Minden keresztény ember feladata gyógyítani a társadalmat

2014. február 11. 22:41

Kozma Imre
Magyar Kurír

Olyan modellkísérletekbe fogtunk, amelyek ma már valóban megoldásokat kínálnak: befogadó falu program, cigánytelepek felszámolása, újabb lehetőségek a hajléktalangondozásban, jelzőrendszeres idősgondozás, webnővér…

Idén ünnepli 25. születésnapját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Ebből az alkalomból szeretnénk feleleveníteni a szeretetszolgálat történetét, kezdve azzal, amikor a nyolcvanas évek végén kinőtt a zugligeti közösségből.

Nagyon örülök, hogy ennek említésével kezdjük, hiszen születésünk előzményei Zugligetben találhatók, az ott megélt értékeket nevesítettük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapításával. A zugligeti egyházközség hozta létre az első szociális hálót: a nyolcvanas évek második felében plébániánk területén nem volt egyetlen rászoruló sem, aki magára maradt volna. Már létezett ez a háló, amikor 1987-ben a magyar származású, Németországban élő Fényes Csilla szeretett volna tenni valamit a magyar egészségügyi intézményekért, és megnyerte kezdeményezésének a német máltaiakat. A hit védelme és a szegények támogatása – ez a Máltai Lovagrend célja, ezt tűzte ő is a zászlajára. Egy darabig nem talált segítőkre, amíg nem találkozott Tóth Mária nővérrel, akinek tanácsára eljött Zugligetbe. Amikor találkoztunk, mind a ketten úgy éreztük, mintha mindig ismertük volna egymást. Gondolkodás nélkül igent mondtam neki, és együtt hoztuk létre 1989-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Alakuló ülése február 4-én volt. A lovagrend segélyszervezeteit széles e világon segélyszolgálatnak nevezik, de mi a szeretetszolgálat nevet választottuk, arra gondolva, hogy segélyt talán nem mindig tudunk adni, de szeretetünk mindig lesz. 

Ezt követően az NDK-ból menekülők érkezésével nagyon rövid idő alatt nagyon komoly feladatok hárultak a Máltai Szeretetszolgálatra. Hogyan történt ez?

1989 nyarán több tízezer keletnémet maradt Magyarországon, azzal az elhatározással, hogy többé nem mennek haza. Megszállták Budapestet is. Harmincezren laktak parkokban, utcákon lakókocsikban. A zugligeti plébánia előtt is több százan tanyáztak. 1989. augusztus 13-án, az esti szentmise után elém állt egy német férfi és feltette a kérdést: tudnánk-e segíteni a menekültek elhelyezésében, ellátásában. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Csilla ugyanezt tette e napon, egy másik helyszínen. Másnap este 920 ember foglalta el a helyét a templomkertben felállított sátrakban, lakókocsikban. Három hónapig tartott a szolgálatunk, összesen 48 600 ember fordult meg a négy táborban. A kezdetekkor semmink sem volt, de volt egy nagyon biztos háttér: sok száz ember, akik egy sajátos egyházközségben nevelődtek. A plébánián annak szellemében éltük mindennapjainkat, hogy karitatív cselekedetek nélkül nincs keresztény közösség. A tábornyitáskor naponta 6-800 önkéntes tevékenykedett, az egyházközség tagjai, akik fizetés nélküli szabadságot vettek ki. A következő napokban százával jöttek mások is. Bizonyítékot nyert: a jócselekedetek által az emberek egyre jobbak lesznek. A jó nem elméleti kérdés: bizonyítani kell a jót, jótettekkel. A Krisztus-követés mindig kockázattal jár, mert az ember önmagát veti be. Az áldozat varázsát a másik emberben kivirágzó öröm adja.
 
Egy alkalommal a szolgálatra felkészítő előadássorozatot tartottam A szeretet sok bűnt eltakar mottóval. Arról beszéltem, hogy jót tenni nem csak a tökéletesek, nem csak a szentek kiváltsága. Az is tehet jót, akinek van takargatnivalója, s kinek nincs? Az akkori fiatalok közül ma is sokan emlegetik, hogy milyen bátorítás volt ez számukra. A jótettek nyomán elhatalmasodó élmény örömet szerez, elbillen a mérleg: kiderül, hogy inkább jók vagyunk, mint rosszak. Ilyenkor az embernek egyre nő az önbizalma, tisztul az emberképe, saját arca is.”
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://kereszteny.mandiner.hu/trackback/12040