, mert az ember a változástól fél a legjobban.

Igen, nagyon félünk a változástól, egyszerűen azért, mert megszokjuk a rosszat is. Ennek élettani háttere és gyökere van, nem érdemes emiatt magunkat vádolni. Az agyunk, az idegrendszerünk hálózata hozzászokik, begyakorol bizonyos válaszokat. Ezért ahhoz, hogy valamit megváltoztassunk, nagyon sok gyakorlásra van szükség, hogy az felülírja a megszokott agyműködésünket. Ha valaki évtizedekig begyakorolta, hogy úgysem fog sikerülni, hogy neki már úgyis mindegy, akkor a váltáshoz is gyakorolnia kell újból és újból és újból. Arra van szükség, hogy másképp gondolkodjunk, ennek nyomán másképpen érezzünk, másra figyeljünk, másra emlékezzünk, mást és másképpen csináljunk – önmagunkat a szó szoros értelmében alakítsuk és formáljuk.

Nem vagyunk önmagunk felülbírálásához túlságosan egoisták?

Lehet, hogy van, akinek senki igazán nem mutatta meg, hogy létezik önművelés, önfejlesztés, önnevelés. Hogy létezik önfegyelmezés. Pedig ne fegyelmezzen minket más: fegyelmezzük mi saját magunkat! Méghozzá úgy, hogy hajlandók vagyunk tanulni az élettapasztalatainkból. Ötven-száz évvel ezelőtt a házastársi kapcsolatban az alapvető érték az volt, hogy képesek legyünk alkalmazkodni, hiszen ez élet nagyon nehéz, szükségünk van valakire, aki legalább társunk lehet a hordozásában. Kerestünk egy igaz embert, mert azt gondoltuk, ha találunk ilyet, hozzá könnyebb lesz alkalmazkodni, mert majd megbecsül minket. Sokat változott a világ. Most a másik oldalon vagyunk. Most keressük az igazit. Az igazi pedig most az a valaki, aki énhozzám alkalmazkodik, akivel kapcsolatban azt élhetem meg, hogy nekem semmi dolgom nincs. Előbb-utóbb el is hiszem, hogy valaki akkor és addig igazi, ameddig nekem nem jelent terhet és feladatot. Ez egy kóros hangsúlyeltolódás. Nyilvánvalóan ne éljünk akárkivel. De akivel élünk, azt szeressük. Ebből a szempontból a ma kultúrája jóhiszeműen egyoldalú.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen ez az én központúság. Pedig egy kapcsolatban ketten vagyunk.

Végzettsége szerint mentolhigiéniás szakember is a 'csuhás', majomúr.

Válaszok:
ottapont | 2014. április 22. 19:27

Nem kell ahhoz megnősülni, hogy valaki meglássa a lényeget. A papok adják a legjobb tanácsokat. Mert hozzájuk fordulnak a keresztények a problémájukkal. Az egyház házashétvégéket szervez, ahol a házasok megújíthatják a kapcsolatukat. Kibeszélhetik a problémáikat, "eszükbe juttatják", azt, hogy hogyan kell egymással, beszélni, viselkedni.
Ő tudja, ti is megtanulhattátok volna.

Ha pincér részéről ér súlyos sérelem, többet nem mégy vendéglőbe? Ha fodrász részéről...

"2. Egy nyomorult pap részéről súlyos sérelem ért.

3. Nekem mondhatnak akármit, nekem minden mai magyar kat. pap egykutya."

Ez éppen olyan mintha valaki azért lenne antiszemita mert egyszer egy zsidó részéről súlyos sérelem érte, ezért azóta minden zsidót utál, mert mind egykutya.

Ami engem illet én egyáltalán nem rajongok Pál Ferencért, de egy bizonyos IQ és EQ fölött az ember nem 'csuhásozik' vagy 'gatyázik'.

Egyetlen ember miatt megítélni egy egész népet, felekezetet, közösséget balgaság, még akkor is az ha a sérelmed egyébként teljesen jogos és indokolt. Azzal az EGY emberrel kell lerendezni a dolgot.

Nincs tökéletes egyház vagy felekezet, mert mindegyik tökéletlen és többé kevésbé bűnös emberekből áll. A katolikus Anyaszentegyház sem azért szent mert az egyes hívek, együtt vagy külön-külön, mind azok lennének (sajnos nem)hanem azért mert Krisztus a fő.

El lehetne beszélgetni a téged ért bántásról és az ebből fakadó lelki sebedről egy hiteles pappal, mert olyan is van, én többet is ismerek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés