Keresztyénként, a választások előtt

2014. március 23. 22:40

Székely Attila
reposzt
Az elmúlt négy esztendő kormányzati teljesítményének legnagyobb pozitívuma, hogy világosan és egyértelműen megfogalmazta elképzelését, vízióját a jövő Magyarországáról.

„Nos, míg egyházunk egyszer az életben bármiről is határozott véleményt alkot, szeretném én is elmondani a magamét. Az én véleményem az, hogy jó lett volna felhívni a figyelmet arra, hogy –minden hiba és bűn ellenére, amelyek akadtak, akadnak jócskán a politikai térkép jobb oldalán is- az elmúlt négy esztendő kormányzati teljesítményének legnagyobb pozitívuma, hogy világosan és egyértelműen megfogalmazta elképzelését, vízióját a jövő Magyarországáról. Ennek a víziónak az alappillére a keresztyénség, kerete a teljes magyar nemzet, legfontosabb egysége a család, hajtóereje a munka. Ez kristályosodik ki a végre-valahára megalkotott Alaptörvényben, ez köszön vissza a miniszterelnök megnyilvánulásaiban, sőt megannyi kormányzati intézkedésben is. (Különösen szembetűnő ez a világosan megfogalmazott vízió azért, mert a baloldali ellenzék semmiféle elképzeléssel, jövőképpel nem rendelkezik. Az legalábbis nem jövőkép, hogy el kell zavarni Orbánt a hatalomból. Erről bővebben itt.) Nem kell tehát lándzsát törni senki mellett és senki ellen – de azért azt ismerjük el, hogy a számunkra fontos értékeket a jelenlegi kormányzat mégiscsak kimondta és képviselte. Örültem volna, ha ezen felismerésének egyházunk valamilyen módon (ha nem is választási körlevél, de egyéb nyilatkozat, miegyéb) mégiscsak hangot ad. Sajnálom, hogy mindenféle hamis tartózkodás (valójában régi beidegződés, és az ezzel járó félelem) köpönyegébe bújva ez a megállapítás elmaradt. Vajon miért nem lehet ezt elmondani, megfogalmazni sehol? Miért fél ettől a mi egyházunk? 

Ami pedig a kurtán-furcsán megfogalmazott üzenetet illeti: 1. valóban menjünk el szavazni. 2. Legyünk józanok, és szeressük egymást, mindenféle politikai meggyőződéssel együtt. Az istentiszteleten az Ige áll a középpontban, nem magánvélemény, személyes meggyőződés. Ott és akkor ne akarjunk senkit meggyőzni semmiféle emberi igazságról, legyen az politika vagy bármi más. De a templomon kívül keresztyénként tisztességgel felvállalhatjuk és elmondhatjuk a véleményünket, sőt normális, tiszteletreméltó módon megpróbálhatjuk meggyőzni a másik felet. Ha elég bölcsek és keresztyének vagyunk, talán még tanulhatunk is egymástól.” 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez igaz.
De a bevadult zelótákat sem.

"De a templomon kívül keresztyénként tisztességgel felvállalhatjuk és elmondhatjuk a véleményünket"

Ez a minimum.

Ez annyit jelent keresztyénül, h. ne gyűlölködjünk, tudjuk, mi a határ a kijelentések és minősítések durvaságában, tudatosan ne engedjük meg magunknak embertársunk kegyetlenül elítélését. Számomra ez a gyakorlatban azt is jelentené, h. ne hagyjuk magunkat befolyásolni a Biszku rémes tetteitől, döntéseitől, ne tapadjon a nevünkhöz a Csatáry ügy egyébként szintén nagyon helytelen megfelelője.

"Papként én se szólnék bele, magánügy. A vallást hagyjuk ki a kampányba"

Akkor ugye megvonják a "Hit gyölekezete" szésőséges zektától az egyházi státust
Néha beteges perverzióból bekapcsolom az ATV-t és az utólsó 10 percben Németh "lelkész"-taxis egyfolytában a Jobbikot gyalázta illetve felszólitott hogy ne szavazzanak rá

kordalt:
"Én csak becsületes, szívvel-lélekkel a magyarokat és a kereszténységet meggyőződéssel képviselő pártra adom a szavazatomat. :)"

Ez az irónia kinek szól?
Orbán Térdre Imára Csuhások Viktor pártjának?

A "Hit-gyülekezete" és liberálisék szólamai az egyház és az állam szétválasztásáról illetve a templomokban ne politizáljanak, ezek szerint csak a gójok meghülyítésére volt jó

"lássuk, érkezett-e, történt-e valamiféle állásfoglalás a választások közeledtével a Magyarországi Református Egyház részéről? Nos, nem csigázom a közönséget: a választások közeledtével a Magyarországi Református Egyház semmit, azaz semmit nem volt képes kiizzadni magából. "

Ellentétben a "hit-gyülekezete" nevű szekta hetek óta nyíltan uszít a Jobbik ellen

Autofocus:
"hogy tényleg benne van még az egyházban ez az örökölt félsz ami a nyílt politikai értékválasztástól való tartózkodást eredményezi,"

Tehát nyaltan elismered hogy a "Hit gyülekezete" NEM egyház
Hiszen ők nem félnek hetek óta nyilvánosan gyalázni az egyetlen magyarérzelmú pártot, a Jobbikot
Az örök sidók, csak a gójoknak kell betartaniuk az őáltaluk hozott törvényeket

Ahogy a keresztényekkel bánt 1949-től, a ballib, meg is érdemelnék, hogy ellenük lázítsanak az egyházi vezetők.

Anyám mesélte, hogy 30 éve még elmondta az iskola igazgató az értekezleten, hogy megtiltja, hogy a pedagógusok keresztet hordjanak a nyakukban. Akinek van az hordja a ruhája alatt, mert ez egy semleges iskola.

Semleges? Ilyen nincs, mert ő is állást foglalt keresztény ügyben, méghozzá Jézus ellen.

Dehogy nincs. Egy csomó dolgot elkezdtek, ezt akarják folytatni, amit lehet befejezni.
Program volt a Kossuth tér felújítása? - Nem
Megcsinálták? - Igen Gyönyörű lett, mindenki csak ámul, bámul rajta és az Olimpiai park? Ezek a belvárosi srácok hol focizhattak eddig füves pályán? És a játszótér fantasztikus minden. És rengeteg külföldi az egész városban! A Ferenciek tere és környéke milyen szép lett és milyen hálásak az emberek, főleg az idősek, hogy zebra van és nem kell, mert nem tudnak lépcsőt mászni.
Egy csomó dolog nem volt leírva, elmondva, de meg lett valósítva.

Mit mondott Orbán Viktor - amiért a ballib folyamatosan cikizi - a tetteimet nézzétek, ne a szavaimra figyeljetek! Ez az Evangéliumban van, csak a hitetlenek, nem ismerik Jézus szavait.

Így nem is, de talán így igen. Mt 21,28 Példabeszéd a két fiúról

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés