A pornóról, karácsonykor

2013. december 22. 17:08

Köntös László
reposzt
A Krasznai Tünde ügye mögött tehát nem az az igazi kérdés, hogy most énekelhet-e vagy sem, hanem az, hogy mit is gondoljunk a pornóról.

„Csakhogy a pornó nem OK. Ez itt az elvi kérdés. Mi a baj a pornóval?

A pornóval az a baj, hogy az emberi méltóságot rombolja le, mert megszünteti a személyiséget. A testet tárgyiasítja, leválasztja az emberi személyiség egészéről, s ezzel egy megengedhetetlen redukciót hajt végre, azt üzenve, hogy a szexuális aktus nem az emberi személyiség egészének az eseménye, hanem  pusztán a testté .

Tartózkodnék most minden álszent, képmutató attitűdtől, amely miközben a pornót hangosan szídja, titokban élvezi.Tartózkodnék most minden jól ismert, s egyes keresztyén körökben ma is élő klisétől, hamis dualizmustól, mely a testben, a szexualitásban már eleve csak bűnt lát, s az emberi testet nem tekinti semmi másnak, csak a bűn fészkének.

Minden, amit az emberi sors hozhat, testben történik. Sőt a test annyira fontos, mint ezt karácsonykor megtudjuk, hogy még az Ige is testté lett, azt üzenve, hogy az emberi személyiség üdvössége sem valósulhat meg test nélkül (“hiszem a test feltámadását”). Sajnos, a nyugati szellemtörténetnek ez a jól ismert platónista dualizmusa ( “a test a lélek börtöne”, stb.) hosszan tartó zavart és félreértéseket okozott a keresztyénségen belül is, sőt, a testhez való viszonyban egészen szélsőséges, mi több, beteges jelenségeket is tudott produkálni. Létrejött egy olyan hamis képzet mintha bizony a szexualitás maga már bűn lenne, sőt mintha a szexualitás lenne a bűn már-már kizárólagos terepe. Ráadásul ez a hamis dualizmus teljesen félremagyarázta, s ezzel sokszor hiteltelenítette a lelkiség fogalmát is, hiszen a “lelki”-nek olyan tartalmat adott, mintha bizony az szemben állna mindennel, ami úgymond “testi”. Nem kevés nyomorúságtól, hamis bűntudattól, a rosszul értelmezett testiség elfojtásának és elnyomásának zűrzavaros következményeitől kímélhette volna meg magát a nyugati ember, ha ez a hamis dualizmus nem hatotta volna ennyire át a hétköznapjait.

Talán az sem véletlen, hogy a nyugati modernitásban ismert szabadságtörekvések némelyike éppen eme hamis dualizmus által elfojtott testiségre adott szélsőséges válaszok. A test felszabadítására tett kísérletek.

Csakhogy a pornó sem mentes eme hamis dualizmustól. A pornóval nem az a probléma hogy a testiség már önmagában, vagy a szexualitás mint olyan már eleve bűn lenne. A pornónak az antropológiája a rossz, mert csakúgy, mint a fentebb jelzett dualizmus, megszünteti az ember egységét, s úgy gondolja, hogy az ember “részekből” áll, s a test leválasztható az emberi személyiség egészéről.  Hamis, ha úgy tetszik bűnös, mert a testet tárgyiasítja, az emberi személyiséget kettéhasítja, a szexualitást lélektelenné teszi, s ezáltal épp az emberi személyiséget szünteti meg. Az emberi méltóságot rombolja le.”
 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 69 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nincs semmi bántó szándék abban, amit írok, de azt hiszem, te egyáltalán nem értetted meg a cikk lényegi mondanivalóját.
A cikkíró, Köntös László egyetlen mondata sem értendő úgy, amiként te itt egy - moderneskedő, de szerintem elavult - érvrendszerrel próbálkozol dafke korszerűsködni.

Ezt írja Köntös László: A pornónak az antropológiája a rossz, mert(....) megszünteti az ember egységét, s úgy gondolja, hogy az ember “részekből” áll, s a test leválasztható az emberi személyiség egészéről.(.....)a szexualitást lélektelenné teszi, s ezáltal épp az emberi személyiséget szünteti meg....."

Igazad van, kit érdekel a focista lelke, de azt sem erőlteti senki, hogy téged kellene, hogy érdekeljen.
Köntös nem azt mondja, hogy érts vele egyet, Köntös csak azt mondja, hogy a pornó miért rossz.
Te ettől még nyugodtan nézheted, sőt dohányozhatsz, drogozhatsz, kősikerre ihatod magad.
Csak meg ne magyarázd, hogy Köntös cikke valami prüdériát hordozna. És meg ne magyarázd, hogy Köntössel szemben neked lenne igazad.

A szerző zavaros fejtegetése csak a lényeget nem érinti.

Nem is az a legnagyobb baj, hogy egyszerűen nem definiálja, hogy mit ért pornón, bár innentől kezdve nem világos, egyáltalán miről ír. Mi a pornó? Komolyan kérdezem.

A nagyobb baj az, hogy nem helyezi el benne az embert, aki kapcsolatba került ezzel a műfajjal. Jézus erről azt mondja, ne ítélj, hogy ne ítéltess.

A szerző álláspontja nem világos, de sejthető.

Kérdés, mennyiben tekinthető keresztényinek ez az álláspont.

Tökéletesen egyetértek veled, ez egy egészséges vélemény.
Sokan énekelnek, sokan pornóznak.
De ne keverjük a kettőt.
A gyerekek ünnepre mentek, amiben az ének főszerepet játszott. Pornóról szó sem volt.
A pornós K. T.-ét küldő cég eleve nem volt korrekt, úgy mondanám: csúnyán visszaélt a gyerekek szellemiségével, alakulófélben lévő önismeretükkel, egyfajta megrontó (pedofil) magatartást tanúsított.
Ne felejtsük el, tartsuk szem előtt: a mai gyerekek, akikkel szembetalálkozunk életünkben bármikor a jövőben, ők olyanokká válnak, amilyenekké neveljük őket.
S azt adják majd felénk a viselkedésükkel, amit tőlünk tanultak..

Egyetértek.

Kérdés: ki követ el nagyobb bűnt, aki szegény sorsú lányként szétteszi a lábát, hogy pénzhez jusson, de később a saját erejéből előbbre tud jutni?

Vagy az a politikus, aki a már düledező szocializmusban belép az MSZMP-be, egyetemi tudással, és annak ismeretével a háttérben, hogy ezt a pártot ártatlan magyar emberek legyilkolásával orosz tankok juttatták hatalomra, majd a rendszer összeomlása után ma, mint harcos antikommunista veszi fel az üzemanyag költségtérítést, holott két szolgálati autó várja, sofőrrel.

(A második személy a parlament elnöke.)

A pornó a civilizáció pótszere a lanyhuló nemiség ellensúlyozására.

Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké. Ámen.

Keresztények.

A maga nézete ugyanolyan ostobaság, mint a másik véglet.

Aki a boldog házasságot szexkapcsolatra korlátozva képzeli el, az a saját válását alapozza meg vele.

A szerelem és a szeretet a házasságban feltételezi a kölcsönös nemi megfelelést, de nem korlátozódik arra.

Sokkal, nagyon sokkal több annál. Erkölcsi, világnézeti, értékrendbeli egység, a közös jövő kölcsönös és feltétel nélküli vállalása. És szeretet, mindenek előtt szeretet.

Amiből az hiányzik, az pótcselekvés.

Szánalmas élete lehet annak, aki a maga közelében vegetál.

"Lekúrom,, megbüntetem elfelejtem .."

És mondja, maga melyik állatfajhoz tartozónak érzi magát?
Mert Embernek nem nevezhető, aki a maga módján gondolkodva él.

Apropos:
ki az a Krasznai Tünde?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés