Ferenc pápa megcsinálja?

2013. október 29. 17:03

Balavány György
hvg.hu
Ha valamiben széles körű egyházi és világi egyetértés van, akkor az az, hogy a római katolikus felekezet megújulásra szorul.

A pápa igen fontos döntése az is, hogy jövő ilyenkorra, vagyis 2014 októberére püspöki szinódust hívott össze, amelynek témája a család. (Pontosabban: »A családpasztoráció az evangelizáció összefüggésében«, jelentsen ez bármit is.) A pasztorális szinódus igen nagy horderejű esemény, aminél már csak a zsinat fontosabb. Az előkészítéssel Erdő Péter bíborost bízta meg a pápa. Az elváltak és újraházasodottak kérdése már biztosan napirendre kerül (egyes, túlzott vélekedések szerint erről szól az egész). Itt a legvérmesebb remények szerint arról is hozhatnak döntést, hogy az elvált vagy újra házasodott személyek részesülhetnek az eucharisztiában, ami eddig nem volt lehetséges. Ez egy egyházon kívüli embernek kicsi és jelentéktelen lépésnek tűnhet, valójában azonban áttörést és szemléletváltást jelentene. A kedélyeket Ferenc némiképp lehűtötte ugyan azzal a nyilatkozatával, hogy e problémát nem szabad az »áldozhatnak-e, vagy sem« dilemmára szűkíteni, amivel nyilván kitért a valódi kérdés elől; de ennek oka nyilván csupán az, hogy egy évvel a szinódus előtt nem akart annak eredményéről egyértelműen nyilatkozni. Mindenesetre: ha ez a változás »átmegy«, az utat nyithat egyéb szexuáletikai kérdésekben is a megengedőbb álláspontnak.

Ami mindenképp túlzott várakozás Ferenc pápaságával kapcsolatban: jelentős engedmény az olyan klasszikus témákban, mint a melegházasság, a nők pappá szentelése, az abortusz, az eutanázia. Ami viszont várható: egy olyan katolikus egyház kiépítése, amely kész ténylegesen leszámolni az antijudaizmus és antiszemitizmus, általában a rasszizmus minden formájával; igazi és hatékony küzdelem a gyermekek molesztálása ellen; átlátható és átvilágítható pénzügyek; az anyagi javakról való lemondás, az »evangéliumi szegénység« éthoszának újraélesztése; feltétlen pacifizmus. És nem csak ennyi. Ferenc legnagyobb ambíciója – úgy látszik – hogy a triumfáló, hatalmaskodó egyház történelmi képzetét végképp lebontsa, a romjait eltakarítsa, és ehelyett a szolgáló egyház hiteles (mert eredeti) képét alakítsa ki. Ha ebben sikerrel jár, az aztán tényleg mindenki nyeresége.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kereszténygyűlölők maradjanak meg a saját hitüknél, és ne a Szentatyán köszörüljék a mocskos nyelvüket.

Undorító amit és ahogy művelnek.

Fantasztikusan szép cikkeket írt!
Annyira sajnálom, h. megváltozott.Talán valami sérelem érte, amit nem tudott csak teljes pálfordulással feldolgozni.

Úgy gondolom, h. a római katolikus éppúgy vallás felekezet, mint az evangélikus, református, unitárius és a szinte számtalannak tűnő protestáns az angolszász világban. A dolog lényegénél fogva a protestánsok főleg 1517-től számíthatják egyházuk születését.
Megújulás mindannyiunkéra ráférne, mert úgy tűnik, az emberek kiegyensúlyozottabbak, lelkileg egészségesebbek, az erkölcsös viselkedés elfogadottabb volt míg a vallásukat gyakorlók száma talán a népesség felénél is több volt, a mai dédszülők nemzedékében. Ennek ellenére most a múlthoz képest elenyésző a vallásgyakorlók száma. Nem nagyon megy a vallásgyakorlás rendszeres templomba, misére, istentiszteletre járás nélkül. Ez mindenhogyan egy életforma, ami, ha úgy tetszik áldozattal jár, hiszen nem lehet egyszerre több helyen senki.
Talán az elterjedtebb hitoktatással változik valami, de ez nagyon nehéz lesz templomba lábukat jó esetben kizárólag nagy ünnepeken betevő szülőkkel. Anélkül, h. legalább havonta egyszer, rendszeresen gyermekestől misére, istentiszteletre menne együtt a család nem tudom elképzelni, h. a hittan oktatással a vallásgyakorlók száma is nőjjön, pedig a hetente ismétlődő szertartás, a gyönyörű pl. református, evangélikus (ezeket ismerem) énekek közös éneklése, a másokkal találkozás, a családi múlttal való folyamatosság átérzése olyan örömteli közösségi élmény, ami nagyban segítheti az élet terheinek elhordozását.

Azért egy olyan középút létezik, hogy "ajudaista", nem? Tehát nem érdeklődik a zsidó vallás iránt, nem választja szét a konyhájában a tejes és a húsos ételeket, de amúgy felőle a zsidók azt csinálnak, amit akarnak ilyen téren.

Tán pont a Hit Gyüli fordíttatott magyarra egy könyvet, amiben a keresztény szerző azon példálódzik, hogy micsoda abszurditás, hogy protestáns keresztények a betért zsidókat disznóhús etetésével tesztelték a spanyol inkvizíció technikáját fölújítva a XX. században.

Szóval pont, ha komolyan vesszük, hogy a zsidóknak is feladatunk hirdetni, hogy Jézus a Krisztus, akkor feladaunk azt is elfogadni, hogy nekik keresztényként is joguk ragaszkodni egy halom judaista szokáshoz, ami gyermekkoruktól rögzült, és helyesen fölfogva tényleg Istent dicsőíti.

A magunkfajta pogánykeresztények meg ajudaista módon élhetjük a világunkat, és ezen meg a zsidóknak nincs joguk botránkozni.

Azért ha egy keresztény valamennyire mégis megismerkedik a zsidó vallással, rájön arra, hogy a "csomag" egy meghatározott, és nem túl nagy része az, ami konkrétan ellene mond Jézusnak mint Krisztusnak, ezért nyilván szemben áll a mi hitünkkel.

Hát, ismerősöm belecsöppent olyan katolikus misébe Izraelben, ahol a katolikussá keresztelkedő zsidók a sátoros ünnepet ülték lombsátorral, miegymás. Nem lehet könnyű nekik, de részemről teljesen rendben van a dolog. Jézus is részt vett ilyesmiken.

Azt vedd figyelembe, hogy a zsidó vallás nem egyszerűen tükörképe a kereszténynek. Óriási jelentőssége van egy halom vallásos szokásnak, ellenben jóval kisebb a tételes teológiának, akár a Szentírásnak is.

"Ajudaizmus"-on egyszerűen annyit értek, hogy ha a zsidók akarják ezeket a számukra fontos szokásokat követni, csinálják! Ragaszkodom hozzá, hogy nekem ne kelljen, de ők miért ne? Mivel pedig mindez a Törvényen alapul, igazából sokkal több, mint folklór és népszokás.

Ja, csak az "anti"-szótag pont ezt az ellenszenvet és elutasítást idézi föl.

Egy szónak nem csak pontos jelentése van, hanem hangulata is.

Ha tetszik, nem antiprotestánsnak tartom magam, hanem aprotestánsnak. Szóval tudomásul vettem, hogy a protestánsok nem az én utamon keresik Istent, ezért innentől mélységében nem érdekel az ő útjuk, én járom a magamét.

Persze mindezek a negatív meghatározások messzemenően elégtelenek egy pozitív önképhez. Ezért mindenekelőtt katolikusnak vallom magam :-)

1Tessz 5,21-22: Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg! Mindenfajta rossztól óvakodjatok!

A judaizmus egy átfogó vallási kultúra, ami nagyon erősen gyökeredzik a Szentírásban. Tudatos keresztény nyilván elutasítja benne azt, hogy elveti Jézus Krisztust.

Aufheben. Megszüntetni, megőrizni, fölemelni.

Ja, és persze nem én fogok ilyesmiket csinálni, hanem Jézus Krisztus kegyelme.

Bocs, csak még egy fölvetés: dogmatikai szinten a kereszténység legalább ennyire szemben áll az iszlámmal, és sokkal jobban a buddhizmussal, a konfucianizmussal, meg mondjuk a sámánizmussal.

Mégsincs olyan közkeletű szavunk, hogy "antiiszlámizmus", "antibuddhizmus", "antikonfucianizmus", "antisámánizmus".

Erre mit tesz Isten, "antijudaizmus" meg pünkt van!

Nadrágos embernek értenie kell a szót, ugyi...

Értem én a tréfát, csak nem szeretem...

Mondjuk az, amiről Balavány ír, egy egész mérsékelt, és reálisnak tűnő elgondolás. A maga protestáns oldaláról számbaveszi, mi az, amiből az egyház nem tud engedni, és mi az, amiben változás várható.

Mondjuk a gyermekmolesztálás emlegetése az szimpla provokáció, mert már Benedek is elég kemény volt, de a pénzügyek rendbetételét maximálisan üdvözölném.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában