Dolan bíboros: Az egyház foglalkozik a meleg párokkal, de kapcsolatukat nem legalizálja

2014. március 13. 12:55
A katolikus egyház a jövőben fokozottabban foglalkozik majd az azonos nemű párok élethelyzetének problémáival – mondta Timothy Dolan bíboros az NBC-nek adott interjúban. Ez azonban nem jelenti ezen életközösségek legalizálását.

Alaposabban foglalkozik a jövőben a katolikus egyház a melegek problémáival Timothy Dolan bíboros, New York-i érsek szerint, aki az NBC-nek nyilatkozott. Az interjúban arról beszélt, hogy Ferenc pápa foglalkozni kíván az azonos nemű életközösségek problémájával, és felül kívánja vizsgálni, hogy miért legalizálják egyes államok az ilyen párok együttélését. Ez azonban nem jelenti azt – hangsúlyozta a bíboros –, hogy egyetértene a kapcsolat legalizálásával. 

A házasság férfi és nő között létrejövő szövetség, és ez nemcsak a vallás tanítása, hanem meghatározó jelentőségű a társadalom és a kultúra számára is – nyilatkozta New York érseke. Látnunk kell, hogy a házasság intézménye nemcsak az egyháznak fontos, a társadalmunk és kultúránk szenvedné meg, ha a férfi és nő között létrejövő életszövetség elveszítené tartalmát – hangsúlyozta Dolan. 
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés