David Cameron kiáll a kereszténység mellett

2014. április 22. 9:30

Hörcher Ferenc
Mos Maiorum
Cameron szerint nagyobb önbizalommal kell rendelkeznünk a tekintetben, hogy keresztény ország vagyunk.

„A konzervatív kormányfő, David Cameron is vallási témákkal próbálja saját politikáját erősíteni. Döntő erőpróbák előtt áll ugyanis az ország: először a skót függetlenségi törekvésekről lesz szavazás, majd az Európai Unióból való kilépésről. De leghamarabb természetesen az európai parlamenti választások várhatók. Cameron számára ebben a helyzetben nyilván nem mellékes, hogy (magát is klasszikus anglikán hívőként megnevezve) képes-e megszólítani a hagyományos konzervatív szavazótábort, amelyet alaposan megtépázott a függetlenség párti UKIP (United Kingdom Indenpendence Party) kihívása.

David Cameron hivatalos húsvéti beszédében és azt követően, a legfontosabb anglikán lapban, a Church Timesban írt szövegében (Hitem az Angol Egyházban, My Faith in the Church of England) is kiállt a keresztény értékrend mellett, mondván: »Hiszem, hogy nagyobb önbizalommal kell rendelkeznünk a tekintetben, hogy keresztény ország vagyunk, nagyratörőbbek kell legyünk, a hiten alapuló szervezetek szerepének bővítésében, és őszintén szólva, az evangélium szellemének jobban meg kellene felelnünk, amikor hitünkről van szó, amely arra szólít fel bennünket, hogy álljunk ki és segítsünk változtatni az emberek életén«.

A cikkben e három állítás mellett sorakoztat fel érveket, és kiáll az olyan keresztény értékek mellett, mint amilyen »a felelősség, a kemény munka, a jótékonyság, az együttérzés, az alázat és a szeretet«. Ezek az értékek szerinte bátran vállalhatók a nem hívők, és a más vallási meggyőződést vallók számára is, de a hívők tudatosabban tudnak kiállni mellettük, ha bátran vállalják hitüket, s ha ebben támogatja őket a politikai közösség. E tekintetben fontos lépésként említi a 20 millió fontos katedrális-rekonstrukcióra fordítható támogatást, és a 8 millió fontos közeli szomszéd programot, amely a helyi keresztény közösségek jótékonysági akcióinak támogatására szolgál. Arra is büszke, hogy sikerült a bruttó hazai össztermék 0,7 %-át jótékonysági célokra fordítani.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Persze ott is vannak gyökértelen zsidók, liberálisok, akik egyből tiltakoznak. nem is értem, miért nem megy mindegyik haza a saját hazájába, tőlünk is, hogy végre szabadon jól érezhessék magukat övéik között. Miért rontják a levegőt más nemzeteknél. Harcolhatnának otthon az ortodoxok ellen.

Cameron egy egészséges ember.

Válaszok:
Horkay Hörcher Ferenc | 2014. április 22. 10:06

Kedves trespass!

Valóban érdemes lenne erről a gondolatról is beszélni manapság M.o.-on.

Üdv,

HHF

Kedves Türelem!

talán érdemes lenne a diskurzust a kölcsönös tisztelet normái között megtartani.

üdv,

HHF

Válaszok:
kalotaszeg | 2014. április 22. 10:23

Természetesen nem azt akarja mondani, hogy csak a keresztényekre jellemző vonás. De hát Max Weber eleget írt már a témáról a protestáns etika kapcsán.

HHF

David Cameron valszeg elkésett....

Tisztelt Mahun,

a stílus teszi az embert.

üdv,
HHF

Pontosan erről van szó, a döglött ló pedig a nyak-ló nélküli értékrendbontó liberalizmus.

Szerintem a Krisztus fel tudja támasztani a már pierrbayl által is halottnak nyilvánított (angoltelivér?)lovakat.

sebaj, a választóktól is megkapja: a szavazatokat.

Kösz a cikket, Mister Horkay Hörcher.

Úgy látszik Orbán Viktornak lesznek követői. Bár anglikánok, és nem veszik olyan komolyan a vallásukat, azért az alapértékekhez ragaszkodnak, ezek szerint. Tony Blair be sem merte jelenteni, hogy a katolikus valláshoz tért, amíg miniszterelnök volt. Köszi a cikket HHF!

Balavány tapasztalatból beszél. Állítólag "megtért", de vajmi kevés jön le ebből a cikkeiből. Sőt folyamatosan ítélkezik és tele van tárgyi tévedésekkel, már ami a kereszténységet illeti.

Aztán hol volt a keresztény Cameron, amikor a British Airways megtiltotta egy alkalmazottjának a kereszt viselését? Még a bíróság is a légitársaságnak adott igazat, hogy ezzel megsérti egyes utasok érzékenységét. Csak az Emberi Jogok Európai Bírósága adott igazat a nőnek.
Szóval Cameron igen nagyon képmutató...

Válaszok:
ottapont | 2014. április 22. 19:11

Nem gondolom, hogy politikai "paraván" nála a vallás. Van akinek egyenes az útja Isten felé, és van aki vargabetűvel jut el Hozzá, de tett arról az egyházellenes szocialista rendszer, hogy már a harmadik nemzedék ne részesüljön vallásos nevelésben. Te nem hiszel a megtérésben?
Ha úgyis lenne, ahogy te gondolod, akkor is nagyon sokat tett a keresztények védelmében. Állítólag, ahogy a ballib állítja, Magyarország nem keresztény. Ha ez igaz lenne, mint, ahogy nem, mi érdeke lenne egy maroknyi közösség kedvéért az Alkotmányba beírni, Isten nevét. Nekem a tettei hitelesek. Kiállt a kereszténységért Brüsszelben is. Azt az uniót kérte számon amit eredetileg (keresztény)álmodtak meg az alapítok.

Nem az volt az egyetlen eset, amikor súlyos diszkrimináció ért egy vallását vállaló keresztényt Angliában. De Cameron akkor hallgatott, most meg választás, ugye...

Egyébként ugyanígy nyal a muszlimoknak is, ők is szavazók, hát nem?

Kedves kesztió!

1. Mi mást tekinthetünk keresztény értékeknek, mint amit a kereszténység értéknek tekint? :)
Ez nem jelenti az, hogy ezeket ne vallhatná más is magáénak.
2. Ez is visszafordíthat: miért is ne tudnák az ateisták bátran vállalni hitüket attól, hogy NB keresztény államnak tekinti magát (aminthogy az alkotmánya ezt tételesen ki is mondja).
3. A 38 kontra 13 százalék azért még elég erős többség - a 40 %-ot meg nyilván érdemes lenne tovább bontani.
Üdv,
HHF

Kedves trespass, elismerem, hogy a katolikus oldalon is van hova fejlődni Magyarországon. Hajlandó lenne hasonló gesztusra a szekuláris, ateista, esetleg a keresztényellenes propagandát folytatók nevében?

Üdv,

HF

KEdves blassius!
Kérem, ezt ne!
ÜDv,
HF

Kedves várúr, még mindig nem nézte meg, hogy írják a nevemet. :)

üdv,
Horkay Hörcher Ferenc

Kedves várúr,
a Hadikban én is meghívott voltam, nem meghívó.
A költészetet meg nem kötetszámra mérik.
Üdv,
HHF

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés