A keresztény értelmiségről

2014. április 3. 14:28

Lázár Kovács Ákos
Mindenki lehet szarvasvadász
A vallásos értelmiségi nem tud maradéktalanul azonosulni semmilyen gondolkodásmóddal, sem politikaival, sem ökomániákkal, sem gazdasági elvekkel, egyebekkel, csakis eggyel: Istennel.
„Ez az egész észhasználat aztán a francia felvilágosodás nagy humbugja lett. Mindaz, ami itt az elmúlt háromszázötven esztendőben történt, beleértve Auschwitzot, meg a Gulágot is, ennek a felvilágosodásból eredő, úgynevezett működő, működtető észhasználatnak »köszönhető«. (…)
 
Az észhasználat a középkorban is, és előtte is létezett. (…) Én most csak azt állítom, hogy a felvilágosodás észhasználata nem más, mint mítosz. (…) Sajnálatos dolog ez, mert az ész csodálatos képességünk, lehetőségünk, de kísértésünk is. (…)


Álláspontom szerint az értelmiség nem más, mint olyan, nyilvánosságot feltételező kritikai beállítódás, amely az értelem hivatásszerű használatához kapcsolódik. Magyarán: önmagában a kritikai beállítódás vagy a hivatásos észhasználat még nem tesz értelmiséggé, ehhez nyilvánosság is szükséges. (…)

Magam Rahnerrel és másokkal együtt úgy gondolom, hogy a papi munka abszolút értelemben vett értelmiségi tevékenység, és minden más értelmiségi munka – teológiai értelemben - »csak« relatív értelmiségi tevékenység. Miért? Mert a pap abszolút mértékben hordozza az Isten-kapcsolat felelősségét, az isteni nyilvánosságot, a pap Krisztus imágója a keresztény közösségben, Krisztus mintája. (…)

Beszélhetünk hívő vagy vallásos (tehát hitét gyakorló), vagy később polgári és egyházias értelmiségiekről is. Az egyházias keresztény értelmiség: az egyház funkciójához és feladataihoz is kötődik, persze szabadon. Ezzel egyre inkább közelítünk az egyházhoz, az egyházi értelmiség problematikájához, amely nekem továbbra is nagyon fontos. Egyház nélkül ugyanis nincs keresztény értelmiség, ahogy keresztény hit sincs. Krisztus akarta az egyházat, Péternek azt mondta, hogy »én erre a sziklára akarom az egyházamat, az eklézsiámat alapítani. A gyülekezetemet hozzád akarom kapcsolni, Péter!«

Kereszténységről eleve csak azért beszélhetünk, mert van egyház. (…) S ne feledjük: az egyház gondoskodik az emlékezet kultúrájáról is – Jézus azt mondja: »ezt cselekedjétek az én emlékezetemre« –, amely egyúttal az egyház ajánlata az emberiség számára. S az egyházias értelmiségnek éppen ez az egyik feladata: ezt az emlékezetkultúrát felajánlani a többiek számára.

Az egyházias értelmiségi tehát nem tekinthet az egyházra úgy, mint tetszőleges partnerre, hanem alá kell vetnie magát neki! Az alávetés pedig annak feltétel nélküli elfogadását jelenti, hogy nem én találtam ki a játékot, és nem én határozom meg a játékszabályokat. (…)

Szerintem jelen korunk politikai kereszténysége – tisztelet a kivételnek – a bukott nyilvánosság kategóriájába tartozik. Az a politikus, aki a kereszténységet ideológiaként használja, és az élete közben olyan, amilyen – az a bukott nyilvánosság tagja. (…)

A gondolkodás kísérlet is. A vallásos ember észhasználata, legyen az természettudós vagy költő, ugyanúgy kritikai észhasználat. A kritikáját, a mértékét, a mércéjét Krisztustól, a megtestesült Istentől kapja. Ha úgy tetszik, ez hívő, sőt, vallásos kritikai észhasználat. Mert a kritikához mindig is tartozik valamiféle kívülállás, hogy hogy nem vagyok »benne a dologban«, hanem képes vagyok kívülről vizsgálni. Mindezzel tehát azt állítom, hogy a vallásos ember észhasználata szintén kritikai észhasználat. 

Zárójelben megjegyzem: a természettudományos Nobel-díjasok nyolcvan százaléka vallásos ember, ez is azt mutatja, hogy Isten nem akadály a gondolkodásban, éppen ellenkezőleg... (…)

A vallásos értelmiségi nem tud maradéktalanul azonosulni semmilyen gondolkodásmóddal, sem politikaival, sem ökomániákkal, sem gazdasági elvekkel, egyebekkel, csakis eggyel: Istennel. (…)

Az egyházias értelmiségi, akár a keresztény emberek általában – Eric Peterson, nagy teológusunk szerint – az eszkatologikus fenntartás embere, vagyis aláveti magát Isten végső tervének és megmutatkozásának, ugyanakkor soha nem hiszi el, hogy itt van már akármilyen »megoldás«. Nem gondolja, hogy politikai vagy egyéb messiásoknak kellene engedelmeskednie. Egyetlen nem tetszőleges viszonya, partnere van: Isten egyháza, aki Istent adja a hívő népnek. Az egyház az ősszentség. (…)

A válaszom tehát az, hogy a kritikai funkciónk ez az eszkatologikus fenntartás, vagyis, hogy csinálom a dolgomat, ahol élek, dolgozom, te tudom, hogy nem ebből a világból való vagyok. Ha tetszik, nem merülök fejtetőig abba, amiben élek. (…)

Kötelező kívül maradni! Isten mindig kint áll és mindig kopogtat. Amikor alávetjük magunkat az (Istent közlő) egyháznak, nem egyszerűen az egyháznak, hanem Krisztus egyházának vetjük alá magunkat. (…)

Mindezzel együtt is érdemes idéznünk Tomka Miklós vallásszociológust, aki egyszer úgy fogalmazott: keresztény értelmiség nincs, keresztény értelmiségiek vannak, vagyis az értelmiségi rétegen belül nincs keresztény értelmiség, de vannak értelmiségiek, akik keresztények. Szigetszerűen, ha úgy tetszik, magányosan. Ezt az álláspontot ugyan sokan osztják, én azonban nem teljesen értek egyet vele.

Tapasztalataim szerint Európa-szerte él és alkot egy olyan »kreatív keresztény kisebbség«, amely már túl van a modernitás felvilágosodott projektjén. Nem akar megfelelni a felvilágosodás korában született és azóta is itt, velünk makacskodó elvárásoknak. Az én nemzedékem már a posztmodern divaton is túljutott, és nekünk megint új lehetőségünk nyílott arra, hogy ne szekunder, vagyis másodlagos, hanem primer, azaz elsődleges önazonossággal legyünk jelen a külünböző értelmiségterekben. (…)

Én tehát  azt állítom, hogy igenis, élnek kreatív keresztény kisebbségek, akár értelmiségi csoportokként is, és ők primer önazonossággal rendelkeznek. Ilyen például Johann Baptist Metz, Hans Urs von Balthasar, vagy éppenséggel Ratzinger bíboros, az éppen most visszavonult XVI. Benedek pápa és mindazok, akik az ő köreikben dolgoznak, gondolkodnak. Ők ugyan teológusok, de említhetném Georges Bernanost vagy Jacques Maritaint, a két francia katolikus gondolkodót, írót is.  És itt vannak a szerzetesrendek, ők aztán igazán kreatív keresztény kisebbségek. (…)

A keresztény politikus, író, művész, orvos nem attól keresztény, hogy állandóan a kereszténységre hivatkozik, hanem attól, hogy miközben tisztességgel  elvégzi a napi feladatait, tanul, művelődik, aközben jobban szeret, mint az, aki nem keresztény. (…)

Jézus mit mondott: Add meg a császárnak, ami a császáré, és add meg Istennek, ami Istené... De Jézus azt is mondja: legyetek szelídek, mint a galambok, és legyetek, okosak, mint a kígyók! (…) A jézusi szelídség nem a jól fésült, polgári szalonkereszténységet jelenti. Mikor volt szelíd Jézus? Amikor kiverte a kufárokat a templomból, vagy elküldte Pétert melegebb éghajlatra, vagy amikor viperák fajzatának mondta kora értelmiségieit?” 

(Részlet Lázár Kovács Ákos: Mindenki lehet szarvasvadász című beszélgetős kötetéből. Lázár Kovács Ákos teológussal, a PPKE BTK kommunikáció tanszékének vezetőjével Járai Judit beszélget. Kairosz, 2013)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért kéne Istenre hivatkozni természettudományos cikkekben? A természettudománynak ez nem tartozik a kompetenciájába. Ez semmilyen ellentétben nincs azzal, hogy valaki vallásos. Szóval ettől még vallásosak voltak azok a Nobel-díjasok.

Sőt, a vallásos közvélemény is kinevetné az ilyen tudóst, mivel az isteni csodának nem az a teológiai funkciója, hogy amúgy megmagyarázhatatlan természeti jelenségek magyarázó elve legyen.

Az értelmiséggel nem hoztam volna okvetlenül kapcsolatba a nyilvánosságot, mint feltételt, de jobban belegondolva igazat adok a szerzőnek.

"Szerintem jelen korunk politikai kereszténysége – tisztelet a kivételnek – a bukott nyilvánosság kategóriájába tartozik. Az a politikus, aki a kereszténységet ideológiaként használja, és az élete közben olyan, amilyen – az a bukott nyilvánosság tagja. (…)"

Igaz, s mint ilyen sajnos sokkal nagyobb megvetésre számíthat mint egy nem keresztény politikus. Mit mond erről Jézus?

"Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák."

Ez természetesen minden keresztényre igaz.

Válaszok:
ottapont | 2014. április 3. 18:14

Egy - a vallásos közvélemény számára nevetséges - "tudományos" publikációban úgy bukkanhatna föl Isten neve, hogy "a bemutatott jelenség egyetlen lehetséges magyarázata Isten csodája".

Újra olvasva szükségesnek érzem a kiegészítést, mert talán félreérthető volt.

Ez természetesen minden keresztényre igaz, RÁM is.

Azért Japánt nem felejteném el, mint a szabadságban, demokráciában és jólétben élő, nem keresztény társadalom példáját.

Magyarázd már meg, mi az a "vakhit" és mi az az "állandó kételkedés"?

Tudományos magatartás-e mondjuk kételkedni a gravitációban vagy az evolúcióban?

Nem veszed észre az öntökönszúrást? Egy evolúciótagadó csak annyit mond, hogy él az állandó kételkedés tudományos alapjogával.

Szerintem nem az "állandó kételkedés" a tudományos magatartás, hanem az esetleges kételyre alapot adó jelenségek komoly vizsgálata.

Ha nem találsz olyan jelenségeket, amelyek cáfolják egy elképzelésedet a világ valamely szegmenséről, akkor miért kételkednél?

Ne haradudj, de ez tényszerűen nem igaz. Te nem a valódi "vallás"-sal vitatkozol, hanem egy vudu-bábot szurkálsz, amit "vallás"-nak nevezel.

A geocentrikus világképet pogány görög csillagászok alkották, és a pápa egyik közvetlen munkatársa, egy bizonyos Nicolaus Cusanus volt az első, aki fölvetette, hogy a csillagok azok távoli napok, amik körül bolygók keringenek. Messze megelőzte pl. Kopernikuszt (aki amúgy szintén pap volt), de Cusanus csak egy teológus volt, aki lényegében semmivel nem támasztotta alá intuícióját, ezért csak manapság csodálkozunk rá, hogy mennyire telibetrafált.

De ez csak egy konkrétum, fontosabb az általános, szemléleti hülyeséged. A "vallás" nem fest semmiféle képet sem arról, hogy milyen alakú föld, sem arról, hogy honnan származnak a fajok. Régi korok emberei nem találkoztak elégséges olyan jelenséggel, ami miatt okuk lett volna kétségbe vonni a régi, ma már elavultnak tűnő gondolkodási modelljeiket. Hogy emellett keresztények voltak, tehát éppúgy hittek Jézus Krisztusban, a Megváltóban, mint én, az ebből a szempontból közömbös. A vallás témája - amennyiben a kereszténységre gondolsz - Jézus Krisztus személye. Ami ezen túl van, azon keresztények éppúgy készek vitatkozni, mint ateisták. Már amennyiben elégséges jelenséget látnak maguk körül, amelyek a gondolkodási sémáik fölfordítását okozhatják.

Talán olvass tovább. Kifejtettem. A keresztény vallás Jézus Krisztusról, a Megváltóról szól. Ha nem a Jézus Krisztusra vonatkozó tanítások miatt kritizálod, akkor vudu-bábot szúrkálsz: egy általad elképzelt vallást, aminek semmi köze az igazihoz.

Albigensek elleni keresztes hadjárat 1209-29?

Ezzel együtt most nem kötözködni akarok, mert alapjában igazad van. A középkori Európában értelmes politikai kérdés volt, hogy kinek van igaza. Ugyanebben az időben mondjuk az arab világban két összeugrott emír között az egyetlen értelmes politikai kérdés az volt, hogy melyikük az erősebb.

Nem mondom én, hogy az albigensek szimpatikus népek voltak. Csak azt, hogy ez a keresztes háború az erkölcsöket és hitet érintő kérdések tisztázásának - mondjuk így - kicsit erős eszköze volt... Jobban örülnék, ha a jövőben az egyház nem ilyen módon tisztázná ezeket a kérdéseket.

Azért azt se feledd, hogy a történelmet a győztesek írják... Valahogy el kellett magyarázni a már akkor is csodálkozó világnak, hogy miért romboltak a háború során úgy porig városokat, hogy minden ottlakót megöltek.

Az egyébként tény, hogy az önkéntes éhhalált erőst kedvelték, de leginkább a nyugdíjrendszer hiányát váltották ki ezzel, úgy értem, hogy idős és munkaképtelen személyek távoztak így az árnyékvilágból.

Ahogy mondtam, nem szimpatikus népek, de az, hogy szülők a gyermekeiket gyilkolták volna, nem egykönnyen bizonyítható.

A háborúról amúgy elismerem, hogy volt benne társadalmi szükségszerűség, csak akkor is jobb lett volna, ha nem a pápa a kezdeményező, és nem köt hozzá keresztes búcsúkat.

Tudsz említeni olyan hadjáratot, amit albigensek vezettek pápai területre?

Hogy a háborút kihívták maguk ellen, azt hajlandó lennék simán tudomásul venni. Végülis a bizánci császárok is rendszeresen háborúztak a pauliciánusok ellen, sőt igazából ők telepítették át őket a Balkánra. Ezen mégsem háborog manapság senki, mert minek? Régen volt.

De hogy az egyház kezdeményezőként lép föl egy akármennyire szükségszerű háborúban, és búcsúkat köt a győzelemhez, az számomra eléggé botrányos középkori gyakorlat. Akár az I. évezred egyháza szemszögéből nézzük, akár az újkori egyház szemszögéből.

Válaszok:
Csomorkany | 2014. április 8. 17:46

Izé, a búcsúkat a részvételhez kötötte...

Az önvédelemhez annak van joga, akit megtámadnak.

Ha a francia király úgy dönt, hogy elnyomott katolikus alattvalói érdekében háborút indít, vállat vonok. De a pápának nem voltak alattvalói az albigensek. Középkori terminológiával fogalmazva a két kard illetékességének súlyos összekeveredése volt minden keresztes háború.

Ha az egyháznak joga volt 1096 és 1686 (Buda fölszabadítása) között keresztes háborúkat hirdetni, akkor 1096 előtt és 1686 óta bűnös mulasztásban van, hogy nem él ezzel a joggal?

Modernizmus :-))) az egyik, amit kedvelek az itteni munkásságodban, az üres varázsszavakkal való dobálódzás.

Az az igazság, hogy ez elég gyönge duma.

Bizánc 900 évig folytatott szinte folyamatos önvédelmi háborút a muszlimokkal, és a pátriárkának sose jutott eszébe, hogy kezdeményező legyen. Csinálja a császár, elvégre ő kapott erre kardot Istentől.

A modern pápák pont ugyanígy gondolkodnak - úgy értem 1686 óta.

Hogy korábban egy kb. 600 éves időszakban nem így gondolkodtak, az szerintem tényleg terhes örökségünk.

Ráadásul Tomka a muszlimok támadását domborítja ki, és az valamennyire igazolható, hogy a muszlimok globálisan nézve a támadó fél voltak a védekező Európával szemben. De én meg pont ezt elismerve emeltem ki az albigensek esetét, akik fegyveres támadást soha nem intéztek Európa ellen.

Egy percig nem állítottam, hogy a katharok szimpatikus népek voltak. Csak annyit állítottam, hogy a háborút nem ők kezdték, és nem is az a személy, aki erre a kardot Istentől kapta, tehát nem a francia király.

Háborúba fogni erre kapott kard nélkül, olyan döntés, amelyet sem az 1. évezred egyháza, sem a XVIII-XXI. század egyháza, sem a kortárs bizánci egyház nem helyesel.

Ezen a ponton bizony a pápai politikai nagyhatalom alaposan elszállt, nem véletlen III. Ince álma a rogyadozó Lateráni Bazilikáról, amelyet egy nyomorúságos ruhájú koldus fog megmenteni.

Nem a mi ("modernista") benyomásunk, hogy súlyos baj volt, hanem a kortársak élménye. Közöttük magáé a pápáé...

Ne jöjjünk már azzal a hülye dumával, hogy a pápák mindent jól csináltak, csak a saját korukban kell őket nézni...

Akkor mondjuk a hullazsinatot is "a kor, az Egyház, a kereszténység és a nemzetek önvédelme, a hit és az erkölcs megóvásának szükségessége" indokolta?

Nyilván VI. István pápa is ilyesmikre hivatkozott, amikor helyesnek gondolta, hogy elődje tetemét bíróság elé állítsa, de azért...

Eleve, nem egy pápa a megváltóm. Elvi kérdés, hogy III. Ince igenis bírálható, bűnös ember. Az albigensek elleni kereszteshadjárat pedig az egyik súlyos bűne. Ettől még tisztelhetem azért, mert igenis látta saját kora egyházának a válságát, és legalább két fontos gyógyszert is talált: a IV. Lateráni zsinatot és még inkább Szent Ferencet.

Az albigensek elleni hadjárat vállvonással tudomásul vehető esemény lett volna az akkori francia király részéről. Ő kapott Istentől kardot ilyen ügyek intézésére.

Nem keresztény hittétel viszont, hogy a pápa helyesen mérte föl az akkori politikai erőviszonyokat, és igazságos háborúba fogott.

Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem, de a pápa mindenképpen illetéktelenül avatkozott a másik kard dolgába.

A II. vatikáni zsinat tanít az egyes életszférák jogos autonómiájáról. Ez is ilyen téma, mint amúgy föntebb a biológia. A politikai igazságokról való döntés politikusokra van bízva. Ha az egyháziak átveszik a felelősséget, akkor politikusokként, és nem Krisztus apostolaiként működnek, ezzel pedig az eredeti, Istentől kapott feladatuk mindenképpen háttérbe szorul.

Azért most kalapot emelek előtted. Mert ezek szerint a kvantummechanikát, a négyszín-sejtés bizonyítását, a kibernetika alaptételeit, és a fekete lyukakra vonatkozó csillagászati elméleteket egyaránt a bizonyítékok gondos mérlegelése alapján fogadtad el ill. ahol szükséges, vetetted el. Erre tekintettel igazából be lehetne zárni az összes tudományos intézetet, mert a feladat csak annyi, hogy megkérdezünk Téged.

Azt azért jelzem, hogy én a magam részéről se el nem fogadtam az evolúció elméletét, se el nem utasítottam, max. tudomásul vettem, hogy a biológia-tanárom viszont elfogadta. Amit én magam valóban böcsületes személyes mérlegeléssel állapítottam meg, az az, hogy ez az elmélet - akár igaz, akár nem - semmiben nem mond ellent a Szentírásnak.

Azért azt a bölcsességet sose feledd, hogy "barátaimtól védj meg, Istenem, ellenségeimmel elbánok magam is."

A kulcsszó az autonómia, olyannyira, hogy be is idézem neked a Gaudium et Spes-ből:

"Ha a földi valóságok autonómiáján azt értjük, hogy a teremtett dolgoknak, maguknak a közösségeknek is, megvannak a saját törvényeik és értékeik, amelyeket az embernek lépésről lépésre felismernie, alkalmaznia és alakítania kell, akkor az autonómia megkövetelése teljesen jogos; korunk embere igényli, sőt a Teremtő akaratának is megfelel... Hadd fejezzük ki tehát mély sajnálkozásunkat bizonyos szellemi magatartás fölött, amely néha megnyilvánult éppen a keresztények között is, akik nem mindig látták eléggé tisztán a természettudományok jogos autonómiáját." GS 33

Na, kedves olvtárs, a Zsinat épp fölötted sajnálkozik. Nem látod a világos autonómiasértést sem abban, ha egy pápa háborút hirdet, sem abban, ha egy obskurus protestáns honlap vallási alapon elítéli az evolúciót. Ugyanaz mindkettő. Az első a közösségek jogos autonómiájának az átlépése, a második a tudomány jogos autonómiájának az átlépése.

Olyat mondani, hogy "én egy tudományos elméletet nem fogadok el", az adott tudományterületen elért komoly saját kutatási eredmények alapján vagyok jogosult. Ha ezeket a saját eredményeket vallási küldetéstudatomból következő bizonyossággal pótolom, nem csak a világ fog jogosan kiröhögni, miközben nem értem a helyzetet, hanem még a Teremtő akaratának is ellene mondok, legalábbis a zsinat tanítása szerint.

Azért neked is figyelmedbe ajánlom a GS 33 idézett részét. Elvi alapon a zsinati "autonómia" fogalmával lehet ezekben a kérdésekben eljutni a tisztánlátásra.

