Február 9-16.

Házasság hete: ötletek problémák megoldására

2014. február 6. 8:52
A család értékeire és fontosságára hívják fel a figyelmet az idén hetedik alkalommal megrendezendő Házasság hete programsorozat szervezői, köztük civil szervezetek és egyházak.

A február 9-16 között megrendezendő országos rendezvény céljai közé tartozik az is, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek, és ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

A Házasság hete központi programjainak idei fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A központi programsorozat a sárospataki református templomban kezdődik egy nyitó istentisztelettel február 9-én, melyet az Európa Rádió közvetít.
 
Február 10-én az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban találkozhatnak a fiatalok az idei hét „házaspár-arcával”, Keresztes Ilonával és Mohay Tamással; a beszélgetésen arról lesz szó, Hogyan keressük és ki lesz az igazi?.
 
Február 11-én délután a XI. kerületi TIT Stúdióban előadást tart Pálhegyi Ferenc pszichológus és családgondozó Párválasztás hosszú távra címmel.
 
Február 12-én Arcok álarcok nélkül címmel a hűségről tartanak pódiumbeszélgetést a Házasság hete idei és korábbi arcai, köztük Mohay Tamás, Keresztes Ilona, Farkas Zsolt, Várnagy Andrea, Süveges Gergő és Rudan Margit az ELTE Egyetem téri épületének aulájában.
 
Koncerttel egybekötött istentiszteletet a Deák téri evangélikus templomban rendeznek február 14-én, ahol a résztvevők áldást kérhetnek.
 
Másnap, szombaton fáklyás felvonulást tartanak „a házasságért” a XVII. kerületben; a menet a Fő térről a Vigyázó Sándor Művelődési Házba vonul. Ugyancsak február 15-én mutatják be K&K Carpenter Fogadom című könyvét a VII. kerületi Wesselényi utcai Baptista Közösségi Házban; a rendezvényen előadást tart Tapolyai Emőke pszichológus Veled megelégszem címmel.
 
A központi programokon túl számtalan vidéki településen is rendezvényekkel várják az érdeklődőket, így például Szegeden, Kaposváron, Győrben, Szatmárnémetin, Kübekházán, Inárcson, Monoron, Vácon, Veszprémben, Keszhelyen, Balatonszemesen, Nagymaroson, Ózdon vagy Pécsen.
 
A Házasság hete egy Angliából indult kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban. 
    
Az idei hét szervezői között van a Magyar Evangéliumi Szövetség, a Bibliai Házassággondozó Szolgálat, a Harmat Kiadói Alapítvány, a Magyar Katolikus Családegyesület, a Magyarországi Református Egyház Házasság- és Családsegítő Szolgálata, a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziója, a Magyarországi Baptista Egyház Család Szolgálat, a Biblia Szól Gyülekezet Házassági Tanácsadó Szolgálata valamint a Magyarországi Metodista Egyház Család Szolgálata. 

 

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés