A pápa jóváhagyta a limburgi püspök lemondását

2014. március 27. 10:33
Elfogadta a limburgi püspök, Franz-Peter Tebartz-van Elst lemondását a pápa, miután a főpásztort luxusépítkezésekkel és más visszatetsző lépésekkel hozták hírbe.
A Püspöki Kongregáció közleménye szerint figyelmesen tanulmányozta a limburgi püspök és a székesegyház káptalanja által létrehozott bizottság jelentését, amely a Szent Miklós Egyházmegyei Központ építésével kapcsolatos felelősség kérdését vizsgálta.
 
A limburgi egyházmegyében létrejött helyzet lehetetlenné tette Franz-Peter Tebartz-van Elst püspök gyümölcsöző szolgálatát, ezért a Szentszék elfogadta a főpásztor tavaly október 20-án benyújtott lemondását. Megüresedett hivatalára apostoli adminisztrátort nevezett ki Manfred Grothe püspök személyében. A leköszönő püspököt később más megbízással látják el – áll a közleményben.
 
A Szentatya azt kéri a limburgi egyházmegye papjaitól és híveitől, hogy engedelmesen fogadják a Szentszék döntését, valamint igyekezzenek újra rátalálni a szeretet és a kiengesztelődés légkörére. 
 
A limburgi püspököt „luxuspüspöknek” nevezték, mivel negyvenmillió dolláros építkezésekbe kezdett. Emellett húszezer eurós bírságra ítélte egy hamburgi bíróság, miután a püspök beperelte a Der Spiegelt, amiért azt írta róla, hogy első osztályon repült Indiába egy karitatív munkával kapcsolatos konferenciára.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés