Jezsuiták

Ferenc pápa: Az egyház ereje nem a szerkezetében rejlik

2014. január 3. 10:41
„Az Evangéliumot nem inkvizíciós botozással, hanem gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni” - fogalmazott az egyházfő a római Il Gesu-templomban bemutatott szentmisén.

A Róma központjában levő Il Gesu-templomban háromszázötven jezsuita pap koncelebrált Ferenc pápával a Jézus szent szíve nevű liturgikus ünnepen.

A rendalapító Loyolai Szent Ignác sírját őrző templomban bemutatott mise hálaadás is volt az új jezsuita szentért, Szent Faber Péterért (1506-1546), a Jézus Társaság első papjáért, akit a pápa december 17-én avatott szentté.
 
Ferenc pápa homíliájában ismételten a papság és az egyház feladatairól beszélt. Úgy fogalmazott, az igazi jezsuita nem kizárólag magára összpontosítva éli életét, hanem mintegy kiürítve önmagát lealacsonyodik az őt övező világhoz, ami azt is jelenti, hogy nyitottá válik az emberek és a világ iránt.
 
„A folyamatos keresés, a szent és boldog nyugtalanság vezessen bennünket a világ felfedezésében” - mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy e nyugtalanság nélkül sivárrá válik az életünk.
 
Fáber Péter egyszerű ember volt, de nagy vágyak vezették. Csakis őszinte hittel, magasan szárnyalással, misszióval, merészséggel lehet megváltoztatni a világot, „vagy középszerűek maradunk és megelégszünk az apostoli programozás követésével” - hangoztatta Ferenc pápa. Hozzátette: az egyház erejét nem belső szerkezete adja, az egyház a lendületét „Isten mély és mindent megmozgató vizeiből merítheti”.
 
„Az Evangéliumot nem inkvizíciós botozással, hanem gyengédséggel, testvériséggel, szeretettel kell hírül adni” - fogalmazott az egyházfő.
 
Az Il Gesunál nagy tömeg várta Ferenc pápát. Ez volt a harmadik alkalom, hogy az egyházfő a római jezsuita templomba látogatott. Korábban július 31-én és szeptember 10-én járt itt, amikor a jezsuiták működtette Astalli-menekültközpontot is felkereste. 
 
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés