A politikai kereszténység veszélyeiről

2013. december 12. 15:34

Fabiny Tamás
Népszabadság
Politikai kereszténységről akkor beszélünk, amikor a hatalom paternalista, atyáskodó módon igyekszik rátelepedni az egyházakra.

 „Semelyik párttól, még egy polgármestertől sem tudom elfogadni, hogy természetes szövetségesének tekintsen bennünket, és ebből kiindulva igényt formáljon az egyházak politikai támogatására. Mindenkivel együtt kell dolgoznunk egy közös értékrend kialakításán, de ettől még senkinek nem vagyunk a „természetes szövetségesei”. Éppen eléggé meg akarták nyomorítani az egyházakat a diktatúra idején, elvárva, hogy lényegében kritika nélkül támogassák a hatalmat. Szerencsére akkor is voltak, akik ellenálltak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok kormányzása idején is sok megaláztatás és méltatlan mellőzés érte az egyházakat. Másik oldalról kétségtelen, hogy az egyházak is újra és újra próbálnak kokettálni a hatalommal. Persze, ha normális finanszírozási rendszer lenne Magyarországon – mint ahogyan nincs –, akkor az egyházak sem szorulnának rá, hogy folyton anyagi ügyekről egyezkedjenek a kormányzattal. Olyan finanszírozásra gondolok, ami kiszámítható és áttekinthető szabályok szerint történik, kormányváltás után is megmarad. Nem pedig arra, amit mondogatnak néhányan, hogy a hívők tartsák el az egyházakat. Nagy butaság. Mintha azt követelnék, hogy az operabarátok jegybevételeiből tartsák el a Magyar Állami Operaházat. Az egyházaknak nemcsak oktatási és szociális tevékenysége, hanem lelki munkája is gyógyító hatással lehet a társadalomra.


– Milyen mértékben itatja át a politikai kereszténység a pártokat?

– Bizonyos fokig mindegyik pártnál jelentkezik, de a Jobbiknál a legdurvábban. A Jobbik szóhasználatát és gondolatvilágát, azt, ahogyan a legfontosabb keresztény jelképet, a keresztet politikai célokra használja, kénytelen vagyok kategorikusan istenkáromlásnak, blaszfémiának minősíteni. Megjegyzem: attól sem vagyok boldog, hogy a kereszt a KDNP pártcímerében is helyet kapott. Ahogyan nem szívesen hallom, hogy Orbán Viktor miniszterelnök időnként azzal kezdi beszédét, „tisztelt gyülekezet”, és úgy fejezi be, „Soli Deo Gloria” (Egyedül Istené a dicsőség – a szerk.). Örülök, ha magánemberként ezt gondolja, de kormányzati szintre talán nem kéne vinni. A már nem létező SZDSZ-nek volt egy elhíresült kampányjelszava, a „Jöjjön el az én országom!”. Szóvá is tettem, de azt már kevesen hallották meg, amikor az MDF egyik plakátját kifogásoltam, még az első szabad választások alkalmával, 1990-ben. A plakáton az állt, hogy „Jöjjön el a te országod!”. Szerintem az MDF nagyobb blaszfémiát követett el. Az SZDSZ legalább leleplezte önmagát, elárulta, mennyire egocentrikus álláspontot képvisel. Az MDF azonban szó szerint átvette a bibliai mondatot: Magyarországot összekeverte Isten országával. Ennyi talán elég is a pártokról. Nem hagytam ki senkit, ugye?

– De igen. Az MSZP-t.

– Hát, ennél a társaságnál – meglehet, kicsit igazságtalanul – akár a teljes kommunista korszakot felhozhatom, amely…

– Kérem, ne is folytassa: maradjunk az MSZP-nél.

– Azért hadd említsem meg a Demokratikus Koalíciót is, amelynek vezetője a maga radikális antiklerikalizmusával éppen a politikai kereszténység malmára hajtja a vizet. Úgy látom, ő semmit nem ért abból, amit én közéleti kereszténységnek nevezek, és aminek létjogosultságát elvitathatatlannak tartom. Az MSZP-re visszatérve: annak idején a vatikáni szerződés megkötése sem volt mentes politikai törekvésektől. Nem vitatom, hogy jó szándék is közrejátszott ebben, de alapvetően alkuról van szó. Az MSZP így akarta megnyerni magának a katolikus egyházat.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés