Tesz-vesz tavasz: 2700 fiatal önkénteskedik a szegedi püspökség szervezésében

2014. március 20. 09:59

Összesen 2700 fiatal önkénteskedik vasárnapig a Szeged-csanádi Egyházmegye ifjúságpasztorációs irodájának szervezésében, a Tesz-vesz tavasz program keretében. Az önkéntesek tavaszi nagytakarítást csinálnak, parkokat tesznek rendben, emlékműveket tisztítanak meg, előadások rendeznek.

Harminckét település hatvan csoportjában az előzetes regisztrációk alapján 2700 fiatal végez különféle önkéntes munkákat a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúságpasztorációs irodájának szervezésében péntektől vasárnapig – tájékoztatta Bartucz Katalin médiareferens az MTI-t.

A Tesz-vesz tavasz néven immár hetedik alkalommal megszervezett kezdeményezés célja, hogy egy időben önkéntes tevékenykedésre buzdítsák a fiatalok közösségeit az egyházmegye különböző helyein, érzékennyé téve őket a környezetükben felbukkanó feladatok észrevételére, és tettrekészségük, kreativitásuk révén azok elvégzésére – közölte a médiareferens.

Az önkéntes vállalások alapján elvégzett feladat lehet bármi, ami jobbá, emberibbé, szebbé teszi egy vagy több ember életét vagy környezetét. A fiatalok csoportjai között lesz, amelynek tagjai a szegedi Dóm téren végeznek tavaszi nagytakarítást. Vannak, akik fákat és virágokat ültetnek, sövényeket metszenek; parkot, füvészkertet és fűszerkertet gondoznak. Sokan takarítanak temetőket, templomkerteket, plébániai és iskolaudvarokat, közösségi épületeket. Más diákok színi előadásokat, drámajátékokat és zenés műsorokat adnak elő, és olyanok is akadnak, akik I-II. világháborús emlékművet és sírokat takarítanak, múzeumi kiállítási anyagot készítenek elő. Többen vállalták, hogy segítenek a hajléktalanok étkeztetésében, mások pedig állatmenhelyre mennek, kerékpártárolót, forgóhintát, kerítést, előteret és játszóteret festenek – sorolta Bartucz Katalin.

Idén már a középiskolások kötelező közösségi szolgálatába is beleszámíthat a Tesz-vesz tavasz során végzett tevékenység.

A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/12449