A zsinat maximálisan elismeri, hogy egy adott területen el nem mélyült átlagembernek igazából "nincs joga elutasítani valamely tudományos hipotézist". Ilyen joga annak van, aki elmélyült az adott terület autonóm igazságaiban.

Mit értesz azon, hogy mondjuk "elutasítom a kvantumelméletet"? Mi a tartalma egy ilyen kijelentésnek?

Az a baj, hogy annyira nem ismerem a fizikát, hogy valóban vitatott elméleteket is föl tudjak hozni, de a kérdésem hasonló volna. Mi volna a tartalma egy állásfoglalásnak részedről egy valóban vitatott elméleti fizikai hipotézis kapcsán?

A történelmet valamivel jobban ismerem. Vitatni szoktam azt az elméletet, hogy a nyelvi nemzettudat a XVIII. század táján alakult volna ki Magyarországon. Érvem, hogy Juliánusz barát a XIII. sz. elején az ősmagyarokat akarta elvezetni Krisztus hitére, és emiatt abbahagyta a kun missziót. Miért, ha "pusztai nép" - "pusztai nép"? Neki valamilyen okból a vele egy nyelvet beszélő pogányok fontosabbak voltak, mint a tőle idegen nyelvet beszélő pogányok. Úgy vélem, hogy az ő missziójában igenis a nyelvi nemzettudat jelentkezett már a XIII. században.

Tehát ez a tartalma annak, hogy elvetem a nyelvi nemzettudat késői fölbukkanásának történettudományban gyakori hipotézisét. Átgondoltam a kérdést, van egy érvem, ha majd eljutok odáig, hogy publikáció legyen belőle, akkor kiállok vele a szakmai nyilvánosság elé. Most még nem állok ilyen jól.

További kérdés, hogy ha a fizikatanáromnak és a kémiatanáromnak minden további nélkül elhihetem az engem mélységében nem érdeklő tudományos állításokat, akkor a biológiatanárommal szemben miért kellene mélységet nélkülöző ellenvéleményt megfogalmaznom? Mert én keresztény vagyok, és az erre följogosít? Hát, lószart, mama!

A te olvasatodban mit jelent a zsinat idézett szövege? Ha már nem ismersz magadra, szerinted kik azok a keresztények, akik fölött a zsinat sajnálkozik?

Az evolúcióra vonatkozó szentírási részek bizonyítatlanok.

Az veri ki nálam a biztosítékot, hogy egy szintre teszitek Jézus föltámadásának olyan szemtanúi beszámolóit, ahol a szemtanúk a vértanúságot is vállalták, olyan elbeszélésekkel, ahol föl sem merül, hogy a szentíró jelen lett volna az elbeszélt eseményeknél, vagy szemtanúkkal találkozott volna. Ezzel az egy szintre emeléssel pedig gyakorlatilag a Föltámadásról szóló beszámolókat, és a hozzájuk kapcsolódó vértanúságokat hiteltelenítitek. Ahogy másutt mondtam: ez nihilizmus. Minden vagy semmi. A gyakorlatban az jön le, hogy semmi.

Más megközelítésben ez tipikusan a zsinat által kárhoztatott autonómiasértés. A Szentírás nem biológiai forrásmunka. Mutass egy biológiai szakfolyóiratot, amely elfogad szentírási hivatkozásokat!

Az evolúcióról kordarttal kezdtünk beszélgetni, úgy képzeltem, őt tekintélyi szinten is érdekli a II. Vatikáni Zsinat állásfoglalása az élet különféle területeinek autonóm igazságairól. Ha nem, nem.

Logikailag te is elgondolkodhatnál rajta. Föntebb elismerted, hogy a bűnösök megbüntetése állami hatáskör, és az egyház autonómiasértést követ el, ha ilyesmibe avatkozik. De ugyanerről van szó, ha keresztények biológiai forrásmunkaként dörgölik a tudományos közvélemény (meg biológiatanuló kisdiákok) orra alá a Szentírást.

"Szofisztika": ez egy csúnya szó, amivel indoklás nélkül jelzed, hogy nem értesz velem egyet. Rendben, tudomásul vettem, kezdeni semmit nem tudok vele.

Emlékszel még a Szent István Társulat Szentíráskiadásainak az általam idézett lábjegyzeteire? Mert mintha nem kezelték volna Isteni tekintélyű kinyilatkoztatásként, hogy Isten minden egyes állatfajt külön-külön teremtett...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés