Élet

A sebeket kell most bekötözni – Interjú az abortusz.hu alapítójával

2014. február 24. 11:32
Írta: Mirk Klara
Az, hogy a testem felett én rendelkezem, az egyik legnagyobb téveszme – mondta a Mandinernek Olaj Anett, az abortusz.hu alapítója és szerkesztője. Anett maga is átélt egy abortuszt, majd sok évvel később megtért és családot alapított. Azóta küldetésének érzi, hogy elmondja, miért az abortusz a legrosszabb választás. Ítélni senki felett nem akar, csupán a saját tapasztalatát szeretné megosztani. Interjúnk.

Nemrég nagy port kavart Spanyolországban az abortusztörvény szigorításának kérdése, amely a konzervatív kormány választási ígéretei közt szerepelt. Számos tüntetést szerveztek a szigorítás ellen, Budapesten a Nők Szövetsége vonult a spanyol nagykövetség elé, mert szerintük „minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy eldöntse, akar-e gyereket vagy sem. Nincs joga ebbe se az egyháznak, se a kormánynak beleszólni”.Követed az abortusszal kapcsolatos híreket? 

A legelején, amikor az életvédelembe belecsöppentem, nagyon elfogult voltam és viszonylag harciasan fogtam fel az egész dolgot. Úgy gondoltam, hogy alapvetően fontos a törvényi szabályozás és hangoztatnunk kell a véleményünket, de azóta ez sokat tompult bennem. Egyre jobban kezdem megismerni a dolog lelki hátterét, és azt gondolom, hogy sokkal inkább ez utóbbin múlik az abortusz kérdése a nőkben és a férfiakban is. Persze, valahol meg kell mutatni, hogy van egy másik oldal, hogy az emberek ne csak azt hallják a médiában: „a testem fölött én rendelkezem”. Hiszen ez az egyik legnagyobb téveszme, de elsősorban mégsem a tüntetéseken fog múlni, hogy egy lány elmegy abortuszra vagy sem. 

Mit értesz az alatt, miszerint téveszme, hogy a saját testünkkel rendelkezünk?

A testünket (és a lelkünket) Istentől kaptuk valamire, azaz konkrét funkcióval és céllal. Amikor nem erre használjuk, látszólag szabadon döntünk, de éppen ilyenkor vagyunk teljes rabságban: az önérdek, a gonosz lélek által keltett illúziókat kergetjük. Így tehát nem magunk döntünk a testünk felett, hanem átadjuk az irányítást az egónak, aki a „másik oldal” eszköze. Szabad döntés helyett hazugságot cselekszünk. A várandósság esetére pedig leszögezhetjük: egyértelmű, hogy egy másik ember nem lehet az én tulajdonom, mint egy tárgy, aminek a létéről dönthetek. A gyerek bennem egy ajándék Istentől, egy valós személy, akit az első naptól kezdve ugyanúgy tisztelnem kell, mint bármelyik, már megszületett felebarátomat. Uzsalyné Rita szavaival: a gyereket kedves ajándékként „kihelyezte” Isten hozzám egy időre, amíg felnevelem, de nem az én tulajdonom.

Miért indítottad az abortusz.hu-t?

Nem az információátadáson van a hangsúly, tehát nem abban akar segíteni, hogy az ember minél többet megtudhasson az abortuszról és dönthessen; hanem úgy is mondhatnánk, hogy az oldal amolyan „lelki fröccs” akar lenni. Ezért van több videó is, direkt le is fordítottuk, feliratoztuk őket, hogy bárkinek segítségül szolgáljanak. Amikor abortusz előtt áll egy nő, olyankor egy iszonyatosan zárt állapotban van az agya és a szíve, és nagyon-nagyon fél. Ez a félelem eluralkodik rajta, és nem igazán fogadja be a külvilág ingereit. Ebbe az állapotba szeretnénk mégis valahogyan betörni azzal, hogy picit megmutatjuk a pozitív oldalát a gyerekvállalásnak. Megpróbáljuk az anyákban azt a részt megszólítani, amit éppen elnyomni próbálnak, de – mivel ez a lényegünk – azért ez mégis letagadhatatlanul ott van. Mindemellett persze én is tervezem leírni, hogy pontosan mi a hivatalos procedúra, ha az ember abortuszra készül vagy ha éppen meg akarja tartani a kisbabát, de szerintem ezzel nagyon sok szervezet foglalkozik már Magyarországon. Van már sok információ arról is, hogyan lehet örökbe adni vagy miként lehet anyaotthonba kerülni. Nekem viszont az a célom, hogy akik tényleg tervezik az abortuszt, tehát még nem döntötték el, hogy megtartják-e a babát, azokat esetleg megindítsam abba az irányba, hogy vajon jó-e ez a döntés. 

Az, hogy ilyen őszintén beszélsz a múltadról, az abortuszodról, tudatos döntés volt? Hogy kell ezt elképzelni, egyik pillanatról a másikra úgy döntöttél, hogy, ezt nem lehet máshogy, nem lehet ködösíteni, ki kell állni és el kell mondani azt az egészet úgy ahogy volt, szóról szóra?

Igen. Persze nem egyik pillanatról a másikra hoztam meg a döntést. Átéltem azt az élményt, amiről a tanúságtételemben beszélek, és aminek hatására teljesen meggyógyultam; mégis, ez egy annyira nagy szégyen és annyira belém ivódott az elmúlt tizenöt évben, hogy erről nem beszélünk (anyukámnak sem beszéltem róla, tavaly tudta meg ő is), hogy ebbe a hazugságba belekényelmesedtem. Ez egy kicsit ördögi dolog: olyan, mint amikor már nem veszi észre a szemed a rendetlenséget, ha hosszú ideje uralkodik a szobádban. Ugyanez volt velem még hónapokig az „élményem” után, de közben már éreztem, hogy nekem erről beszélnem kéne és aztán ezt el is kezdtem.

Kik állnak a honlap mögött rajtad és a férjeden kívül? Van egy csapat, aki segíti a munkátokat? 

A férjem és én kezeljük a honlapra beérkező leveleket és a telefonokat, de két tágabb csapat is van, akikkel kapcsolatban állunk, és akik adott esetben segítenek nekem. Az egyik egy életvédő egyesület, melynek nem vagyok tagja, és akik ugyanígy válságterhes anyákkal foglalkoznak. Ők ezt már évek óta csinálják, úgyhogy nagy tapasztalatuk van, így nagy segítséget tudnak nyújtani. A másik szervezet pedig Böjte Csaba budapesti irodája, a „Jóhíroda”.

A saját missziódból kezdtél bele ebbe az egészbe. Nem érzed úgy, hogy nagy fába vágtad a fejszédet, nem félsz a politikai, ideológiai támadásoktól? 

Remélem, mindig elég pici tudok maradni ahhoz, hogy belekerüljek valami fölösleges, magasröptű ideológiai harcba. De valóban értek már támadások és biztos fognak is még, erre fokozatosan kezdek rájönni. Tudom, hogy fel kell vérteznünk magunkat, ezért tettem is egy olyan elhatározást az elején, hogy ha egy kicsit is a család rovására megy ez az egész, akkor abba fogom hagyni. Annyi bizonyos, hogy ez egy nagyon nagy darázsfészek. Ráadásul eddig Magyarországon nem nagyon beszéltek a témáról az emberek. Nyugaton már vannak erre külön szervezetek, ahol szó esik az abortusszal való tapasztalatokról, Magyarországon ez tabu még mindig, így mondhatni úttörő vagyok. Alapvetően 99 százalékban pozitív fogadtatásban van részem annak ellenére, hogy a legsúlyosabb bűnömről mesélek. De jelen van az az 1 százalék, amelyik megpróbál bántani, illetve nyilván egy-egy kudarc a munkámban is egyfajta támadásként fogható fel. Hiszen előfordul, hogy eljön hozzám egy lány, akinek már megvan a „dátuma” és próbálok a lelkére beszélni, felvillantani előtte a jó dolgokat, és mégis elmegy abortuszra. Ha pedig több ilyet átélek, akkor azt nagyon nehéz feldolgozni. De összegezve: a legfontosabb az, hogy a család maradjon az első. Ehhez önkontrollra van szükségem, mert legszívesebben „ide nekem az oroszlánt”-alapon mennék mindenhova, de az bolondság lenne.

Hogy néz ki, mikor megkeres téged valaki? Akkor is ebben a kis irodában, a Sziklakápolna mellett ülteted le a téged megkeresőket? 

Nem, általában kávézókban találkozunk vagy sétálni szoktunk, vagy sokan csak telefonon keresnek fel és akkor úgy beszélgetünk. Mindenkinél az a fontos, hogy el tudja mondani a problémájá,t mert abban ott rejlik a megoldás is. A lány körül a gyermek apja, az anyós, a tágabb család mindig belekezd a maga verziójába; pedig szerintem az a legfontosabb, hogy végig kell hallgatni a lányt és a kétségeit. Csak utána lehet megpróbálni őt elindítani a gondolkodásban valamilyen irányba, ami persze nagyon nehéz. 

Nagyon nehéz lehet meghúzni a határokat, hiszen elég nagy hatást gyakorolsz ezzel az illető életére. Ha valaki megtartja a gyermeket, még mindig számos nehézség áll előtte. Nem terveztek utólagos lelkigondozást?  Nem akarjátok esetleg valahogyan nyomon követni ezeket az embereket, vagy erre valamiféle terápiát kidolgozni? 

Ez valóban nagyon fontos. Igazából ilyenkor számítok a megismert életvédő szervezetek segítségére, hiszen ők ezzel foglalkoznak: babakelengyét adnak a lánynak, nyomon követik, hogy mikor érkezik el a szülés ideje, kis ajándékkal készülnek, figyelik, hogy mi a helyzet a gyerekkel, meglátogatják a kórházban. Természetesen mindezt én is meg szeretném tenni személyesen; de nyilvánvaló, hogy ha sok ilyen anya lesz, már nem fogom bírni. Ez azért is nagyon fontos, mert az apa, ha „dilemma van”, és végül a lány a gyerek mellett dönt; akkor nagyon sokszor kilép a képből, és több esetben a lány szüleire sem lehet számítani. Mindenképpen szüksége van a fiatal anyának a támaszra, már csak egzisztenciálisan is. 

Talán lehetne ennek az egésznek egy prevenciós oldalt is csinálni, esetleg elgondolkodtatni, megismertetni a fiatalokat a test teológiájával. Mintha ezen a téren nem tennének meg eleget, még egyházi oldalról sem. Te látsz ilyen irányú törekvéseket?

Egyrészt látok, például a Parázs Pasztorációs Központ (a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye ifjúsági és családpasztorációs központja) régóta üzemel Kecskeméten. Ők több ezer diákhoz jutnak el egy évben, van egy kis csapatuk és az életvédelemről, a családtervezésről, a nővé válásról tartanak előadássorozatokat a diáklányoknak általános iskolástól középiskolásig. Emellett én is szeretnék persze tenni valamit e téren. Ahogy az anyaotthonokkal és más életvédőkkel beszélgettem, egyértelművé vált, hogy valójában nem a válságterhesek azok, akikkel el kellene kezdeni a missziót. Persze, egy nem várt terhesség esetén elveszhet egy kisbaba és egy anyának a lelke, ha rossz irányba indul. Viszont ha elmennék egy iskolába és ott elmondanám egy egész osztály előtt a történetemet, és ezt hallja az a két-három lány, aki az osztályból a közeljövőben esetleg teherbe esik, esetleg visszatartaná őket az abortusztól. Így még több embert érhetnék el. Viszont itt jön be ismét a családommal töltött idő kérdése; de azért a megelőzést is fölvettem a teendők listájába. El is fog indulni valami idén, mert talán ez a legfontosabb.

Hogyan fogod meg azokat, akik nem vallásosak? 

Ez szintén nagyon nehéz, ráadásul az én tanúságtételemből nem lehet a Jóistent kihagyni, hiszen az egész róla szól, de ebben is segítséget nyújtanak Ferenc pápa gondolatai. Ő azt mondta az egyik beszédében, hogy fölöslegesen és idő előtt ne moralizáljunk. Ha például egy leányanya elmegy a templomba, megtartotta és kihordta azt a gyermeket, azaz mellette döntött és megküzdött érte, és kéri, hogy kereszteljék meg a babát; akkor ne kezdjük el vizsgálgatni, hogy meg lehet-e keresztelni a gyermekét, hanem inkább a Szentlélek bölcsességével mérlegeljünk és esetleg kereszteljük meg. És majd utána, ha ez az anya azt látja, hogy a bűnei ellenére van egy befogadó, szeretetteli fogadtatás a templomban, akkor majd valószínűleg felnő a hithez a doktrínák szintjén is. Ezt Ferenc pápa úgy fogalmazta meg, hogy „a sebeket kell most bekötözni”. Kötözzük be a sebeket szeretettel, és utána beszélhetünk a teológiai témákról. Én is igyekszem úgy közvetíteni a szeretetet, hogy az illető azt lássa: van valaki, aki őt megérti és elfogadja. És a végén csak annyit teszek hozzá, hogy imádkozni fogok érte, hiszen azon múlik minden.

Te hogyan találkoztál a vallással? Eleve ilyen neveltetésben részesültél? 

Nem; a férjemen keresztül tértem meg. Ő kezdettől fogva katolikus, én csak elvileg voltam az: megkereszteltek, de nem jártunk templomba a szüleimmel; viszont ha például a nagymamáimnál voltam, akkor azért mentünk. Kaptam Bibliát és imádkozgattam otthon gyerekkoromban is, azt tartottam, hogy én katolikus vagyok. Aztán mikor elkerültem filozófia szakra, akkor végképp eltávolodtam ettől, hiszen ott teljesen máshonnan vizsgáltuk ezeket a kérdéseket. Ráadásul elkezdtem keleti filozófiákat tanulmányozni, és emlékszem arra a kijelentésemre, hogy „én nem vagyok vallásos, de ha választanék, akkor biztosan buddhista lennék”. Ez volt szerintem a mélypont. Nemsokára viszont találkoztam a leendő férjemmel, és ő a második randinkon (vasárnap volt) megkérdezte, hogy elmennék-e vele szentmisére. Szerelmesek voltunk, én a felsliccelt szoknyámban rávágtam, hogy persze, menjünk, ismerem én a szentmisét, de attól még nem fogok csinálni semmit a templomban. Nem térdelek, nem állok föl. Így volt hónapokig, jártunk minden vasárnap, aztán egyszer csak elkezdtem sírni, sírni, egész miséket végigsírtam hónapokon keresztül. Végül rájöttem, hogy hoppá, én már nem a szerelmem miatt vagyok itt, hanem mert már tudtam, hogy van Isten, Aki nagyon jó. Persze ezt megírtam a nagymamáimnak is, úgyhogy nagy volt a boldogság.

És a férjed meg tudott győzni téged, egy filozófust? Hogy csinálta? Észérvekkel vagy érzelmekkel?

Nekem az a tapasztalatom, hogy észérvekkel legtöbbször csak eltávolítani tudod az embert a hittől, hiszen a hit elsősorban nem az észben működik. Jézus se kezdett el hosszasan és bonyolultan magyarázni. A templom közege hozta el számomra a megtérést. A leendő férjem részéről az volt, ami közelebb vitt engem Istenhez, hogy soha nem ítélt meg. Ő nagyon betartja a szabályokat és még kamasz korában, amikor a leglázadóbb volt, akkor is ment minden vasárnap szentmisére, nekem mégsem szólt semmit, hogy én miért nem állok föl, miért nem térdelek, miért nem imádkozom. Egyszerűen elfogadott. Toleráns volt és ez hatott rám. Gondolom, ha megpróbált volna meggyőzni, akkor dacot hozott volna elő belőlem, de így nem. Végül nyilván Jézus jelenléte volt az, ami teljesen megváltoztatta a szívemet. És amilyen megtéréstörténeteket eddig hallottam, úgy látom, ez számít. Vagy az emberektől egy szeretetgesztus, ami elindítja a másikban a kis kukacot, hogy hoppá, vajon miért ilyen jó ő; vagy a templomi közeg, azaz Isten kézzelfogható közelsége; vagy esetleg valami nagy törés és szenvedés – sajnos ez a leggyakoribb. 

Elég nagy falat, hogy valakit szemtől szemben megpróbáljunk meggyőzni egy ilyen súlyos témában; akkor is, ha saját tapasztalatainkból táplálkozunk. Készültél erre pszichológiai vagy mentálhigiénés előtanulmányokkal?

Nagyon nehéz feladat ez, és én nem is érzem magam erre feljogosítva, hiszen nincsenek pszichológiai előtanulmányaim. Viszont olvastam jó pár könyvet ebben a témában, olyat is, ami pontosan azt járja körül, hogy hogyan kell a válságterhes nőkkel beszélgetni. Terveim között szerepel egy tanfolyam elvégzése, mert van erre egy szerintem nagyon jó módszer. De azért próbálom az eredeti kiindulóponthoz tartani magam, hogy engem nem hívott többre a Jóisten, mint hogy elmondjam a történetemet másoknak. Már tapasztaltam, hogy ez több embernek segít. Nem akarok dönteni helyettük, nem akarom őket tudományosan megközelíteni, vagy a saját hatáskörömet túllépni. Egyszerűen remélem, hogy azzal, hogy megosztom valakivel a saját tapasztalataimat, tudok rajta segíteni.

Összesen 250 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Régi álláspontom és nagyon örülök, hogy ezt most egy nő, egy okos és tisztán látó nő megerősíti.
Az abortuszt azzal védte eleinte a feminista, liberális eszmét valló tábor, hogy a nő a saját testével szabadon rendelkezhet.
Sok mindennel nem rendelkezhetünk, amiről azt hisszük a miénk, de azzal a kis élőlénnyel, azzal az új emberrel, aki ott növekszik és arra vár, hogy napvilágra kerülhessen, azzal az, akire addig is bízva van, semmiképpen sem rendelkezhet!!
Csak feladatot kapott. Vigyázni rá, őrizni - a tőle telhető elvárás szerint.
Az egy másik emberi lény, nem része az őt hordozó testnek.
Ő két emberből létrejött új, önálló ember.

Ez mindig is így volt, de most különösen fontos ezt megértetni, hiszen a demográfiai problémánk ezt csak megerősíti.

Ez egy tőled elvárható hosszászólás volt....

Gyermekeink a jövőnk. Ennyi.

Elképesztő, ami itt folyik.
Nem vagyok vallásos, úgyhogy Jézust kihagyom az egészből (és ki is kell hagyni), de vallom: az abortusz gyilkosság. (Megkövezhetnek érte, akkor is).
Nem a nő dolga eldönteni: megszületik-e (azt igen, hogy egyáltalán akar-e gyermeket, akkor százféle módon védekezhet ma már). Ha megfogant, egyesült a két sejt, az már egy EMBERKE, nem puszta sejtcsomó.
Ellenérvekhez: az erőszak más tészta. Akkor én is haboznék (de nem sokáig, a gyermek semmiről sem tehet, és az élet élni akar.)

A saját tested felett még rendelkezhetsz úgy ahogy, de más élete felett nem. Az abortusz, akkor elfogadható, csak, ha a magzat az anya életét veszélyezteti. abban az esetben az anya életét kell menteni a magzat ellenében.

Hülyeséget beszélsz, te is sejtekből állsz, több milliárdból. Az embrió kevesebből, de attól ő még egy ember. Tudod ez nem úgy van, hogy csak a 190 cm-es emberek emberek, akik meg alacsonyabbak, azok nem. Ja még valami nem csak sejtek sokasága, hanem annál több, és ezt nem az egyházak mondják, hanem az orvostudomány vallja.

Halvány lila segédfogalmad nincs arról, hogy miről beszél (ír) az, akinek az írásához hozzászólsz...

A katolikus egyházjogban korántsem csak az anya felelőssége kerül elő. Ahogy blogin írja, az abortuszban való formális együttműködés azonnali kiközösítést von maga után. Tehát a férfi is ebbe esik bele, azok a rokonok is, akik erre bátorítják az anyát, az az orvos is, aki részt vesz benne. Akik ilyesmit tesznek, jogosan nem nevezhetik magukat tovább katolikusnak, legalábbis mindaddig, amíg bűnüket komolyan megbánva, és gyónásban megvallva el nem kezdik Istent keresni.

Más kérdés azonban, hogy egy válságterhesség kritikus óráiban tényleg az anyáé az utolsó szó, egy férfinek szóló figyelmeztetés ilyenkor már elkésett.

Ezt még lehet folytatni: vajon hány abortuszt lehetne megakadályozni azzal, ha a megszült gyerekeket a szüleik gazdag és gyermektelen amerikai pároknak adhatnák el, vagy mondjuk janicsárképzőbe diktátoroknak?

A helyes válasz az, hogy sehányat. Mindezek ugyanis ugyanazok az erkölcsi defektusok: én, az értelmes felnőtt ilyen-olyan szükségleteim eszközeként értékelem az értelmetlen magzatot/csecsemőt, aki nem tud velem vitatkozni.

A janicsárképzés egy európai nagyhatalom évszázadokig folytatott törvényes gyakorlata volt.

Ehhez képest homoszexuális párok a legbolondabb helyeken is legföljebb 10-15 éve fogadhatnak örökbe gyermekeket, nálunk meg ez is, az is törvénytelen.

Ha már társadalmi reformokkal akarunk küzdeni az abortusz ellen, miért ne a jól bevált janicsárképzést vezessük be?

Nem tudok ellenállni annak, hogy adjak egy linket erre a hírre. Újabb csapás az abortuszra!

http://hvg.hu/vilag/20140120_N..

Akkor egy idézet Chestertontól: Aki megőrül, az nem a józan eszét veszíti el, hanem minden mást a józan eszén kívül, a józan esze pedig elkezd önmaga körül forogni.

Akkor azt akarod mondani, hogy mindezek a Szentírás érdektelen részei? Mára figyelmen kívül hagyhatóak? Sőt, mivel ilyenek vannak a Szentírásban, tulajdonképpen az egész figyelmen kívül hagyható? De legalábbis szubjektív válogatás kérdése, hogy ami számomra nem kényelmetlen, azt megtartom, ami kényelmetlen, azt elfelejtem?

Emlegettem én a KEK-et és a CIC-et? Rákérdeztem, hogy szerinted mi az értelme az általad beidézett szentírási szakasznak. Mert azt megtudtuk, hogy szerinted nem az az értelme, hogy szó szerint be kellene tartani. De ez még csak valami, amit nem kell vele tenni, tehát negatívum. Mitől Szentírás az általad idézett szakasz? Vagy van-e bármilyen normatív értéke bármilyen szentírási szakasznak, és ha igen, mitől? Vagy csak arra való, hogy általad szubjektíve kiválogatott, számodra tetszetős idézeteket dobálj a magunkfajta csökött konzikra?

Így lebuktatni bennünket... Tiszta szerencse, hogy legalább te átlátsz a szitán.

Öregem, mondták már neked, hogy egy alternatív univerzumban élsz?

Ez a reformer-konzervatív szembeállítás - hogyismondjamcsak - a valóság nem túl egzakt képe a fejedben. Ebből következően igen kevéssé alkalmas a valóság befolyásolására.

Ami személyesen engem illet, nagyjából fogalmam sincs, kik dolgoznak a Vatikánban, és azok milyen érdekcsoportokhoz kötődnek. Ebből következően semmiféle önbizalmat nem tudok meríteni az ott melózó konzervatívok ilyen-olyan sikereiből.

Ferenc pápa túl sok megnyilvánulásával eddig nem találkoztam, a nagyböjti körlevele kellően rövid volt ahhoz, hogy végigolvassam, és összességében tetszett, úgyhogy most elszántam magam az Evanelii Gaudiumra, de ennyi.

Nagyon drukkolok a pápának, hogy átszervezze a vatikáni pénzügyeket, de fogalmam sincs, milyen erők és ellenerők között küzd ott. Mindenesetre sem erőnek, sem ellenerőnek nem érzem magam. Bankszámlám határozottan nincs a Vatikánban.

Ha tehát egyike voltam azoknak, akik a posztodat ihlették, akkor némileg mellényúltál. kgyula az protestáns, tehát vélhetőleg még ennyire sem érdekli a pápa, a többiekről nem tudok biztosan nyilatkozni, de mi itt éljük az életkénket, na!

Csak azt akartam jelezni, hogy ez az egész lihegés, hogy így fordul a vatikáni politika vagy úgy fordul, és a "reformerek" most szedjék össze magukat - egy alternatív univerzumról szól, mint amiben én élek.

Amúgy gondolod, hogy mondjuk a stockholmi leszbikus püspöknő kisebb jólétben él, mint egy átlag katolikus püspök? Valahogy az az érzésem, hogy ez az egész állítólagos vagyoni megkötözöttség csak addig zavar, amíg a saját ügyedet nyomatod.

Válaszok:
Csomorkany | 2014. március 6. 10:20

Ja, amúgy a svéd államegyházat pont a pénzzel fogta meg a homoszexuális lobbi. Ha az államegyház aszondaná, hogy nincs homoszexuális esküvő a svéd templomokban, akkor az állam meg azt mondaná, hogy nincs állami támogatás.

Hát, minden nincs. Pénz is, meg Isten is egyszerre... Ne legyünk telhetetlenek! Jézus is azt mondja, hogy választanunk kell, úgyhogy ez eddig teljesen biblikus...

A puspöki palotát említetted. Gondolom a berendezésre gondoltál, ami biztos szép, mert fábol készult, mesterek munkája, nem pozdorja, vagy kínai bútor és nem pár évre szavatolták. Régen ilyenek voltak a bútorok. Szépek és tartosak. A puspökök egyszerű papok, egyszerű ételeket esznek, és csak nem fogják kidobálni a régi bűtoraikat, hogy mondjuk te is ne szolják meg őket. Ezek múzeumi tárgyak ma már. És én, is te is szereted szép dolgokkal körulvenni magadat nem? Ők pedig egyszerűen megörökölték! Te melyik puspöki palotában néztél szét? Nem is tudtam, hogy csak úgy be lehet menni és sétafikálni.

Válaszok:
Csomorkany | 2014. március 11. 8:14

Más: 1X csevegtünk arról, hogy hol használja a katolikus egyház az 1-5Mózes terminológiát. Nos, megvan: a hétköznapi olvasmányoskönyvben így nevezik meg Mózes öt könyvét.

Pl. "Olvasmány Mózes harmadik könyvéből"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés