A házasságról nem rózsaszínben

2014. február 10. 14:58

Jakab-Köves Gyopárka
reposzt
Amikor tönkremennek házasságok, többnyire éppen ebben buknak meg a felek. Képtelenek megbirkózni azokkal a konfliktusokkal, amelyek amúgy egészen természetesek a házasságban és a családban.

„Rowling nem akkor hibázott, amikor következetesen végig kitartott eredeti elképzelése mellett, és Ront összekötötte Hermione-nal, hanem amikor képes volt egy nagyon jól sikerült hetedik rész végére egy epilógust illeszteni. Egy sötét tónusú kötetről van szó, amiben a fiatal szereplők megértik, hogy a hűség, a szeretet, a barátság fontosabb, mint bármi, és akár életüket is feláldozzák a jóért. Ebben az utolsó kötetben kiderül, hogy nem lehet semmilyen módon kompromisszumot kötni a gonosszal, mert az rosszabb a halálnál is. Végül felemelő módon lekerekedik az egész hétrészes történet, s akkor jön a szirupos, sztereotip, giccses epilógus, mintegy udvariassági körként. Hogy az olvasók megelégedve hátradőlhessenek, s hogy a happy end kötelező fordulata ki ne maradjon. Pedig nyugodtan nyitva lehetett volna hagyni a ki-kivel házasodik kérdését, hiszen tizenéves gyerekekről volt szó. Ám a világ igényli ezt a boldog felsóhajtást: lám, van boldogság, jön a rózsaszín köd!

Akarjuk, nem akarjuk, igény van erre a rózsaszín ködre. Nemcsak a lektűrök világában. Mert bár J. K. Rowling nem irodalmi igényű, de nagyon szép, élményszerű és mindenképpen emlékezetes regényfolyamában tudnia kellett volna elengedni a szereplőket, hogy saját törvényeik szerint működjenek, nem tehette, mert éveken át írt könyveire szerződése volt, és nyilván a hollywoodi filmgyártás sajátos törvényszerűségei befolyásolták őt. A boldog házasság filmen, könyvben, mesében maga a boldog beteljesülés. A házasság - ez a hol túlidealizált, hol ledorongolt társadalmi intézmény - álom és cél. De hogy az emberi képzetben még mindig él az a rózsaszín köd, bizonyítja: emberi mivoltunkhoz tartozik az a társas kapcsolat, ami megalapozza a családdá válást, egy zárt, védett egységet.

A happy endek ott tévednek, hogy a szerelmi beteljesülés éppencsak a kezdete valaminek. Sőt, az sem kell, hogy tökéletes legyen az a pár. Két ember köt szövetséget, akik nem tökéletesek, talán még csak nem is illenek egymáshoz – legalábbis nem úgy, ahogy a rózsaszín ködben elképzeljük. De legyenek bár összeillők, az igazi álompár, az idő folyamatos változásban tartja őket. Ezért mindkettejüknek szüntelenül alkalmazkodniuk kell e változásokhoz. Amikor tönkremennek házasságok, többnyire éppen ebben buknak meg a felek. Képtelenek megbirkózni azokkal a konfliktusokkal, amelyek amúgy egészen természetesek a házasságban és a családban. Sőt, egy párkapcsolatban időről-időre szükség van olyan pontokra, ahol mindkét fél megáll, és tisztázza a belül felgyülemlő sérelmeket.

Az a tökéletes házaspár, amit a rózsaszín ködben elképzelünk, nem létezhet. Ha létezik, kérem, jelentkezzen! Aki azt állítja, hogy a veszekedés megrontja a házasságot, s aki azt sugallja, hogy egy házasság lehet konfliktusmentes, az nemcsak hazudik, hanem létrehoz egy ijesztően tökéletes képet, amit bárhogy szeretnék a házasság előtt álló fiatalok elérni, érzik, hogy nem tudják.” 
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés