Krisztusi misztérium

Erdő Péter: A hit alapkérdéseiről nem a közvélemény dönt

2013. december 23. 12:38
Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait – mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában. Erdő leszögezte: a hit alapkérdéseiről nem a közvélemény dönt.

Erdő Péter rámutatott: Isten emberré lett, Jézus pedig – aki túl van az időn és a téren – valódi helyen és valódi időben született meg, ezért mondja az egyház titoknak, misztériumnak a megtestesülését. „Ha Isten annyira szeretett bennünket, hogy szolidaritást vállalt velünk, megszületett Betlehemben hajléktalan gyermekként, akkor nekünk, embereknek is ilyen szeretettel kell fordulni egymás felé” – állapította meg az érsek.

A bíboros megjegyezte: „ha észrevesszük a Krisztus-arcot a másik emberben, akkor nem lehetünk közömbösek, oda kell fordulnunk hozzá”, éppen ezért konkrét találkozások szükségesek, amelyek „megnyitják az embereket a remény felé”, ráébresztik őket arra, hogy érdemes élni, mert az élet több, mint a jelen pillanat.

A főpásztor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Katolikus Karitász nemzetközi kapcsolatai révén hatékonyan célba tudja juttatni a rászorulóknak szánt segélyeket, Magyarországon pedig az országos és az egyházmegyei szervezeteken túl működnek plébániai karitászcsoportok is. Az idei árvíz idején az országos Karitász nemcsak az árvízvédelemben vett részt, hanem több száz házat is újjáépített. Becslések szerint 5-10 ezer önkéntes munkatárs dolgozik a plébániákon, segítségükkel 70-80 ezer ember kapja meg a karitászos támogatásokat.
 
Erdő Péter elmondta: Ferenc pápa szívesen fordul rövid üzeneteivel az emberekhez. A mai kor embere ugyanis nehezen összpontosítja figyelmét hosszú szövegekre, „sokaknak az erőteljes és egyszerű impulzusokra van szükségük”. A hitnek vannak ilyen jelképei, egyszerű, üzenetei is, amelyek „nem tartalmazzák a hit egész gazdagságát, de ablakot nyitnak egy világ felé”, amelynek a vonzását megérezhetik az emberek - tette hozzá.
 
A főpásztor megemlítette: a jövő évi rendkívüli szinódus a családokat érintő kihívásokról tárgyal az evangelizáció összefüggésében. Az erre vonatkozó kérdéseket megküldték a püspöki konferenciáknak, de ennek nem az volt a célja, hogy „világméretű közvélemény-kutatást tartsunk”, mert „a hitünk alapkérdéseiről nem a közvélemény döntéseit várjuk”, mivel azt „legértékesebb örökségünkként kaptuk”. Ugyanakkor nélkülözhetetlen a párbeszéd a hívők egész közösségével és a körülöttünk élő világgal.
 
Ehhez országos szinten összegyűjtötték a pasztorális statisztikákat és a népmozgásról szóló adatokat. Így a két ünnep között a püspöki kar összeállítja a válaszokat, amelyeket január elején elküldenek Rómába, ahol februárban világszintű szintézist állítanak össze, s ennek alapján tavasszal megszületik az a munkaokmány, amelyet ugyancsak elküldenek a világ összes püspöki karának. Erre szöveges indítványokat írhatnak a püspökök, ezeket nyár végén összesítik Rómában, s ez lesz a szinódus tárgyalási alapja.
 

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Milyen érdekes, hogy (ateista?) liberálfasiszták kedvenc témája a keresztény egyház, miközben más felekezeteken, nem szokták a nyelvüket köszörülni.

Mi lehet ennek az oka?

Számukra ilyen (és egyetlen) nagy veszélyt jelent a szereteten alapuló hit? Az a hit, ami megtagadja a gyűlöletvallást?

Még szerencse, hogy Te így átlátsz a szitán.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés