Jelenits a szakrális művészetről

2014. február 22. 00:48

Jelenits István piarista szerzetes és Lovas Ilona Munkácsy-díjas képzőművész a szakrális teológiai és művészetről beszélgetett a Ludwig Múzeum fórumán.

A januárban indult sorozat első alkalmán Fabiny Tamás evangélikus püspök és Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész értelmezte a kortárs művészet és a szakralitás találkozási lehetőségeit. Akkor a kreáció került előtérbe. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány és a Ludwig Múzeum februári alkalmán Jelenits István piarista szerzetes és Lovas Ilona Munkácsy-díjas képzőművész a szakrális teológiai és művészeti meghatározásán kívül a szép definiálásával foglalkozott. A képzőművész II. János Pál pápának 1990-ben a művészeknek írt levelére hivatkozott, ahol a katolikus egyházfő a szépség mellé az igazságot helyezte.

Lovas Ilona szerint egy alkotáson belül szükség van az esztétikumon való olyanfajta túllépésre tett kísérletre, amely nemcsak a kvalitás megmutatására, az önkifejezésre irányul, hanem annál bensőbb, lényegibb üzenetet keresve az igazságot kívánja megfogalmazni. Mindez a művésznő szerint alázattal érhető el.

 
Jelenits István a szépség és jóság értelmezésén kívül többek között az egyházművészet, a szakrális művészet és a vallásos művészet különbségére hívta fel a figyelmet. Értelmezése szerint a templomi művészet – itt építészetre, képzőművészetre és zenére egyaránt gondolunk – arra hivatott, hogy a liturgia tartalmát felerősítse, annak üzenetét támogassa. Ehhez viszont szükség van a teológia és a művészet találkozására, a dialógus kialakítására. A széppel kapcsolatban a piarista szerzetes Charles Baudelaire Egy dög című költeményére hivatkozva elmondta, hogy a szép szubjektív fogalom, amelyet könnyen félreértelmezünk, és ezáltal kanonizáljuk azt, ami valójában utánzás vagy giccs. A szép a jóságra tör, az által válik érvényessé.
A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/12160