Hogy állunk a fundamentalizmussal?

2014. január 23. 11:51
A fundamentalizmus úgy is értelmezhető, hogy az ide sorolhatók komolyan veszik magukat, "a" után "b"-t, "c"-t és "d"-t is mondanak ahelyett, hogy a hasuk megtömésével, a szexlapok nézegetésével és a szórakoztatóipar finanszírozásával töltenék ki ébrenlétük üres óráit.

„A fundamentalizmus tulajdonképpen annyit jelent, hogy nem haladó/liberális. A fundamentum latin szó, jelentése: alap, a fundamentalizmus ezek szerint az alapokhoz való visszatérés, az alapok fontosságának hangsúlyozása. Következésképp a haladó/liberális jelentése: az alapoktól elrugaszkodó, az alapokat elutasító, akár megalapozatlan, levegőben lógó. Így már sokkal kevésbé hízelgő a jelző.


A fundamentalizmusból közvetlenül következik az erőszak? Szerintem nem. Az iszlám fundamentalizmussal nem az alapokhoz való visszatérés a gond, hanem hogy az iszlámnak nincsenek olyan alapjai, mint a matematikának vagy a fizikának. A szó maga teljes alávetést jelent, ami akár a józan ész nagy ívben való elhajítását is takarhatja. Ez nyilvánvalóan veszélyes, akármire hivatkozva is követik el. A kereszténység alapja Jézus két főparancsa: szeresd Istent teljes erődből, és szeresd embertársadat, mint önmagadat. Ehhez nyugodtan vissza lehet térni, nem következik belőle semmiféle szélsőség, sőt inkább a szélsőségek elutasításához, kiegyensúlyozott és szeretetteljes életmódhoz vezet. A fundamentalizmus bírólóinak ez esetben legfeljebb az fájhat, hogy a jézusi alap az egész nyugati civilizáció alapja is egyben - ez a tény ugyanis nem népszerű a körükben. (…)

A fundamentalizmus úgy is értelmezhető, hogy az ide sorolhatók komolyan veszik magukat, »a« után »b«-t, »c«-t és »d«-t is mondanak ahelyett, hogy a hasuk megtömésével, a szexlapok nézegetésével és a szórakoztatóipar finanszírozásával töltenék ki ébrenlétük üres óráit. Ebből természetes módon következik, hogy aki tényleg muszlim, az fontosnak tartja a Koránt, aki tényleg keresztény, az meg a Bibliát. Szemben a muszlimra hivatkozó szélsőségesekkel, akik olvasni sem tudnak, tíz-tizenöt verset ismernek a szent iratukból, és azokat teljesen kiforgatva gyilkolják a normálisakat. Szemben azokkal az önjelölt keresztényekkel, akik »Az Úr utálja a köcsögöket« feliratú transzparensekkel tüntetnek, ők is igen hamar elakadtak az Újszövetség tanulmányozásában. Amit művelnek, az nem fundamentalizmus, hanem a neandervölgyiek támadása - ha eddig azt gondoltad volna, hogy nyom nélkül kihaltak. (…)

Az alapok komolyan vétele és tiszteletben tartása nagyon helyes törekvés, ebben az értelemben akár büszke fundamentalisták is lehetnénk.”
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Abban, hogy a görög-római kultúra "legalább annyit adott", abban meg lehetne egyezni. A probléma ott van, hogy az Európai Unió tervezett alkotmánya kizárólag a görög-római kultúrát nevezte az európai civilizáció alapjának.

Mondjuk a fölvetett megegyezés erősen elvi, hiszen egydimenziós. Kb. annyira értelmes, mint az a mondat, hogy "egy méter zsákmadzag az kb. ugyanannyi, mint 1 kg. krumpli".

Szóval hogy mi a több, a Codex Justinianusban foglalt tételes római jog, vagy a minden gyerek által megtanulható Tízparancsolat, az erősen nézőpont kérdése. Hasonlóképpen, hogy mi a több, a boltív, és a többi ókori görög-római építészeti hucutság, vagy a gótikus katedrálisok.

Ettől függetlenül egy olyan megfogalmazást, ami egymás mellé teszi a görög-római civilizációt, és a Szentírásban gyökeredző zsidó és keresztény vallási-társadalmi gondolkodást, el lehetett volna fogadni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés