Nyilatkozat a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán

2013. november 4. 18:11

Bogárdi Szabó István
Parókia Portál
A Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek, amelynek politikai hasznát máris ki-ki maga láthatja, ám egyházunk tisztességének és a lelkipásztori szolgálat becsületének okozott kára beláthatatlan.

„Alulírott, mint a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a 2013. november 3-án, vasárnap délelőtt a Szabadság téri református templomban történtek kapcsán az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kértem fel, különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e a lelkészekről szóló törvény 91.§-a 1)a, h; i; j; pontjainak, vagyis megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét.

A vizsgálat lefolytatásáig csak megütközésemet tudom kifejezni, hogy egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek, amelynek politikai hasznát máris ki-ki maga láthatja, ám egyházunk tisztességének és a lelkipásztori szolgálat becsületének okozott kára beláthatatlan.

Dr. Szabó István püspök”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ifjú Hegedüs is eldönthetné már, hogy pap vagy politikus lesz - vagy: marad provokátor. Bábuja a szélbalnak.

Személyesen köszönöm Püspök Úr nyilatkozatát.

Válaszok:
Türelem | 2013. november 4. 20:13

A volt III/III-as Bölcskei a kormány partnere, meg az a Szabó, aki korábban nyíltan a felvidéki magyar kisebbség ellenében foglalt állást, féltve a szlovákok érzékenységét.

De hát amilyen a nyáj, olyan a pásztora is. ha valakit ez sért, akkor küldje a süllyesztőbe ezeket a senkiket.

Holnap biztosan jön majd Gáncs,a többi törpe seggnyaló.

Szegény Ravasz László forog a sírjában ennyi gerinctelen utód láttán. Ugye az közismert, hogy a szocializmusban a legtöbb ügynök a református püspökök, papok között volt. Vannak lelki előképeik.

Mondjuk egy szobor egy refkós templomban tényleg stiches egy kicsit.

Mi katolikusok legalább lefolytatunk egy normál szentéavatási pört, és az ördög mindenféle ügyvédjei ott elmondhatják a magukét.

Így azután balhé sincs, igaz Boldog Mindszenty József és Boldog Márton Áron sincs, amit én személy szerint fájlalok, de valamit valamiért.

Horthyt amúgy nagyra becsülöm, és örülnék ha az országban szaporodnának a szobrai, ill. a róla elnevezett utcák és terek. A FIDESZ egyik - még javítható - hülyesége, hogy ennek nem engedett sokkal több természetes kibontakozást. Akkor most nem provokálhatnák.

De az azért kétségtelen, hogy egyházi szentnek nem mondanám, szakrális térben nem helyezném el a szobrát. Ahhoz túl sok ellenérve van az ördög ügyvédjeinek.

Igen, azok is tele voltak, sajnos.

Ön Lenini-fiú leszármazott, ugye?

Minden bizonnyal, és minden bizonnyal az orrára is koppintanának. Jó, azt így is megkapta, de így a végső fórumon, egy hiszterizált nyilvánosság előtt. Nálunk még időben szólnának neki, hogy van egy rendes ügymenet, tessék csodás gyógyulásokat gyűjteni, ilyesmi.

Az Ön neve lengyel hangzású. Ezért írom, hogy talán akkor emlékszik, illetve sajnos nem emlékszik arra, hogy Horthy alatt, a németek tiltakozása ellenére Magyarország nagyon sok lengyel menekültet, katonákat, civileket, zsidókat fogadott be. Balatonbogláron lengyel gimnázium is működött.

Vácott működött egy kormány védelmét élvező iskola, amelyben lengyel zsidó gyerekek mint katolikus diákok szerepeltek, naponta jártak templomba, s hála Istennek sikerült is őket megmenteni.

Sok lengyel katona tőlünk mehetett tovább, hogy csatlakozzon a külföldön szerveződött katonai ellenálláshoz.

Ezen lengyelek többsége hálás szívvel gondol a magyarokra és a megmenekülésüket biztosító Horthy kormányzóra.

Ön nem tartozik közéjük, s talán nem is lengyel, csak a név hasonlatos.

Válaszok:
Csomorkany | 2013. november 4. 20:28
Agnieszka | 2013. november 7. 15:20

Köszönöm, ezt akartam én is megírni, megspórolta nekem. Bölcskei a református egyház szégyene.

Nem Horthyval van a baj, hanem ifj. Hegedűssel és a Jobbikkal, akik most Horthy nevével visszaélve tartanak igényt az öt perc országos hírnévre.

Eleve, egy szoborállításnak valamiféle társadalmi konszenzuson, többségi akaraton kell nyugodnia.

Egy olyan közvéleményt kell kifejeznie, amiben van egy világos többség és az ellenzők legalább belenyugszanak a dologba.

Isten látja lelkem, Kossuthot szörnyű ripacsnak látom, és nincs túl sok tisztelet bennem iránta, de azért nem mennék el rongálni a szobrát, ill. nem tiltakoznék egy újabb Kossuth-szobor ellen, ha valakinek "olyanja" támadna.

Horthyról az a véleményem, hogy az ellenzőknek szellemi kötelességük volna tűrni egy-egy Horthy Miklós utcát, és egy-egy Horthy Miklós teret Budapesten éppúgy, mint vidéken. Aki erre nem képes, az abban kövesse Dániel Pétert, hogy menjen Izraelbe. De az országhoz sem ragaszkodom, csak el innen, mert itt nem képes a társadalmi együttélésre.

Viszont a "Szabadság tér"-en, ami egy meggyalázott tér, a gyalázatot nem egy másik megosztó szobor elhelyezésével lehet lemosni, hanem - ha már szobrok - akkor egyértelműen letisztult személyek szobraival. Álljon ott mondjuk egy Hunyadi János! Egye fene, egy Kossuth!

Ami azt illeti, még inkább a nyamvadt szovjet hősi emlékmű eltávolításával lehet lemosni a gyalázatot. Egy orosz katonai temetőben annak is lehet helye, de aki megkérdezi, miért nincs helye a Szabadság-téren, annak talán be kellene mutatni mondjuk Skabsky Fruzsina legújabb filmjét az elhallgatott gyalázatról.

Válaszok:
Türelem | 2013. november 4. 20:55

Ajánlom figyelmébe Máté/7,1/: Nolite iudicare, ut non iudicemini.

Ön csak vagdalkozik, s érvek helyett csak nyilasozik. Itt nincsenek nyilasok, csak olyan magyarok, akik például az e téren számomra példakép izraeliekhez hasonlóan védik nemzeti érdekeiket.

Hogy több millió palesztint kvázi koncentrációs táborban tartanak, hogy foszforral gyilkolnak ENSZ védelem alatt álló intézményt, hogy lövik halomra a palesztin gyermekeket, nem számít, de Izrael állam stabil és terjeszkedik, illetve visszaszerzi régi jussát.

Leszarja az ENSZ-t , a nagyhatalmakat, mindenkit, ott új Nehemiás próféták élnek - Nehemiást Artaxerxszész engedte haza Jeruzsálembe, ahol felépítette a bástyát, a falat, a kaput - és nem olyan törpék, mint nálunk.

Cimkézés helyett, inkább keresse a ok-okozati összefüggéseket. S nézzen körbe ebben az országban.

Igen, Paskai a katolikus egyház szégyene, sok más társával egyetemben.

Ön nem szereti a Jobbikot, én egyiket sem, ez a demokrácia. No meg az is, hogy közel egy millió ember választotta meg, akkor őket sem szereti,, az se baj, hiszen ők bizonyára nem szeretik Önt.

Az viszont illúzió, hogy egy szobor esetében konszenzus legyen. Kérdezem, hogy miért nem háborog Ön a Horn szobor miatt, vagy Kádár mellszobra ellen? Önt megkérdezték az állításukról? Engemet sem, de nem is érdekel.

Ha Horn szobra nem zavarja, akkor egy Horthy esetében se legyen ennyire finnyás. mert akkor nem következetes. Miként Kossuth esetében sem. Tele van ellentmondással az, amit ír.


Kossuth nem méltó a tiszteletre. Sok egyéb mellett az is mélységesen felháborított, hogy patkány módra menekült Debrecenbe, korábbi barátját, Görgeyt még csak nem is értesítette. Ekkor jött Görgey ismert váci nyilatkozata, ami miatt Kossuth később le is váltotta.

Gondolkodjon...

Válaszok:
Csomorkany | 2013. november 4. 21:05

Ha nem veszi figyelembe az összefüggéseket, akkor tényleg kár pazarolni a szót. Márpedig ha hiszi, ha nem, akkor minden mindennel összefügg.

S azzal, hogy nyilasozik, csak magát minősíti. Én senkit sem minősítek politikai nézetei okán, emberként az más dolog. S Szabó számomra nem ember, nem a mostani, hanem a már korábban tett, magyarsággal szembeni megnyilatkozásai okán.

Eddig azt mondta, hogy nem tartozik sehová sem, s lám-lám, most mégis kilengett az ingája. Ami nem baj, de akkor ne akarjon a tárgyilagosság képében megjelenni, hiteltelen.

Azért olvasgasson Nehemiás prófétától...majd ha elolvasta, akkor beszélhetünk róla.

Önnek is szép estét.

Nehéz ügy. Horn szobra nem zavar, Kádáré erősen. Hornt mégis megválasztotta sok millió magyar.

Sajnos lehet, hogy Kádárt is megválasztotta volna, de ő soha nem vállalta ezt a kockázatot.

Horthy szobra sem zavarna, ha nem egy párt állította volna, és egy párt kedvenc lelkésze, és nem a Szabadság-téren.

Görgeyről azt gondolom, hogy maga kereste a sorsát. Kossuthról sok rosszat el tudok mondani, de pl. nem volt gyilkos. Viszont üdvözölte Görgeyt, aki igenis fölakasztatta Zichy Ödönt a forradalmi karrierje érdekében. Megkapta. Nü?

Mindenesetre 10 alatt van a hasonló forradalmi kivégzések száma Magyarországon. Szerencsére. Hogy Görgey ezt bevállalta, azzal nyilvánvaló volt a politikai célja: bevágódni Kossuthnál. Akkor viszont? Megkapta Kossuthtól, amit Kossuth adni tudott: a teljes felelősségáthárítást.

Mondjuk száműzni. Jellasics után küldeni. Szemben a magyar forradalmi terror áldozatainak a tényleg csekély számával, azt nem hiszem, hogy a forradalom tevékeny ellenzéke 10 fő alatt lett volna az országban. A többiek esetében megoldották valahogy, hogy megszabaduljanak tőlük, és a magyar forradalom Kossuth állításaival ellentétben mégsem áruláson bukott el.

Hát, az ifj. Hegedűst egy olyan pasinak ismertem meg, aki vérszemet kapott és pont.

Nyilván 2013-ban sem zavart volna senkit az akció, ha Horthy szobrával tartott volna a híveivel egy ünnepélyes körmenetet és utána letette volna valahová. Szenteltvízzel is meghinthette volna. Mindenki tudta volna, hogy ez a tag ennyire hülye, nincs mit tenni.

De basszus ez az ember odarángatta a Jobbikot választási kampány közepén! Hát mit gondolt ez a nagyon marha? Azt, hogy ezzel Horthy kormányzó tekintélyét fogja növelni az országban?

Akinek tényleg Horthy fontos, az igenis csöndben dolgozik Kormányzó tekintélyének a helyreállításán. Mint azok a nagyon normális falusiak, akiknek a szép szobrát az eszelős Dániel Péter leöntötte.

Égessék magukat a komcsik, ne azok, akik Horthy tiszteletének a terjesztésén dolgoznak!

OFF:
Nézd, azt tudom mondani, hogy Zichy Ödön kivégzését minden kortárs a forradalmi terror jelenségkörébe sorolta. Volt, aki ekként üdvözölte, volt, aki ekként kárhoztatta. Kossuth azért üdvözölte, mert végre lett egy komoly katonatisztje, akinek esetében nem kellett attól tartania, hogy visszaáll a császár oldalára. Ettől kezdve Görgey Kossuth embere lett, ezért komolytalan az ún. Kossuth-Görgey vita. Görgeynek nem volt semmilyen saját politikai koncepciója, Kossuth embere volt és kész. Kossuth pedig egyszerűen így bánt az embereivel.

Viszont mind Kossuth mind Görgey valódi érdemének tartom, hogy tényleg nem engedték igazán elszabadulni nálunk a forradalmi terrort, pedig voltak ilyen hangok bőséggel.

Emiatt a másik oldalról súlyos, Kossuth által ki nem provokált politikai bűnnek tartom, hogy Ferenc József viszont engedte elszabadulni Haynau ellenforradalmi terrorját. Ez az emlék az, ami társadalmi szinten máig reménytelenül szétválasztja a magyarságot és a Habsburgokat.

A kézmosást hagyjuk meg Pilátusnak.

Budapest. Akinek nem tetszik egy pap, vagy egy lelkész, az a lábával szavaz: fölszáll a metróra, és átmegy egy másik templomba. Így azután a zsák megtalálja a foltját: akinek ifj. Hegedűs a szimpi, az hozzá megy, aki útálja, az messze elkerüli.

Katolikusoknál is vannak tökkelütött papok, ugyanígy termelődnek ki. Nálunk mondjuk erősebb az egyházszervezet, ezért a püspök az orrukra tud koppintani, hogy nyilvánosság előtt ne nagyon... Viszont ha a püspök bolond, akkor nálunk van világraszóló botrány :-)

Őszintén szólva nem hiszem, hogy szervezeti megoldásokkal túl lehet lépni ezeken a személyi problémákon.

Gondolom, ez akkor is csak kontraszelekció kérdése. Egy idő után ilyen irányba szelektálódott a presbitérium, akinek nem tetszett, már rég máshol van. És úgy látom, egy ilyen befejezett folyamatot sokkal nehezebb visszafordítani, mint nálunk.

Nálunk az jut eszembe, amikor egy derék papunk lefordította egy német evangélikus szerző könyvét, amiben határozottan ki volt jelentve Bultmann nyomán, hogy Krisztus nem támadt föl.

Paskai odatette az illető elé a Hiszekegyet, hogy itt szíveskedjék aláírni. Nem szíveskedett. Ezek után eltiltotta a papi működéstől, a gyülekezet még egy papot sikeresen kikészített, aki két év után elmenekült, de a most ott levő pap már probléma nélkül hirdeti, hogy Krisztus igenis föltámadt.

Minden pozitívummal teljesen tisztában vagyok és azokat tisztelettel méltányolom.
Mindezeket viszont, sajnos fölülírja, szerintem, a kiugrási kísérlet kudarca.
Legalább Szálasit ne nevezte volna ki!
Legalább a menyét és az unokáját helyezte volna előbb biztonságba, h. ne legyen az ő életükkel zsarolható!
A hála a lengyel menekültek befogadásáért nem jelenti, h. teljesen alkalmatlan időpontban, nem erre való helyen és egyáltalában, egy pártrendezvénynek is tűnhető keretben, nagyon erőteljes és hangos, várható bel és külföldi tiltakozás ellenére Hothynak szobrot avassanak a helyi református lelkész vezetésével a református templom előterében.
Nincs elég baj?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában